1. Bevezető és specifikáció
Mostanában rendre üzleti vagy prémium kategóriás notebookokat mutattunk be olvasóinknak, úgyhogy következzen most egy olyan versenyző, amely a jóval megfizethetőbb árkategóriákban képviselteti magát. A Lenovo ezzel a modellel annyira széles tartományt óhajt lefedni, hogy a legolcsóbb kiszerelés gyakorlatilag fele annyiba kerül, mint a legdrágább.
Az IdeaPad Z510-ből kivételesen az egyik legjobban felszerelt változat járt nálunk, ám mielőtt nagyobb elemzésbe és boncolgatásba kezdenénk, érdemes áttekinteni, kik a közvetlen ellenfelek, akikkel fel kell vennie a harcot a terméknek. Házon belül rögtön ott van a ThinkPad Edge E540, amely picit drágábban kínál hasonló felszereltséget, ám garancia ideje egy évvel hosszabb és anyagminősége is – elméletileg – jobb. Az utolsó találkozásunk óta nem tudjuk, pozitív vagy negatív irányban változtak a cég belépő üzleti noteszgépei, de ha a külföldi sajtó véleményéből indulunk ki, akkor kijelenthető, hogy ez a család egyértelműen vesztett a népszerűségéből. Szintén hasonló sebességre képes az inkább multimédiára kihegyezett IdeaPad G510, viszont azonos felszereltség esetében nagyjából 25 ezer forinttal kell kevesebbet fizetni érte, igaz, videokártyája, ha nem is sokkal, de gyengébb, mint a Z510-é. A legdrágább Z510-ek viszont annyiba kerülnek, mint a legolcsóbb Y510-ek, amelyek cégen belül a játékosoknak szánt megoldásokat képviselik. A videokártyájuk egyértelműen erősebb, a processzoruk viszont gyengébb, így nem biztos, hogy minden körülmények között a Z510 előtt tudnak végezni. Billentyűzetük viszont minden esetben világít, míg a Z510 esetében ez modellfüggő. Ami az akkumulátort illeti, egyedül az Y510p lóg ki a Lenovo-s mezőnyből, hiszen benne egy 62 Wh-s telepet találunk, míg minden más típusba 48 Wh-sat tettek a mérnökök.
Az Acer két versenyzővel rendelkezik ebben a kategóriában, amely a videokártyát illetően méltó ellenfele lehet a Z510-nek, mind a belépő E1-es, mind a középkategóriás V5-ös Aspire-ből találunk itt modelleket. Számunkra főleg az utóbbi érdekes, hiszen árban egyértelműen a Lenovo alatt található, ráadásul az alacsonyabb árcédulához erősebb videokártya (ugyanakkor gyengébb processzor) tartozik. Ettől függetlenül anyaghasználatban nem tud felnőni a feladathoz, ráadásul ezen a vékony kialakítás csak tovább ront. Szintén nem említhetők egy lapon a klaviatúrák, a Lenovo egyértelműen jobb billentyűzetet tett le az asztalra. Az Asus SonicMaster technológiával megtámogatott K551LB-je az Acer V5-ös szériájával van egy árban, viszont annál lényegesen jobb vételnek számít. Videokártyája megegyezik a Z510-ben található GeForce GT 740M-mel, ahogy az egyéb főbb komponensek (processzor, merevlemez) is közel azonosak. A HP elsősorban a Pavilion 15-tel képviselteti magát, amely anyagminőségben egyértelműen visszalépés a Z510-hez képest, köszönhetően többek között a fényes felületeknek, ugyanakkor árban nem nyerünk vele sokat, ha rá esik a választásunk – arról nem is beszélve, hogy akkumulátora karcsúbb, mint a korábban említett modelleké. A legnagyobb veszélyt a Dell közép- és felsőkategóriás Inspironjai (konkrétan az 5537 és a 7537) jelentik, amelyek egyaránt erős(ebb) videokártyával és akkumulátorral, valamint hosszabb garanciaidővel rendelkeznek. A kijelző terén gyakorlatilag minden típus a divatja múlt 1366x768-as panelekkel operál, prémium opcióról itt nem érdemes álmodozni, ahogyan ennél magasabb felbontásról is csak bőven 200 ezer forint felett és akkor is csak az Acer Aspire V5 esetében – az itt felsorolt modellek közül.
Bár ez tipikusan az a kategória, ahol a számok beszélnek és az eladási mutatókat nem a „fém váz”, esetleg a „hosszú üzemidő” szavakkal lehet javítani, hanem a „8 GB memória” és a „négymagos processzor” kifejezésekkel, mi úgy látjuk, hogy a felhasználók egyre inkább próbálnak olyan értelemben tudatosan vásárolni, hogy már nem feltétlenül a teljesítmény áll a fontossági sorrend első helyén. Bár mi az egyik legdrágább kiszerelést kaptuk meg, a Z510 ennél jóval olcsóbban is hazavihető, akár operációs rendszerrel együtt. A 130 ezer forintos belépő modellen kívül minden típus rendelkezik egy dedikált GeForce GT 740M videokártyával, ami megnehezítheti ugyanakkor a döntésünket, az a processzor, ugyanis a Lenovo a belépő szintű típustól egészen a négymagos egységig mindennel szereli a készüléket.
A tesztkészülékben a legerősebb változat dolgozott, ezen felül az 1 TB-os hibrid (8 GB-os SSD-vel rendelkező) merevlemez számíthatna különlegességnek a listáról, de az a jó hírünk van, hogy mindegyik itthon forgalomba hozott típusban ugyanekkora tárhellyel találkozhatunk, egyedül a kiegészítő flash memória megléte (vagy éppen nem megléte) a különbség. A 230 ezer forintos ár már csak azért is húzós, mert operációs rendszert nem kapunk a géphez, így annak beszerzése is a mi büdzsénket terheli. A Core i5-ös változat 30, a mezei kétmagos, Hyper-Threading támogatás és Turbo Boost nélküli Pentiumos változat pedig 70 ezer forinttal kerül kevesebbe (azonos RAM mennyiséget figyelembe véve). Tekintettel arra, hogy ezek az összegek igencsak brutálisak, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen lesz összehasonlítási alapunk egy másik, szintén GeForce GT 740M-et tartalmazó, de alacsony fogyasztású Core i5-ös processzorral szerelt notebook – esetünkben a Sony VAIO Fit 15E – személyében.
A termék mellé egy viszonylag vastag kezelési útmutatón és egy 90W-os tápegységen felül kapunk egy kizárólag Windows 8.1-hez használható driver CD-t, amelyet szigorúan komolyan kell vennünk. A rajta található meghajtó programok nagy része ugyanis tényleg nem megy fel sima Windows 8 alá, és figyelembe véve, hogy a WiFi kártyát alapból nem kezeli a rendszer, vagy kábelen keresztül csatlakozunk az internetre, hogy letölthessük a szükséges frissítéseket vagy a Lenovo honlapjáról idő előtt beszerezzük legalább a WLAN kártya Windows 8-as illesztőprogramját.
2. Hardver és hangzás
A Z510 minimálisan vékonyabb csak egy klasszikus 15,6”-os noteszgépnél, ezt már a 2,2 kg-os tömegből is sejthettük. Ennél fogva van hely egy rendes hűtőrendszernek, amely a gyakorlatban, ha nem is remekel, de mindenképpen elfogadhatóan teljesít. Normál használat mellett sok hangja nincs, de azért hallható a ventilátor susogása. Ezt a jó tulajdonságát képes megtartani maximális igénybevétel mellett is, amely figyelembe véve, hogy egy középkategóriás videokártya és egy négymagos processzor lakozik a motorháztető alatt, nem rossz teljesítmény. A zajszint már érezhetően magasabb, de még közel sem az elviselhetetlen kategória, a hőmérsékletek is biztatóan alakulnak, gyakorlatilag 80 fok alatt maradt minden 10 perc folyamatos nyúzás után is minden. Szintén nem kell tartanunk égési sérülésektől, a klaviatúra bár picit át tud melegedni, főleg a felső részen, az alsó burkolatra ez már egyáltalán nem jellemző. A belépő változat a maga egyszerű kétmagos processzorával és integrált videokártyájával valószínűleg némileg halkabb és hűvösebb lehet, itt jegyeznénk meg ugyanakkor, hogyha csak a processzort terheltük 100%-on, a zajszint – ellentétben a hőmérséklettel – nem csökkent számottevően.
Kétség kívül a legérdekesebb kérdés a Z510-zel kapcsolatban a processzor személye. A belépő szintet képviselő Pentium 3550M egy kétmagos, magonként 2.3 GHz-en ketyegő Haswell architektúrára épülő megoldás, amely se Turbo Boost, se Hyper-Threading technológiával nem rendelkezik, másodlagos cache memóriája is mindössze 2 MB (Core i5: 3 MB, Core i7: 4-8 MB (modellfüggő)). Integrált videokártyából is a leglassabbat tartalmazza (Intel HD Graphics). Figyelembe véve a Core i5-4200M felárát, nem érdemes rögtön elvetnünk ezt a típust, még akkor sem, ha a nagy testvér már 2.5 és (a Turbo Boostnak köszönhetően) 3.1 GHz között üzemel, ráadásul a Hyper-Threading miatt további két virtuális maggal is rendelkezik. Az 1 MB-tal nagyobb másodlagos cache memória játékok alatt szintén jól jön, viszont nem biztos, hogy mindenkinek megér ez az upgrade 50 ezer forintot (amely például egy 4 GB-os memória modul és egy 240 GB-os SSD árának összege). A két processzor között átmenetet képez a Core i3-4000M, amely tulajdonképpen az i5-4200M Turbo Boost nélküli változata, viszont ilyen CPU-val szerelt modellel egyelőre nem találkoztunk a hazai boltok polcain. A csúcsot egyértelműen a tesztpéldányban is megtalálható négymagos, csökkentett fogyasztású Core i7-4702MQ jelenti, amely a szokásos 47W-os TDP helyett ugyanúgy 37W-os mutatóval rendelkezik, mint a korábban említett összes többi kétmagos Intel processzor. A 2.2 és (Turbo Boosttal) 3.2 GHz között működő központi egység 6 MB L2 cache-t tartalmaz, ám sejtésünk szerint ez a brutális csomag a GeForce GT 740M-nél jóval erősebb videokártyák esetében jöhet igazán jól.
A Z510-be ugyanis az NVIDIA gyengébbik megoldása került, amely 64 bites memóriabuszt és GDDR3-as memória chipeket jelent. Ennél fogva a sávszélesség igencsak korlátozott, ha figyelembe vesszük a grafikus mag számítási teljesítményét. Öröm az ürömben, hogy ennek köszönhetően remekül összevethetjük majd a tesztpéldány játékok alatt mutatott teljesítményét a Sony VAIO Fit 15E-vel, amelyben pontosan ugyanilyen videokártya volt, csak egy jóval lassabb processzor társaságában. Természetesen az integrált Intel HD Graphics 4600-at is használhatjuk, ha ahhoz van kedvünk, a két videokártya közötti váltásért az NVIDIA Optimus technológiája felel.
Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a nagy kapacitású merevlemez percenként csak 5400-at pörög, igaz, ez az előző oldalon lévő specifikációs táblázatból is kiolvasható volt. Sebessége ennek megfelelően átlagos, viszont érdemes tudnunk, hogy a különálló 8 GB-os SSD miatt (amelynek tartalmát az operációs rendszer határozza meg és ebbe beleszólásunk nincs) olykor rugalmasabbnak érezzük a rendszer működését, amely a nagyfokú gyorsítótárazásnak köszönhető (és leginkább a bootolásnál érezhető).
A JBL-től származó hangrendszertől csodát nem kell várni, viszont az átlagnál valóban jobban szól. Mélyhangok ugyan csak hellyel-közel fedezhetők fel, se a hangtisztasággal, se a hangerővel nincs probléma.
3. Ergonómia és kinézet
A Z510-et három különböző színű fedőlappal is megvásárolhatjuk, nálunk a fehér, a fekete és a Dark chocolate (fekete csokoládé) variánsok közül az utóbbi járt. Az ujjlenyomatokat visszafogottan, de azért gyűjti a masina, legalábbis a felső burkolat mindenképpen. Meglepő módon a ránézésre robusztusnak tűnő fedél közepét megnyomva elég hamar horpadni kezd a burkolat, ennek nem kifejezetten örültünk. Az összeszerelési minőség valamivel jobb az átlagnál, viszont belül a kijelző körüli káva nagyon olcsó hatást kelt, amelyre a legcsúnyább szürke árnyalat még rá is játszik. Valahogy nem áll össze a kép, felülről kellemes a látvány, oldalról – mint majd látni fogjuk – egy picit elegáns, kinyitva viszont nagyon felemás. A készülék szerelése onnantól kezdve, hogy nagy nehezen megszabadultunk az egész hátlaptól már gyerekjáték, mind a memóriákhoz, mint a merevlemezhez könnyedén hozzá tudunk férni. mSATA foglalatot ne keressünk, ha SSD-re fáj a fogunk, akkor kénytelenek leszünk azt a merevlemez helyére tenni. Furcsa módon két visszajelző LED-et kapunk, melyek a készülék elején foglalnak helyet, ám közülük egyik sem mutatja a háttértároló aktivitását.
A klaviatúra a klasszikus Lenovo irányelvet követi, így a jól nyomható szigetes megoldással találkozhatunk ezúttal is. A gombok felülete matt és szerencsére elég jó hatásfokkal taszítják az ujjlenyomatokat, vélhetően sokáig elkerülhető, hogy kifényesedjenek. Mint már említettük, a háttérvilágítás opcionális tétel, érdemes utána érdeklődnünk vásárlás előtt, hogy mely modellek tartalmazzák – a tesztkészülékben nem volt ilyesmi. A gépelési komfortot egyetlen, ám annál zavaróbb probléma rontotta, ez pedig a klasszikus rossz alátámasztásból ered. Főleg a klaviatúra bal oldalán lehet érezni, mennyire süpped az egész burkolat, ha nem finomkodva használjuk. Az ilyen „apróságok” miatt is érdemes inkább az Y510p-ben gondolkodni házon belül, ha az ember 200 ezer forintnál valamivel többet szán egy videokártyában és processzorban egyaránt erős hordozható gépre.
A touchpadbe viszont nem igazán tudunk belekötni, egy nagyon kellemes darabbal van dolgunk, egyedül a görgetés érzékenységét kellett finomhangolnunk. Mind a hasznos felület anyagminősége, mind annak mérete megüti a gyártótól elvárható szintet.
Csatlakozókból inkább kevesebbet, mint többet kapunk, a három USB ebben a méretben viszonylag ritka már, inkább a négy port a jellemző. Ezen kívül minden más alapfelszereltségnek számító csatlakozót megtalálunk, beleértve a LAN-t, a HDMI-t, illetve a kártyaolvasót. A fejhallgató bemenet egy kombinált aljzatot jelent, azaz külső mikrofont is ezen keresztül tudunk a rendszerhez csatlakoztatni, ha a webkamerában lévővel nem lennénk megelégedve, vagy konferenciahíváshoz körbe szeretnénk ülni a gépet.
A kijelzőről sajnos sok jót nem mondhatunk el, hacsak az nem tekinthető manapság pozitívumnak, hogy a vonalélesség abszolút rendben van, ergo szöveget nem esik nehezünkre olvasni rajta. A színvilág picit fakó és hűvös, utóbbin egyszerűbben, előbbin picit nehezebben tudunk javítani szoftveresen, a gyenge betekintési szögeken viszont semmilyen módon nem fogunk tudni változtatni. A fényerő tartomány tág, de a maximális érték lehetne egy picit nagyobb, az alsó két lépcső között pedig túlságosan nagy a különbség, ott érdemes lett volna beiktatni plusz egy „fokozatot”.
4. Teszteredmények
A négymagos Core i7-4702MQ dacára annak, hogy igyekszik takarékoskodni fogyasztásával, erőben azért még így is elég jól áll, nem meglepő módon az összes kétmagos vetélytársát megelőzi és a komolyabb négymagosoktól se marad el sokkal. A kérdés inkább az, hogy aki főleg játékra venné a Z510-et, annak szüksége van-e a jelentős felárral megvásárolható modellre vagy bőven elég, ha a kétmagos, de magasabb órajelen ketyegő Core i5-4200M mellett dönt?
A választ a grafikonokon láthatjuk. A négymagos processzor pár játékot leszámítva nem igazán tudott érdemben javítani a (lassabbik) GT 740M teljesítményén, így abban az esetben, ha az erejére más alkalmazások miatt nincs szükségünk, nem érdemes a közel 30 ezer forintos felárat kifizetni, amelyet a Core i5-höz képest kérnek érte. A Hyper-Threading nélküli Pentium 3550M már kompromisszumokkal járhat, nem csak a virtuális két mag elvesztése miatt, hanem a némileg alacsonyabb órajel és a csökkentett másodlagos cache memória miatt is. Ettől függetlenül a még inkább árérzékeny vásárlóknak erősen megfontolandó választás lehet, mert annyit nem vesztenek teljesítményben – játékok alatt – mint amennyit spórolhatnak vele.
Annál is inkább érdemes az olcsóbb processzorokban gondolkodni, mert akármennyire is azt állítja az Intel, hogy a tipikus fogyasztásuk megegyezik a tesztkészülékben is szereplő négymagos Core i7-tel, a valóság tapasztalataink szerint nem ezt mutatja. Alig 5 órás üzemidőt sikerült csak elérnünk a géppel, ami manapság bőven átlag alattinak számít, főleg, ha hozzávesszük, hogy a reálisabb használatot mutató filmnézős teszt is mindössze alig 3 óráig futott. Naív dolog lenne azt hinni, hogy az olcsóbb modellek ennél lényegesen jobb időket tudnak felmutatni, de észrevehetően tovább húzzák akksiról, ebben biztosak vagyunk.
5. Értékelés
A Lenovo középkategóriás notebook családja sajnos nem hagyott bennünk elég mély nyomot ahhoz, hogy egyértelműen ajánlani tudjuk, de kompromisszumokkal hosszú távon is egy jól használható masina tulajdonosai lehetünk, viszont ehhez kétség kívül érdemes körültekintően választanunk. Bár a készülék elméletben kapható 1920x1080-as panellel is, itthon egyelőre csak a tesztkészülékben is helyet foglaló 1366x768-as változatot láttuk, az pedig – bár matt felületet kapott – elég halovány, főleg látószögeinek köszönhetően. A beviteli eszközökkel nincs különösebb baj, a billentyűzet alátámasztása lehetne jobb, de nagy gond nincs vele, a touchpadbe pedig gyakorlatilag nem tudunk belekötni. A hűtőrendszer is elismerést érdemel, hiszen viszonylag alacsony zajszint mellett képes kordában tartani a négymagos processzorral és relatíve erős videokártyával rendelkező készüléket. Előbbi ugyanakkor játékokhoz abszolút felesleges (legalábbis ezzel a VGA-val), ráadásul az amúgy sem túl acélos üzemidőt tovább csökkenti. Ettől függetlenül a Pentiumos változaton érdemes lehet elgondolkodni, 150 ezer forintért nem tűnik rossz választásnak, illetve, akinek nincs szükséges a dedikált videokártyára, az a 130 ezer forintos verzióval is összebarátkozhat. A többi, drágább kiszerelést nem tudjuk tiszta szívvel ajánlani, hiszen házon belül ott az IdeaPad Y510p, amely erősebb, olykor jobban felszerelt és masszívabb gép, üzemidőben pedig semmivel nem rosszabb a Z510-nél, sőt.
Pro:
+ tetszetős külső
+ négymagos, csökkentett fogyasztású processzor
+ jól használható beviteli eszközök (billentyűzet, touchpad)
+ nagy kapacitású merevlemez (bizonyos modellek esetében hibrid SSD-s változat)
+ billentyűzet háttérvilágítás (bizonyos modellek esetében)
+ a hardverek teljesítményéhez képest meglepően halk hűtőrendszer
Kontra:
- az átlagnál gyengébb minőségű kijelző, amely főleg a látószögekben érhető tetten
- gyenge üzemidő
- a kijelző körüli káva méltatlanul olcsó hatást kelt a gép többi részéhez képest
- az erősebb változatok már abszolút nem érik meg az árukat
- a mellékelt telepítő lemez csak Windows 8.1-es illesztőprogramokat tartalmaz
Hivatalos honlap: Lenovo
Vásárlás: Irány a webáruház!
