Bevezetés
Ma a hűtések világába teszünk kalandozást, azon belül is a vízhűtések országába. Az elmúlt években hatalmas „divatja” és kínálata lett az olcsóbb, úgynevezett LCLC vízhűtéseknek, így a mi kirándulásunk is ide szól, de az LCLC kategórián belül két igen komoly termék kerül ma a tesztpadra.
LCLC történelem
Az, hogy jelenleg olcsó vízhűtésről tudunk írni, egy hosszabb folyamat eredménye. Régebben elképzelhetetlen lett volna, hogy akár húszezer forint alatt vizes rendszerről beszélhessünk. Egy ilyen szett megépítése általában soktízezres beruházást jelentett, hiszen szükség volt egy vagy több blokkra (ha a CPU mellett GPU-t és chipsetet is akartunk hűteni), csövekre, bilincsekre, szivattyúra, tartályra, lefogatókra, stb. Ráadásul ezeket a komponenseket össze is kellett szerelni, ami egy hétköznapi felhasználó számára elég nagy kihívásnak tűnhetett, és az is volt.
Természetesen ezek a komoly, nagy teljesítményű és a drágább megoldások ma is léteznek, elérhetőek, és jellemzően olyan hőelvezetési képességekkel rendelkeznek, amit még a legjobb léghűtésekkel sem lehet elérni. Ugyanakkor megfogalmazódott egy célkitűzés, hogy legyenek olyan kompakt, mindent tartalmazó, leegyszerűsített megoldások, melyek munkára fogása gyakorlatilag percek alatt megvan, nem igényel különösebb tudást a témát illetően, és árukkal, valamint ár/teljesítmény mutatójukkal képesek versenyre kelni a léghűtésekkel szemben is. Nem tudni, ez a gondolat melyik gyártó elméjében fogalmazódott meg elsőként, de az biztos, hogy az Asetek neve ott van a tűz közelében.
Életre keltek az úgynevezett LCLC termékek, melyek Low Cost Liquid Cooling, azaz alacsony árú vizes hűtést jelentenek. Ezek a nagy átlagot tekintve egyetlen CPU blokkból, rajta egy integrált pumpából, egy radiátorból, a blokkot és a hőleadó felületet összekötő csövekből és egy vagy több ventilátorból állnak, melyek elvezetik a hőt a radiátor felületéről. Az ilyen szettek a legtöbbször mindent tartalmaznak, amik a használathoz szükségesek (néha a ventilátor nem része a csomagoknak, ezért olyat szerzünk be, amilyet szeretnénk), adott a paszta, a lefogató, a hűtést csak fel kell szerelni az alaplapra, illetve a processzorra, valamint helyet kell találni a radiátornak, és már indulhat is a móka. Az olcsóbb LCLC-k többsége úgy van kialakítva, hogy a radiátor egy 12 cm-es ventilátor segítségével felfogatható legyen az ATX házak hátsó, 12 cm-es légkavarónak kialakított szellőzőrácsához, illetve az ott kialakított furatokhoz. A drágább példányok megduplázott méretű radiátort alkalmaznak, amelyekre két ventilátor aggatható, ennek legtöbbször a modern házak tetejében alakítanak ki helyet.
Persze egy komolyabb rendszerhez képest az LCLC modellek így is jelentősen le vannak egyszerűsítve, kevesebb komponenst tartalmaznak, kompaktságuk révén pedig alkalmazásuk is könnyebb. Ennek természetesen ára is van, jó és rossz értelemben egyaránt. Egyrészt a vételár jóval kevesebb, mint akár egy komolyabb szett, akár egy egyedileg összeállított rendszer esetében, másrészt a hűtési teljesítmény is jóval szerényebb, bár ez a dupla radiátoros-dupla ventilátoros nagyvadaknál már nem feltétlenül igaz, vagy nem akkora mértékű a lemaradás. Ugyanakkor nem kérdés, hogy az LCLC megoldásoknak van piaca, hála az egyszerűségnek, a kedvező árnak.
Mivel egyre több gyártó kínál egyre több féle terméket, van árverseny, van kínálat, így manapság 20 000 Ft alatt is hozzájuthatunk teljesen új, komplett szetthez hivatalos kereskedésből. Ezúttal viszont egy nem kimondottan olcsó, hanem kimondottan nagy teljesítményű LCLC-párossal ismerkedünk meg.
