Shop menü

LENCSEVÉGEN EGY ÁLLÍTÓLAGOS NAVI 32-ES GPU, AMI NÉGY MCD CHIPLETTEL RENDELKEZIK

A NAVI 32-es GPU-ról hivatalosan még nem beszéltek az AMD illetékesei, ám egy korábbi interjú során már felbukkant a termék, nagyjából két héttel ezelőtt, de még csak most figyeltek fel rá.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Lencsevégen egy állítólagos NAVI 32-es GPU, ami négy MCD chiplettel rendelkezik

Az AMD asztali videokártya-kínálata jelenleg eléggé foghíjas, hiszen az RDNA 3 architektúra köré épülő termékek közül csak a NAVI 31 alapú Radeon RX 7900-as sorozatú videokártyák, valamint a NAVI 33 köré épített Radeon RX 7600 érhető el, a Radeon RX 7800-as és a Radeon RX 7700-as család képviselőit még nem mutatták be, csak úgy, ahogy a belépőszintre szánt Radeon RX 7500-as és Radeon RX 7400-as modelleket sem. Egyelőre a vállalat hivatalosan a NAVI 32-es grafikus processzorról sem tett említést, ám ezt az újdonságot már sikerült lencsevégre kapni korábban, amikor az AMD első embere, Dr. Lisa Su interjút adott a Forbes munkatársainak. Noha az interjú egyáltalán nem friss, hiszen még 2023. május 31-én készült, mégis tartogatott egy igazán meglepő érdekességet, amire még csak nemrégiben figyeltek fel.

Galéria megnyitása

Az interjú során készült néhány vágókép, amelyek közül az egyiken felbukkantak a Raphael és a Raphael X3D sorozat alapjául szolgáló processzorlapkák, valamint egy rejtélyes chip is jelen volt a felhozatalban. Míg a NAVI 31 esetében a GPU chiplet köré összesen hat darab MCD chipletet helyeznek, addig a rejtélyes GPU körül csak négy ilyen chiplet látható, ami arra enged következtetni, hogy a NAVI 31 és a NAVI 33 közé pozícionált GPU-ról lehet szó, ami a NAVI 32 kódnevet viseli.

Az aktuális információk alapján a NAVI 32 esetében az AMD ugyanúgy  a TSMC 5 nm-es osztályú gyártástechnológiáját használja a GPU lapka legyártásához, míg a memóriavezérlőket és az Infinity Cache típusú gyorsítótárat tartalmazó MCD lapkák a TSMC 6 nm-es csíkszélességével készülhetnek. Ebben a kiépítésben az egyetlen GCD lapka mellé négy darab MCD lapka kerül, amelyek egyenként 37,5 négyzetmilliméteres kiterjedésűek, maga a GCD lapka pedig 200 négyzetmilliméter körüli területtel rendelkezhet, azaz nagyjából 100 négyzetmilliméterrel kisebb, mint a NAVI 31 GCD-je, és majdnem pont akkora, mint a teljes NAVI 33-as GPU, ami egy monolitikus felépítésű, TSMC N6 gyártástechnológiával készített megoldás. A teljes NAVI 32-es GPU várhatóan 350 négyzetmilliméter körüli kiterjedéssel bír, szemben a NAVI 31 esetében megismert 529 négyzetmilliméteres és a NAVI 33-nál érvényben lévő 204 négyzetmilliméteres területtel, azaz pont a kettő között foglal helyet e tekintetben.

Galéria megnyitása

A NAVI 32-es GPU várhatóan „csak” maximum 60 CU tömbbel rendelkezhet, amelyeknek köszönhetően maximum 3840 stream egység állhat rendelkezésre. Ezzel szemben a NAVI 31-nél a 96 CU tömb 6144 stream egységet biztosít, míg a NAVI 33-nál a 32 CU tömbből 2048 stream egység jön össze. A memória-alrendszer az Infinity Cache mellett 256-bites memória-adatsín köré épül, amire GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódhat. A Radeon RX 7900-as sorozatnál a memória-adatsín 384-bites, míg a Radeon RX 7600-as modellnél 128-bites adatsínnel kell beérni. A NAVI 32-es család várhatóan a Radeon RX 7800-as sorozat alapjául szolgálhat.

A NAVI 32 alapú videokártyákkal kapcsolatban egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mikor jelenhetnek meg, de ha már az alapokat adó NAVI 32-es GPU-t „mutogatja” az AMD, akkor jó eséllyel az újdonságok rajtjára sem kell túl sokat várni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére