Shop menü

LEJTŐRE KERÜLT A TÁBLAGÉPEK PIACA, MÚLIK AZ ESZKÖZÖK IRÁNTI ÉRDEKLŐDÉS

Az IDC friss számadatai a tabletek esetében annyira nem is vészesek, de azért jelentős visszaesés volt tapasztalható, és ez a tendencia senkit nem kímélt.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Lejtőre került a táblagépek piaca, múlik az eszközök iránti érdeklődés

A COVID-19 járvány alatt a táblagépek újra reneszánszukat élték, de ahogy a pandémia lecsengett, úgy a tabletek iránti érdeklődés is csökkeni kezdett. Erre jött még rá az idei első negyedévben, hogy általánosan is nagyot esett a felhasználók vásárlási kedve. Ahhoz képest azonban, hogy mennyire rosszul állt például az okostelefonok piaca, a tableteknél nincs is nagy gond.

Az okostelefon eladások 14,6 százalékkal csökkentek, ehhez képest a tabletek csak egy kicsit szerepeltek egyengébben, 19,1%-kal esett a forgalom globálisan. De látni kell azt, hogy a táblagépek iránti kereslet már akkor csökkenni kezdett, mikor a mobilok eladási mutatói még felívelőben voltak. Összesen 30,7 millió készüléket sikerült értékesíteni az idei év elején, ami a COVID-19 előtti időket idézi fel, akkor volt hasonló szint a tableteknél. 2019 első negyedévében 30,1 millió készülék talált gazdára.

2019 óta persze nagyon sok idő telt el, és kicsit átrendeződött a piac. Bár vannak olyan dolgok, amik nem változtak, így például az első három gyártó személye ugyanúgy fest, mint négy évvel korábban. Most is az Apple viszi a prímet a Samsung előtt, és a dobogó harmadik fokát nem kis meglepetésre még mindig őrzi a Huawei. A telefonok szegmensében mostanra egészen visszaesett a kínai cég, de itt még továbbra is kitart. De lássuk a pontos számokat.

Galéria megnyitása

Az Apple tovább növelte a piaci részesedését az elmúlt években látottakhoz képest. A cupertinói alakulat ezúttal 10,8 millió iPadet tudott értékesíteni, és ezzel 35,2 százalékos részesedésre tett szert. Egy éve még több tabletet adott el a vállalat, de lényegesen kisebb, „csak” 31,8% volt a részaránya, amiből az következik, hogy aránylag jól tartotta magát a nehéz körülmények között is. Csak 10,2%-kal csökkent a forgalma, miközben a teljes szegmens ugyebár 19,1 százalékkal zsugorodott.

Egy fokkal rosszabb volt a Samsung helyzete, mert a Galaxy modellekből 14,3 százalékkal fogyott kevesebb, mint egy évvel korábban. Nem is igazán lehetett az érezni a Samsungon, hogy nagyon erőltette volna a dolgot. 7,1 millió eszközt tudott értékesíteni, amivel 23,1 százalékos piaci részesedésre tett szert. Az Apple-lel együtt már több mint 58%-ot uralnak a szegmensben, ami sajnos elég elkeserítő.

Galéria megnyitása

A Huawei úgy tudta a harmadik helyet megőrizni, hogy mindössze 9,7 százalékkal esett a forgalma, szóval jobban kitartott, mint az Apple. A pandémia után és a háború kezdetén a Lenovo és az Amazon is a Huawei előtt volt, de most mindkét céget vissza tudta előzni a kínai cég, miután 2 millió táblagépen adott túl a januártól március végéig tartó időszakban.

A negyedik helyen ezúttal a Lenovo futott be, miután nagyjából 1,9 millió táblagépet tudott értékesíteni a nehéz gazdasági körülmények között. A cég forgalma borzalmasan alakulat, az egy évvel ezelőtti eredményéhez képest 37,1 százalékkal teljesített alul. De látni kell azt, hogy az Amazon sorsa ennél is sokkal rosszabbul alakult. Brutálisan nagyot bukott, 62%-kal zuhant az értékesítési mutatója, 3,7 millióról 1,4 milliós darabszámra csökkent a forgalma.

Galéria megnyitása

Annak köszönhetően, hogy a Lenovo és az Amazon is nagyon gyengén szerepelt, a top 5-ből kimaradó cégeknek most egy kicsit nagyobb részesedés jutott, mint egy évvel ezelőtt, de azért azt is látni kell, hogy ez sovány vigasz, mert a darabszám azért csökkent. Már csak 7,5 millió tabletet tudtak eladni a kisebb márkák, miközben egy évvel korábban 8,7 milliós forgalmuk volt. És közben a BBK Electronics különböző márkái (pl. Vivo, Oppo, Realme, OnePlus) például sok új eszközt adtak ki.

Galéria megnyitása

Annak ellenére, hogy a táblagépek iránti kereslet most csökken, a fejlesztések azért nem álltak le teljesen, ami mindenképpen jó hír. Idén már a Google új referencia tabletja is meg fog jelenni, amit a cég már tavaly beharangozott, ezt mindenképpen érdeklődve várjuk, de sok újdonságot tartogathat még az idei év ebből a szempontból.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére