A teknősök páncéljának gyakorlati haszna egyértelműnek tűnik, az evolúciós biológia szakértői számára azonban komoly kérdéseket vet fel, hogy hogyan és mikor is fejlődhetett ki ez a hatékony külső védőburok. Az gerincesek közül kizárólag a teknősök rendjének tagjai rendelkeznek hasonló külső páncélzattal. (A tatuk és egyes hüllők elsőre hasonlónak tűnő külső páncélja úgynevezett bőrcsontokból áll, nem pedig nagyrészt vázcsontokból alakul ki, ahogy a teknős esetében történik.) A hüllők ezen csoportjának evolúcióját a fosszilis leletek alacsony száma miatt nagyon nehéz rekonstruálni, így minden új információ egészen más megvilágításba helyezheti a páncél kifejlődésének történetét.
A Smithsonian Intézet és a Yale kutatói nemrég újra megvizsgálták egy korábban Dél-Afrikában felfedezett hüllő maradványait, és megállapították, hogy a 260 millió éve élt Eunotosaurus africanus lehet a hiányzó láncszem a primitív hüllők és a modern teknősök között. A legidősebb ismert teknősős címe eddig a Kínában talált, Odontochelys semitestacea elnevezésű, nagyjából 220 millió évvel ezelőtt élt fajt illette, amelynek már szinte teljesen kifejlett páncélja volt.
A teknős páncélja egyedülálló konstrukciónak számít az élővilágban: a kemény külső váz ötven darab csont összenövéséből jön létre, amelyek közt találunk vázcsontokat − a bordákat, illetve a medence, a hátgerinc és a vállízület csontjait – és bőrcsontokat is. A páncél kialakulásának menete kiválóan megfigyelhető az állatok embrionális fejlődésének tanulmányozása révén: először a bordák szélesednek ki, majd gerinc is egyre szélesebb, szétterülőbb formát vesz fel. Az embrionális fejlődés utolsó szakaszában kifejlődik a páncélt borító szarus bőrréteg. A bordák összenövésének következményeként a mellkas térfogata nem változtatható, így az állatoknak a többi gerincestől eltérő metódust kellett kifejleszteniük a légzésre. Egy egyedi hasi izomcsoporttal rendelkeznek, amely a tüdők köré csavarodva segíti ezek működését, a be- és kilégzés menetét pedig nyakuk nyújtogatásával, illetve nyelvcsontjuk mozgatásával szabályozzák.
A páncél komplex struktúrájának az evolúciós gyökerei az újonnan megvizsgált lelet alapján legalább 260 millió évre nyúlnak vissza, mondja Tyler Lyson, a kutatás vezetője. A 210 millió évvel ezelőtti leletek már a maira megszólalásig hasonlító formájúak, a tízmillió évvel korábbra datált Odontochelys semitestac háti páncélja azonban még tökéletes, csontjai nem simulnak olyan pontossággal össze, ahogy napjaink teknősei esetében történik.
Az Eunotosaurus africanus egy még korábbi fejlődési állapotot tükröz: a mai teknősökhöz hasonlóan kilenc pár széles bordával rendelkezett, és már nem voltak bordaközi izmai, gerince azonban még nem mutatta a modern teknősök jellegzetes vonásait. A páncél kifejlesztésének célja feltehetően a perm időszakban egyre nagyobb számban elterjedő ragadozó hüllők elleni védelem volt, illetve az is fontos szerepet játszhatott, hogy ilyen módon hosszabb időket voltak képesek az állatok a vízben tölteni.
