I. oldal

Mióta a Traveller’s Tale stúdió a Star Wars LEGO-adaptációjával feltalálta a közel tökéletes formulát, amivel minden gond nélkül át tud ültetni egy-egy sikeres filmet a saját világába, sosem tért le a kitaposott ösvényről. Az évről évre érkező LEGO-játékok mindig nagyjából ugyanazt nyújtották, más környezetbe ágyazva. Ez alapvetően nem rossz, hiszen így mindig pontosan tudhatjuk, mire számíthatunk. Illetve, hagy fogalmazzam át ezt az utolsó mondatot: a szülők pontosan tudják, mit vesznek meg a csemetéjüknek, hiszen a LEGO-játékok alapvetően a gyerekeknek készülnek, bár kiváló szórakozást nyújthatnak például a videojátékokban kevésbé gyakorlott hölgyeknek is többek között. Mivel a LEGO-játékok szerves részét képezi az osztottképernyős kooperatív móka, így remek szórakozást nyújthatnak az egész családnak.

Az egyszerű, de élvezetes játékmenetet, a minimális gondolkodással megoldható fejtörőket és a gyűjtögetést mindig remekül egészítette ki a humor, és az adott franchise legós átértelmezésének bája. Tulajdonképpen pontosan ugyanezt kapjuk a LEGO The Hobbittól is. Már az előző játéknál is érezhető volt, hogy a formula kezd már egy kissé kifáradni, ráadásul most akad néhány furcsaság is. Egyrészt, számomra kicsit érthetetlen, hogy miért pont most jelent meg ez a játék, mikor a Peter Jackson-féle filmtrilógia utolsó darabjáig még hónapok vannak hátra. Így a készítők csak az első két filmet tudták feldolgozni, és ugyan mondhatnánk, hogy a könyv már több mint 50 éve kint van a piacon, a játék akkor is a film vizuális megjelenésére és feldolgozására támaszkodik, az írott szöveg adaptálása nem lehetett opció.

A LEGO The Hobbit tehát az első két Hobbit-film történetét követi végig rendkívül hűen (a harmadik film elvileg DLC-ként érkezik majd), ám a korábbi LEGO-játékoktól eltérően ezúttal a készítők átvették a film szinkronját is. Érdekes módon ez számomra kicsit furcsán hatott elsőre, hiszen annyira hozzászoktam már, hogy a korábbi játékokban csak halandzsáznak a karakterek (ami mindig nagyon aranyos volt), de szerencsére hamar átváltott az agyam, és utána már tudtam értékelni a kétségtelenül remek színészek által szolgáltatott szinkront. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy a különböző NPC-k, illetve egyéb, filmben nem szereplő “adalékok” (mint például a narrátor) szinkronja jelentősen kilóg a sorból minőség tekintetében, bár ezt valószínűleg a célközönség sosem fogja észrevenni.

II. oldal

Ami a történetvezetést illeti, pontosan azt kapjuk, amit korábban is. A Hobbit-filmek legósított, humorral feltöltött, rendkívül cuki változatát. Mivel a Hobbit alapból egy kicsivel könnyedebb hangvételű alkotás, mint mondjuk a Star Wars vagy a Gyűrűk Ura, így a paródia nem volt annyira éles, de még így is képes három perc alatt elvarázsolni. Az átvezetők pörgősek, rövidek és könnyedek, a fontosabb jeleneteket pedig sikerült remekül átültetni: amikor például a történet elején a törpök felforgatják Bilbo kis üregét, QTE-szegmensekkel kell rendet tennünk, és a helyükre dobálnunk a tányérokat, de hasonlóan jól sikerült a hordóban menekülés a tündék városából is, vagy amikor hőseink a kőóriások csatája közepette próbálnak bejutni a Köd-hegységbe. Az egész hangulatot persze jelentősen megdobja, hogy a Traveller’s Tale megkapta a filmek teljes zenei anyagát is, Howard Shore fantasztikus dallamai pedig még a gyengébb részeket is fel tudják dobni.

A Hobbit-filmek egyik legnagyobb erénye, hogy Peter Jackson és csapata remekül alakította ki a törpök harci stílusát. Középföldén minden nép teljesen más módon küzd meg ellenfeleivel, és ugyan a Gyűrűk urában kaptunk már egy kis ízelítőt a törp harcmodorból Gimli által, az egész a Hobbitban teljesedett ki: itt tapasztalhattuk meg ugyanis, hogy a küzdelmek során mennyire számítanak és támaszkodnak a másikra, gyakorlatilag kiegészítik egymást. A készítők ezt tökéletesen ültették át a játékba: ahogy már megszokhattuk, folyamatosan váltogathatunk a karaktereink között, és mindig valamelyikük képességére lesz szükségünk a továbbjutáshoz. Akadnak objektumok, amiket csak Dwalin erejével lehet szétzúzni, de az is előfordulhat, hogy (a filmes jelenetet visszaidézve) Bombur szájába kell dobálniuk a többieknek egy rakás ételt, hogy aztán a felpuffadt hasát ugródeszkának használva érhessük el a következő szintet. A törpök össze is foghatnak közös támadásokra, vagy egymás hátára állhatnak, élő létrát alkotva.

A LEGO The Hobbitban több alkalommal kell majd építkeznünk is - érdekes módon ez a játékelem a korábbi címekben nem nagyon képviseltette magát, pedig ha már LEGO, akkor építés. Bizonyos pontokon csak úgy tudunk továbbjutni, ha hidat, vagy éppen hajítógépet építünk, amikhez össze is kell gyűjtenünk a megfelelő alapanyagokat. Ezeket vagy bányászással szerezhetjük meg, vagy a különböző környezeti elemek rombolásával. Utóbbi nem annyira szórakoztató, néha elég sokáig kell mászkálnunk és zúznunk, amíg végre megkapjuk a szükséges elemet. Maga az építés folyamata vagy magától, vagy egy nagyon egyszerű minijátékkal megy végbe (ahol el kell találnunk a következő elemet), az viszont dicséretes, hogy tiszta és átlátható marad, így a folyamatot akár meg lehet ismételni élőben is egy valódi LEGO szettel.

Ezeken túl a játékmenet persze megmaradt a maga egyszerűségében. Az egygombos harc továbbra sem tartogat sok kihívást, a puzzle-részek megoldásához pedig annyi segítséget ad a játék, hogy szerintem még a gyerekeknek is túl könnyűek lesznek. Dicséretes, hogy a sztori lineáris helyszínei mellett elszabadulhatunk kalandozni a nagyobb, nyitott világba is, különböző mellékküldetéseket megoldani, felfedezni és gyűjtögetni, de bármennyire is vonzó egy legóból felépített Középfölde, sajnos láthatóan nem ez volt a játék fókusza, hiszen az egész kicsit üres és unalmas.

III. oldal

Amit azonban ismét remekül eltalált a Traveller’s Tale, az a grafika. A Hobbit helyszíneit figyelemre méltó gonddal és humorral telített módon építették újra, az ismert karaktereket pedig eszméletlenül mókás LEGO-formában viszontlátni - még a goblinok is olyan aranyosak, hogy szinte sajnáltam eltenni őket láb alól. A különböző platformok között persze nem sok különbséget fedezünk majd fel, elvégre a hardvert nem ez a játék fogja túlterhelni. PS4-en és Xbox One-on talán kicsit több a részlet itt-ott, illetve egy fokkal szebb a bevilágítás, de mivel az előző generációs platformokra jelentősen olcsóbb a játék, így igazából ha rendelkezel még PS3-mal vagy Xbox 360-nal, talán inkább azokat ajánlanám.

Nehéz értékelni a LEGO The Hobbitot. Amit vállal, az tulajdonképpen teljesíti, de nem annyira élvezetes, mint a Gyűrűk ura, vagy a számomra továbbra is etalon Indiana Jones. Ettől függetlenül egy remek és humoros adaptáció, és továbbra is jó közös elfoglaltságot nyújthat gyerekkel, barátnővel, feleséggel. Úgyhogy a verdikt a következő: ha kedveled Tolkien világát, akkor egyértelműen jó választás, meg persze akkor is, ha a korábbi LEGO-játékok tetszettek. Amennyiben viszont azok kimaradtak, érdemesebb lehet előbb visszamenőleg pótolgatni kicsit pár évvel korábbról, amikor még igazán a csúcson volt a sorozat.

Platformok: PC, PS3, Xbox 360, PS4, Xbox One, PS Vita, Wii U, 3DS

Tesztplatform: PC