A cápák porcos halak közé tartozó ősi rendjének képviselői kapcsán egészen mostanáig elterjedt volt az a nézet, miszerint az állatok belső, porcos váza a csontváz előzményének tekinthető. Vagyis hogy a csontos halak egy hasonló konstrukcióra alapozva fejlődhettek ki. Egy új felfedezés azonban megkérdőjelezi ezt a teóriát.

A cápák belső vázának sűrűsége nagyjából fele a csontvázénak, és az egyedfejlődés során is jellemző, hogy a porcos szövetek meszesednek el csonttá. Így logikusnak tűnt azt feltételezni, hogy a cápák fejlődése akkor vált külön a csontos halakétól, amikor a közös ős még porcos vázzal rendelkezett. A cápák aztán meg is tartották ezt a vázat, míg a halak, majd a belőlük kifejlődött más élőlények, például mi is, csontos vázra tettek szert, gondolták a szakértők.

Az Imperial College London, a londoni Természettörténeti Múzeum munkatársai és mongol kutatók azonban nemrégiben felfedeztek egy ősi halmaradványt, amely a cápák és a csontos halak közeli rokonának tűnik, és csontos koponyával rendelkezik. Ez pedig azt sugallja, hogy a cápák elődje is egy csontos hal lehetett, amelynek váza azonban elporcosodott az idők során.

A hagyományos nézet az, hogy a csontos belső váz kialakulása egy különleges evolúciós fejlemény volt, amely több mint 400 évvel ezelőtt következett be, mondja Martin Brazeau, a kutatás vezetője. Az új bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy ebben az időszakban a cápáknak és későbbi csontos halaknak is voltak csontos rokonaik, ami nagyon meglepő, folytatja a szakértő.

A legtöbb korai halfosszíliát Európában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban tárták fel, de az utóbbi években egyre több új lelet kerül elő Kínából és Dél-Amerikából is. A kutatócsoport ezért is döntött Mongólia mellett, ahol az ebből az időszakból származó kőzeteket még senki sem vizsgálta.

A munka során feltárt részleges halkoponya a datálás szerint egy 410 millió éve élt halhoz tartozott. A hal egy eddig nem ismert faj képviselője, amelyet Minjinia turgenensis névre kereszteltek megtalálói. A faj a Placodermi nevű, kihalt osztály egyik tagja lehetett, amelybe a legősibb állkapcsos halak tartoztak. (Az állkapcsosok közé tartozik minden ma élő faj, amelynek mobilis állkapcsa és belső váza van, így a cápák, a csontos halak és az emlősök is.)

Ahogy már említettük, a magzat fejlődése során, akár emberről, akár más gerincesről van szó, kezdetben egy porcos belső váz alakul ki, amely aztán a későbbiekben elcsontosodik. Korábban egyetlen Placodermi faj esetében sem találták nyomát csontoknak, a most feltárt M. turgenensis fosszília azonban kétségen felül csontos koponyával rendelkezik, és a szakértők szerint biztosan a Placodermi osztályhoz sorolható.

Egyetlen leletből persze sosem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de a szakértők azt gyanítják, hogy a cápák fejlődése talán egy kicsit másként alakulhatott, mint eddig hitték. Vagyis a cápák és a csontos halak közös őse nagyon hasonló lehetett a most feltárt, csontos lelethez, és ez a csontos váz a csontos halak és utódaik esetében megmaradt, a cápáknál viszont újra porcossá vált.

Brazeau szerint, amennyiben így történt, a háttérben evolúciós okok állhattak: a cápáknak nincs úszóhólyagjuk, amely a csontos halak esetében későbbi evolúciós fejlemény, a könnyebb belső váz viszont nagy előnyt jelenthetett számukra a vízben manőverezéskor.