Lepa EXllusion 240 és AquaChanger 240
Mai tesztünkben két olyan modellt vonultatunk fel, melyek kialakításukat tekintve az LCLC vízhűtések közé tartoznak, de a megduplázott radiátorméretnek, a nagy légszállítású ventilátoroknak és az átlagnál erősebb blokknak/pumpának köszönhetően már-már képesek olyan hűtőteljesítményt nyújtani, mint az olcsóbb kategóriában található „épített”, tehát több komponensből összeálló rendszerek. Ez számokban 350-400 wattnyi hőelvezető képességet jelent a CPU irányából specifikáció szerint, ami bizony nem kevés, ha azt nézzük, hogy Intel vonalon az erősebb CPU-k fogyasztása megáll 90 watt környékén, AMD vonalon pedig 100-125 watt körüli átlag, de ha a két csúcs FX 220 wattos fogyasztását nézzük, még ahhoz mérten is bőven marad tartalék a rendszerekben, ami jó lehetőséget nyújt a komolyabb tuningra is. Elöljáróban ennyit, kezdjük is meg az ismerkedést!
Enermax Lepa EXllusion 240
A Lepa mostanra lényegében önálló márka lett, hasonlóan mint a HyperX a Kingstonnál. Enermax vagy Lepa, nekünk egyre megy, ha jó a termék. Az EXllusion névre keresztelt LCLC vízhűtés nevében a 240 a dupla, azaz 24 cm hosszúságú radiátort takarja. A kevésbé megjegyezhető típusszáma az LPWEL240-HF.
Az alumínium radiátor pontos mérete 274 x 120 x 32 mm, természetesen ennek okán két darab ventilátort fogad, melyek szabvány méretűek (120 × 120 × 25 mm). Speciális kialakítású lapátjaik Dual Convex Blades névre hallgatnak, percenkénti fordulatszámuk 500 és 1800 között alakul, természetesen PWM vezérléssel (a csomagban van PWM Y-elosztó is, amivel mindkét légkavaró egyetlen 4-tűs kimenetről meghajtható). Légszállításukat tekintve a tág fordulatszám-tartománynak köszönhetően szintén nagy a mozgástér: 22,5 ~ 81,1 CFM ; 38,2 ~ 137,8 m3/h, és nincs ez másként a zajszintet tekintve sem.
A 14 ~ 30 dBA közötti értékek értelmében az üzem lehet nagyon halk is, de ha szükség van a nagy légszállításra, akkor azért erőteljesen megjön a szél- és rotorzaj. A pumpa kerámia csapággyal dolgozik, 50 000 üzemórára van hitelesítve, természetesen 12 V-tal működik, a megtáplálása 3-tűs alaplapi kivezetésen keresztül történik. A blokk alján lévő érintkezési felület nikkelezett réz, a belső oldala Patented Dual-CDP működéssel dolgozik, amelynek lényege, hogy a belső bordakialakítás segít eloszlatni a CPU kupakján a magok fölött erőteljesebben jelentkező hőt, és így a víz hatékonyabban tudja elszállítani a meleget.
Mindezen jellemzők eredménye egy specifikáció szerinti 400 wattos hűtőteljesítmény! Az EXllusion 240 nem csak erő, hanem megjelenés és modding szempontjából is átlag felettit nyújt. A pumpa oldalai plexiből vannak kialakítva, így a belső áramlás szabad szemmel is nyomon követhető. A gyárilag feltöltött rendszer könnyen utántölthető (a csomagban kapunk egy ATX 24-pin átalakítót, amivel könnyedén cirkuláltathatjuk a folyadékot a feltöltéshez). Sőt, a csövek is átlátszó anyagból készültek, ezt kihasználva a csomagban három féle festéket (zöld, piros, kék) találunk, amivel kedvünk és kényünk szerinti folyadékszínt keverhetünk ki magunknak a rendszerbe.
Ha később ezt szeretnénk megváltoztatni, az extra palack folyadékkal ismét ki tudjuk pótolni a rendszert. Szó mi szó, az EXllusion 240 üzem közben valóban nagyon jól néz ki, mi kék színben csodálhattuk meg a folyadék áramlását, ami különösen sötétben mutat nagyon jól (LED-fények is ráerősítenek a hatásra). Kompatibilitást tekintve a termék ugyancsak maximalista, lényegében mindenre rá lehet tenni, ami manapság használatban lehet: Intel vonalon LGA 775/1150/1151/1155/1156/1366/2011, AMD fronton AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1/FM2/FM2+.
A felszerelés egyik foglalatra sem bonyolult, de az LGA 2011 kapcsán különösen egyszerű volt. Aki mégis bizonytalan lenne valamiben, a kézikönyv mellett video is rendelkezésre áll segítség gyanánt a gyártó oldalán, amit feltöltés esetén mindenképp érdemes megtekinteni.
Enermax Lepa AquaChanger 240
A második versenyző sem kispályás, az AquaChanger 240-re keresztelt egység szintén dupla méretű radiátorral operál, melynek pontos mérete 274 x 120 x 27 mm. Természetesen ez a hőleadó felület is két darab 12 cm-es ventilátort fogad, melyek kialakításban megegyeznek az előző modellnél látottakkal, tehát Dual Convex Blade dizájnról van szó, ami elméletileg alacsonyabb zajszintet és magasabb légszállítást eredményez (a csomagban ezúttal is megtalálható a PWM Y-elosztó is, amivel mindkét légkavaró egyetlen 4-tűs kimenetről meghajtható).
A percenkénti fordulatszám 500 és 2300 között alakul, tehát maximum értéket tekintve 500-zal magasabb, mint az EXllusion 240 példányai, ennek megfelelően a légszállítási adatok is magasabbak, meg persze a zajszint is, ha csutkán pörögnek a lapátok. A pumpa szintén kerámia csapágyozású, de teljesítménye vélhetően valamivel gyengébb, illetve a blokk szerkezete sem annyira kifinomult, mert erre a modellre 350 wattos TDP kordában tartását véste fel a Lepa – no nem mintha ez kevés lenne.
A blokk hővezető része természetesen itt is réz, de nem nikkelezett, a belső lamellaszerkezet egy ízben osztott, mely kialakítás a Central Diffusing Passage Cold Plate elnevezést kapta. A pumpa borítása ugyan nem átlátszó, de a Lepa mérnökei itt is igyekeztek eszközölni egy kis játékosságot, ami annyit jelent, hogy a fekete páncélzatot piros LED-es világítással dobták fel. A természetesen teljesen szivárgásmentes gumicsövek rugalmasságát és tartósságát a négy rétegből felépülő szerkezet szavatolja.
A külső, vastag gumiréteg német alapanyagból készült, melyet egy vékonyabb, rostszerű háló erősít meg. A harmadik réteg egy nagysűrűségű cső, míg a belső nejlonos réteg lényegében áthatolhatatlan. Kompatibilitást tekintve nincs különbség az EXllusionhöz képest, a blokk Intel vonalon LGA 775/1150/1151/1155/1156/1366/2011, míg AMD fronton AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1/FM2/FM2+ foglalatokra szerelhető fel.
Tesztkonfig, tesztkörülmények
Mivel processzorhűtésekről beszélünk, nyilván kulcsfontosságú, hogy milyen központi egység lehűtéséről van szó. A teszt idejére igyekeztünk a feladatnak megfelelő „kazánt” beszerezni, amely egy szorzózár-mentes Sandy Bridge-E, 6 maggal, 12 szállal, 3,2 GHz-es alap- és 3,8 GHz-es turbó órajellel, magyarán egy Core i7-3930K. 32 nanométeres gyártástechnológiával készült, maximális fogyasztása 130 watt, az Intel által meghatározott ajánlott maximális működési hőmérséklete 66,8 °C. Mivel a mérésekhez nem volt szükség 3D-s teljesítményre, nem alkalmaztunk izmos videokártyát, a képet egy Sapphire Radeon R7 250 1 GB VGA szolgáltatta.
A rendszerbe - melynek alapját egy igazi nyugdíjas nagyágyú, az MSI Big Bang XPower II LGA-2011 alaplap szolgáltatta - 4 × 4 GB, 2400 MHz-es ADATA Gaming quad-kit került, bár ennek a mérések szempontjából nem volt jelentősége. Sokkal inkább a tápegységnek, mely egy Corsair VS 550 modell volt. Nem egy ultramodern darab, nem is egy ultracsendes PSU (így hangja esetleg belezavarhatott a hűtések zajszintjének megítélésébe teljes terhelés alatt), de egy átlagos konfigurációba tökéletesen megfelelő. Háttértárként egy 250 GB-os Seagate merevlemezt alkalmaztunk.
Ami szintén lényeges, hogy kellően nagy ház hiányában ezúttal az összes hűtést tesztpadon mértük, így inkább a tuningosoknak megfelelő körülmények voltak jellemzőek a tesztek során.
A tesztrendszer tehát összefoglalva:
További részletek
Egyes gyártók megemlítik, hogy az új pumpák az üzembe helyezéskor még eltávolíthatnak némi levegőt a rendszerből, és amíg be nem járatódnak, kicsit „kluttyogósabb” lehet a hangjuk, ezért minden új hűtésen eszközöltünk 1-2 órás bejáratási fázist. A két darab ventilátorhoz gyárilag jár egy PWM-elosztó, így a két darab légkavaró egyetlen csatlakozóra ráköthető, ezáltal közös vezérléssel működhet. Mindkét vízhűtés esetében a ventilátorokat kötöttük a CPU_FAN kivezetésre, a pumpákat pedig a SYS_FAN1 táplálta (mivel azok 3-pines csatlakozóval működnek, érdemesebb a zajszintbe amúgy is sokkal jobban belejátszó ventilátorokat a hatékonyabb módon működtetni).
Az alaplap ventilátor-vezérlési képességét minden esetben az következő módon állítottuk be: CPU Smart Fan Targetnek 70 °C-ot lőttünk be, némileg igazodva ezzel az Intel specifikációjához. A CPU Min. Fan Speed 50%-ra volt állítva, SYS Fan1 és SYS Fan 2 Control AUTO-ra, a többi pedig szintén 50 %-ra. A léghűtés mindkét ventilátorát a CPU_FAN ventilátorkivezetésről hajtottuk meg, a BIOS beállítások az ő esetében is ugyan ezek voltak.
Hogyan mértünk?
Elsőként egy alapórajeles mérést végeztünk el a hűtésekkel. Ehhez a Core i7-3930K alapfeszültségen üzemelt és az energiagazdálkodási funkciók is be voltak kapcsolva (ilyenkor terheléssel a teljes konfigon 242 watt fogyasztást mértünk). A tuningolt mérésnél a szorzót 45-re, míg az alapfeszültséget 1,4 V-ra állítottuk be, azaz a 4,5 GHz-es órajelhez jelentősen megemelt feszültséget társítottunk. Ennek köszönhetően terhelés alatt a teljes rendszer fogyasztása egészen 334 wattig kúszott fel, amiből legalább 250 watt a processzor volt.
A terheléshez minden esetben AIDA64 használtunk. A terhelés minden esetben 45-50 percig tartott, majd egy 15 perces visszahűlési fázis következett. Az egész procedúrát természetesen monitoroztuk is az AIDA64-gyel. Az összesített minimum, maximum és átlag CPU hőfokok („package” – a hőátadó felületen mért hőfok) mellett átlagot képeztünk a négy mag egyenkénti adataiból, és ezekből is külön diagramot készítettünk.
Minden hűtéshez közzétesszük az elkészült képernyőmentéseket is, melyek tartalmazzák a hőmérsékleti monitorozás grafikonját, illetve az eredmények statisztikáját is. Mostanra minden lényegi információról említést tettünk, lássuk hát az eredményeket!
Eredmények, zajszint
Első lépésben a korábban leírtaknak megfelelően alapórajelen és alapfeszültségen mértük le a CPU-t, utána pedig elvégeztük a tuningolt vizsgálatot. Az eredményeket ezúttal közös grafikonokon szemléltetjük, amiken a hűtések mögött olvasható "4,5 GHz" jelzés természetesen a túlhajtott beállításokkal elvégzett mérést jelenti. A DeepCool Neptwinnel csak alapórajeles tesztet tudtunk csinálni, a túlhajtott CPU által keletkezett hővel már nem tudott elbánni (cpu throttling jelentkezett), de ezt természetesen nem is vártuk el tőle a specifikációja alapján.
Az első három grafikon a processzor azon szenzorának értékei tartalmazza, amely a CPU hővezető kupakján mért (package) hőmérsékletet mutatja, kitérve a minimum, maximum és átlag adatokra.
