Az AMD kínálatában számos ZEN 5 alapú processzor jelenhet meg a nem is oly távoli jövőben, amelyek között jelen lesz egy Strix Halo névre keresztelt fejlesztés is. Ez elsősorban azokat az ultrahordozható noteszgépeket veszi célba, amelyeknél nincs igazán mód külön dedikált videokártya alkalmazására, így a mobil APU egység iGPU-jának kellően combosnak kell lennie ahhoz, hogy a modern játékok elfussanak rajta. Lényegében ez a mozgatórugó a Strix Halo mögött, ami több szempontból is különleges lesz.
Az új APU sorozat tagjai ugyanúgy chiplet alapúak lesznek, mint a Fire Range sorozat tagjai, amelyek a következő generációs, RYZEN 9000-es sorozatú asztali processzorok táborát erősítik, de már BGA formátumban, alaplapra forrasztott kivitelben érkeznek. Míg a Fire Range egy „alap” iGPU-val operál, ami mellé ütőképes dGPU kerülhet, addig a Strix Halo már nagyrészt az iGPU képességeire támaszkodik, ennek megfelelően kellően nagy teljesítményre van szüksége.
Noha mindhárom felsorolt modellnél egy vagy két darab ZEN 5 alapú CCD áll rendelkezésre, amihez egy cIOD lapka kapcsolódik, fedélzetén a legfontosabb I/O vezérlőkkel, a Strix Halo esetében az iGPU részleg alaposan ki lesz gyúrva, valamint a memóriavezérlő sem a szokványos DDR5-ös példány lesz, hanem egy 256-bites LPDDR5X alapú verzió, ami a klasszikus cIOD lapkán nincs jelen. Erre azért van szükség, mert a viszonylag nagy teljesítményű, RDNA 3+ architektúra köré épülő iGPU-nak nagy memória-sávszélességre van szüksége ahhoz, hogy optimálisan teljesítsen, és ezzel egy időben a többi komponenst is hatékonyan ki kell szolgálni. Ezzel a megoldással az AMD lényegében az Apple M3 Pro és az M3 Max ligájában versenyezhet, már ami a teljesítményt, a fogyasztást és a lapka kiterjedését illeti.
A show sztárja itt tehát az iGPU lesz, ami összesen maximum 40 darab RDNA 3+ alapú CU tömbbel rendelkezhet, de nyilván ennél szerényebb tűzerővel büszkélkedő verziók is érkeznek belőle, modelltől függően. Az iGPU tehát maximum 2560 stream egységet, 80 AI magot, 40 RT magot, 160 textúrázót, valamint legalább 64 darab renderelő egységet vonultathat fel. A hírek szerint az iGPU boost órajele akár a 3 GHz-es szintet is elérheti majd.
Ezt az „erőművet” összesen négy memóriacsatornával, illetve nyolc alcsatornával rendelkező 256-bites memóriavezérlő látja el megfelelő mennyiségű memória-sávszélességgel, ami az LPDDR5X-8533 MHz-es memóriachipek jóvoltából 500 GB/s körüli gyorsítótárazott memória-sávszélességet jelenthet. A memóriavezérlők mellé még 32 MB-nyi L4 Cache is kapcsolódik, ami a SoC lapkán foglal helyet, ezt a dolgok jelenlegi állása szerint nemcsak az iGPU, de a CPU magok is elérhetik majd – egyfajta Infinity Cache formájú gyorsítótárnak tekinthető.
A SoC kap még egy ütőképes NPU-t is, azaz egy neurális feldolgozó egységet, ami az AI alapú munkafolyamatok gyorsítására képes. Ez várhatóan az XDNA 2 architektúra köré épül és ugyanakkora teljesítménnyel bír, mint a Strix Point APU egységek fedélzetén lévő példány, azaz 45-50 TOP/s körüli számítási teljesítményre kell gondolni. Maga az iGPU egyébként akár a GeForce RTX 4060M Laptop GPU vagy a GeForce RTX 4070M Laptop GPU szintéjt is elérheti, már ami a teljesítményt illeti, ám ez egyelőre csak pletyka.
A processzormagok várhatóan egy vagy két darab CCD formájában lesznek elérhetőek, természetesen ZEN 5 alapokon, így maximum 16 processzormag, maximum 32 szál és maximum 2 x 32 MB-nyi L3 Cache lehet jelen a fedélzeten. A CCD-k várhatóan IFOP (Infinity Fabric over Package) összekötőn keresztül kommunikálhatnak a SoC többi részével, ahogy az a Fire Range és a Granite Ridge modelleknél várhat, de akár az Infinity Fanout eljárást is bevethetik az AMD mérnökei, ami a chiplet alapú RDNA 3-as videokártyáknál már bizonyított.
Az I/O részleg a célterület miatt más lesz, mint amit a Fire Range modelleknél használnak, ahol ütőképes mobil videokártya is kerül a mobil APU mellé A Strix Halo várhatóan összességében csak 12 darab PCI Express 5.0-s sávot kaphat, amelyek közül négyet az M.2-es slot, a többi nyolcat pedig egy esetleges dGPU, vagy bármilyen egyéb komponens foghat munkára. Mivel főként az iGPU-ra támaszkodó rendszerekről lesz szó, így a fennmaradó PCI Express sávokat további M.2-es slotok vagy egyéb vezérlők kiszolgálására is be lehet vetni. A SoC kínál még 40 Gbps-os USB4-es vezérlőt, valamint 20 Gbps-os USB 3.2 Gen2-es vezérlőt is.