A minimum értékeket tekintve nem volt nagy különbség a hűtések között, ebben nincs nagy meglepetés, ugyanakkor tuningot is elég hatékonyan tudta kompenzálni a két Lepa vízhűtés.
A maximum értékeket vizsgálva már jól elkülönültek a képességek szerinti különbségek, a két vízhűtés közel 20 fokkal volt hűvösebb az egyébként közel sem gyenge DeepCool léghűtésnél, ráadásul még tuning alatt is a kívánt 70 fok környékén tudták tartani a processzort.
A kialakult trend értelemszerűen az átlagolt értékeket nézve sem módosult jelentősen, agresszív tuning nélkül a DeepCool Neptwinnek sem probléma egy 6-magos központi egység kordában tartása, ennek megfelelően a vízhűtések meg sem izzadtak a feladat alatt (ez azért jó hír, mert alacsony ventilátor-fordulatszámot eredményez). OC-nél is bátran lehet rájuk számít, és még ki sem préseltük belőlük a tartalékot, hiszen az adott tuning-beállításokkal a CPU körülbelül 250 watt körül fogyaszthatott.
A következő három grafikon a CPU azon szenzorainak átlagolt értékeit tartalmazza, amelyek az egyes processzormagokon mért hőmérsékleteket mutatják, kitérve a minimum, maximum és átlag adatokra.
A maghőfok és a kupakhőfok egyenes arányosságban áll egymással, így természetesen arányaiban ugyanazokat a különbségeket tapasztaltuk. Apró érdekesség, hogy alapórajelen az AquaChanger 240 általában minimálisan jobbnak bizonyult az Exllusion 240-nél, de ahogy a tuningra, tehát az igazán nagy hőleadásra került a sor, az Exllusion 240 az élre állt.
Zajszint
A zajtermelés megítélése elég szubjektív dolog, pláne jelen esetben, de azért egy-két észrevételt meg tudunk állapítani a hűtésekkel kapcsolatban. Bár a Corsair VS 550 tápegység ventilátora is elég magasra kapcsolt a komoly 12 V-os ágon tapasztalható terhelés következtében, azért ki lehetett hallani a coolerek közötti differenciát. Hangsúlyozzuk, a BIOS-ban ugyanazokat a vezérlési paramétereket alkalmaztuk minden hűtő esetén, a többi már a PWM-en múlt. Nyilvánvaló, hogy a légkavarók fordulatszáma jelentősen függ attól, hogy az adott hőátadó közeg és felület (hőcső/levegő kontra víz, borda versus radiátor) milyen gyorsan mennyi hőt tud elvezetni, ennek megfelelően nem meglepetés, hogy a mezőny leghangosabb darabja a DeepCool Neptwin volt, de a két ventilátoros torony léghűtés hangja még így is alacsonyabb volt, mint a Corsair VS 550 PSU-nál hallható erőteljes szélzaj, a gyári hűtések visításától pedig messze elmarad.
A két Lepa vízhűtés az alacsonyabb terhelési fázisban (alapórajelen) nagyon hasonlóan viselkedett, amennyivel (ami egy légyzümmögésnyi) az AquaChanger 240 hangosabb volt, annyival hatékonyabb is. Az agresszív tuningnál már egyértelmű vált, ki a nagytestvér, az EXlluison 240 nem csak hatékonyabban tudta megoldani a feladatot, de minimálisan csendesebben is végezte azt. Hozzá kell tenni, egy olyan mértékű OC-nél, amikor egy 6-magos CPU 4,5 GHz-en dohog 1,4 V-tal kínálva, el kell felejteni a zajtalan hűtés fogalmát, magától értetődik, hogy teljes terhelésnél hatalmas légszállításra van szükség, ami magasabb ventilátor-fordulatszám nélkül nem oldható meg. Ugyanakkor egy modernebb négymagos CPU esetén tuning nélkül, vagy visszafogott, 24/7-re is alkalmas beállításokkal, megfelelő paraméterezéssel megoldható a szinte zajtalan üzem, mert ilyenkor a Lepa nagy teljesítményű vízhűtései közel alapjáraton dolgoznak.
Összegzés, vélemény
A lényeg az előző oldalakon már kiderült, végezetül összegeznénk a tapasztalatokat. Cikkünkben két felső-középkategóriásnak tekinthető LCLC-jellegű Lepa vízhűtést eresztettünk egymásnak, a léghűtés referenciát pedig ezúttal egy DeepCool Neptwin szolgáltatta, két darab gyári ventilátor alkalmazásával. Kicsit szkeptikusan fogadtuk a 350W+, illetve 400W+ TDP jelzéseket a dobozokon, de a rendkívül széles fordulatszám-tartományban üzemelni képes ventilátorok maximum légszállítása mellett a dupla radiátoroknak, a jól kialakított blokkoknak és az erős pumpáknak köszönhetően már nem tűnik lehetetlennek a dolog. Ezeknek a ventilátoroknak a további előnye, hogy a széles tartományoknak köszönhetően nagyon jól paraméterezhetőek, igénytől függően lehetnek nagyon csendesek is, de ha a zajszint másodlagos és a nagy légszállítás kell, akkor képesek elfújni az erdőt.
A vízhűtések minőségével és teljesítményével tehát meg voltunk elégedve, ugyanakkor a külsőt tekintve sem érheti szó a ház elejét, már ha valakinek ez fontos egy LCLC cooler kapcsán (és sokaknak az). Az AquaChanger a visszafogottabb, itt a fekete felületek (cső, pumpa, stb) a jellemzőek, de a blokkot üzem közben pirosan világító LED-ek dobják fel. Az EXllusion 240 már sokkal komolyabban célozza a moddingosokat, a csöveken túlmenően a blokk oldalai is átlátszóak, a benne lévő folyadék pedig a zöld, piros és kék festéknek köszönhetően tetszőlegesen kialakítható, akár keverhető, ráadásul egy fél literes utántöltő flakont is találunk a csomagban. Jár a pirospont azért az apró figyelmességért is, hogy egy cirkuláltatásra (az utántöltésnél a levegő kiszorítását eredményezve) használható 24 pines átalakítót is elhelyeztek a csomagban, az utántöltésnél pedig egy műanyag tálca alkalmazásával kerülhetjük el azt, hogy összecsepegtessük az alaplapot.
A Lepa AquaChanger 240 árazása pozitívnak mondható, hiszen a bruttó ~24 500 forintos összeg alacsonyabb, mint a hasonló paramétereket kínáló Corsair és Cooler Master megoldások árcédulái. A Lepa EXllusion 240 már egy húzósabb példány a maga ~35 000 forintos vételárával, de a körülötte lévő mezőnyben még ez is egy reális összegnek tekinthető, pláne ha figyelembe vesszük azokat a vizuális extrákat, amiket a konkurens modellekhez képest nyújt. Természetesen arra mindenki figyelmét szeretnénk felhívni, mielőtt rohan a boltba vízhűtést venni, hogy ellenőrizze azt, befér-e a dupla radiátor az adott számítógépházba, hiszen erre csak utólag gondolva kellemetlen meglepetések érhetik a felhasználót. Ha mégis úgy alakul, hogy csak a feles méretű radiátor fér be a házba, pánikra semmi ok, a Lepa vízhűtésről ilyen esetben sem kell lemondanunk, az AquaChanger modell elérhető kisebb radiátoros változatban is, ráadásul olcsóbban, ami az AquaChanger 120 esetén 19 952 forintot jelent. Némi gondolkozás után a tapasztalataink miatt arra jutottunk, hogy mindkét Lepa vízhűtést nyugodtan tudjuk ajánlani, jó termékek!
A végére szolgálnánk még egy tanáccsal azok számára, akik vízhűtést használnak, vagy annak vásárlását tervezik: bár a vízhűtőblokk nagyon hatékonyan képes elvezetni a processzor felületén keletkező hőt, a CPU-foglalat körüli tápellátó terület (VRM) számára semmilyen légáramlást nem biztosít, ami rövid távon instabilitást, hosszabb távon az alaplap meghibásodását eredményezheti, így processzorhűtés esetén a VRM hidegen tartásáról kiegészítő ventilátorokkal magunknak kell gondoskodnunk!
Az Enermax Lepa vízhűtéseket az ASBIS Számítástechnikai nagykereskedelem, a DeepCool Neptwin léghűtést a DeepCool, az ADATA DDR3 2400 KIT-et pedig az ADATA biztosította tesztünkhöz - köszönjük!
