Oldal I.

A PC-s játékosok közül sokan a Valve-ot tartják az egyik legmegbízhatóbb stúdiónak, hiszen azon túl, hogy minden játékuk a konzolos verzióval megegyező minőségben lát napvilágot (sőt, a PC-s a jobb verzió), szinte minden javítást, bővítést és letölthető tartalmat ingyen kapunk meg tőlük. Gondoljunk csak a Team Fortress 2-re, melyhez folyamatosan érkeznek az újítások, vagy a Left 4 Dead-re, amelynél szintén nem kellett fizetnünk a DLC-ért. Ezért is keltett nagy felzúdulást a hír, hogy alig egy évvel az első rész megjelenése után már el is készült az előbb említett zombis FPS második része. Mindenki arra számított, hogy a stúdió ugyanannyit fog foglalkozni a Left 4 Dead-del, mint azt tette a TF2 esetében (legalábbis így szólt az ígéret). A rajongók azt szerették volna, ha a folytatás tartalma DLC-ként bekerül az első részbe, vagy legalább egy csökkentett árú kiegészítő lemez formájában jelenik meg. A Valve-et nem hatották meg a tiltakozások, és egy héttel ezelőtt piacra dobta díjnyertes multis játékának második felvonását.

Világvége, ahogy azt már láttuk

Az első Left 4 Dead egy érdekes ötletre épült. Filmekben már ezerszer láthattuk azt, hogy milyen lenne, ha élőhalottak járnák az utcákat, és játékokban is alakíthattunk már olyan szereplőt, akinek egy zombi apokalipszist kellett túlélnie, de mindezt egy négyszereplős kooperatív programban még senkinek sem sikerült ilyen minőségben megalkotnia (bár voltak próbálkozások). A történet szerint egy vírus szabadult el az Egyesült Államokban, ami zombivá változtatta a lakosság nagy részét, az élőhalottaknak pedig nem volt más céljuk, mint jóízűen felfogyasztani a túlélőket. A játékos egy négyfős csapat egyik tagját személyesítette meg, akiknek keresztül kellett lőniük magukat egy hadseregnyi élőhalotton, hogy túléljék a kalandot.

A Left 4 Dead 2 (innentől L4D2) legnagyobb hibája – és ebben igazuk volt a petíciókat írogató játékosoknak –, hogy a játékmenet központi része semmit sem változott az első részhez képest, mégis teljes értékű folytatásként reklámozzák a fejlesztők a játékot, és ez az árcédulán is meglátszik. Ráadásul sajnos az előd pályái és karakterei sem játszhatóak a folytatásban, így aki ki akarja próbálni az újdonságokat, annak teljes mértékben le kell mondania a korábbi kedvencekről (bár néhány ügyes kezű modder ezen úgyis segíteni fog idővel). De ne rohanjunk ennyire a dolgok elébe, hiszen van azért új ötlet is bőven a programban. Ami nem változott, hogy továbbra is négy ember alkotja csapatunkat, és nincs más célunk, mint valahogy elvergődni az adott szint végére. A szereplőgárdát teljesen lecserélték az első rész óta, ezúttal egy gimnáziumi football edzőt (Coach), egy televíziós asszisztensnőt (Rochelle), egy autószerelőt (Ellis) és egy szerencsejátékost (Nick) fogunk irányítani. Coach és Rochelle kicsit sótlan karakternek tűnt nekem az előd felhozatala után, a másik két figura viszont nagyon jól el lett találva, főleg Nick kicsit cinikus beszólásai tetszettek. Sajnos az új szereplőket a korábbinál butább mesterséges intelligenciával verte meg az ég. Amikor a gép irányítja a túlélőket, akkor hajlamos figyelmen kívül hagyni olyan apróságokat, hogy épp egy speciális fertőzött ütlegel minket és segítségre lenne szükségünk. De az is előfordult, hogy mikor a földön feküdtem, egyszerűen elsétált mellettem, ahelyett hogy felgyógyított volna. Ha lehet, mindig más emberekkel együtt játsszuk a L4D2-t, sok idegeskedéstől kímélhetjük meg magunkat. Ami a helyszínt illeti, hőseinknek ezúttal a déli államokban kell helyt állniuk, így nem meglepő, hogy a térképek között is többségben annak azok, melyekben erdős, ingoványos területek szerepelnek.

 

Oldal II.

Összesen öt, egyenként négy-öt szakaszból álló pályát passzíroztak bele a fejlesztők a L4D2 kampány módjába, melyek valamivel hosszabbak, mint az első részben látottak. Bár az elődben látott helyek is nagyon jól voltak összerakva, de a második részben még egy lapáttal rátettek a minőségre a Valve-nál. A szokásos városi környezet mellett át fogjuk verekedni magunkat egy vidámparkon, az életünkért futunk majd egy mocsárban, átéljük életünk legnagyobb viharát egy külvárosi pályán, végül az utolsó pillanatban jutunk ki egy bombázásra ítélt hídról. Nagyon jó ötlet volt a fejlesztők részéről, hogy nem csak véletlenszerűen vannak egymás után pakolva a helyszínek, a L4D2-ben minden rész nagyjából ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Egyszer például úgy menekülünk meg egy helyről, hogy elkötünk egy versenyautót, a következő pályán pedig azzal indítunk, hogy el kell hagynunk a kocsit, mert az eltorlaszolt autópályán nem tudunk továbbhaladni vele. A játékmenet szempontjából nincs nagy jelentősége, de azt az érzést kelti, hogy egy hosszú, összefüggő történet szereplői vagyunk. Egy másik nagyszerű hangulati elem, hogy az AI rendező már nem csak az ellenfelek, fegyverek, felszerelések elhelyezését befolyásolja, hanem a pályák bevilágítását és az időjárást is megváltoztathatja, így minden végigjátszás eltérő élményt nyújt, hiszen teljesen másnak látszik egy pálya naplementekor és másnak éjjel, tomboló viharban.

A jó túlélő csőbombával álmodik

Ha már szóba kerültek a fegyverek, természetesen azok is nagygenerálon estek át az előző rész óta. A L4D1 csúzlijai is visszatérnek, ám azokon kívül legalább még egyszer annyi „zombiaprító” eszköz került be a repertoárba, és ezek nem csak a kinézetükben, hanem karakterisztikájukban is különböznek (sörétes puskából például három fajta van). Aki inkább testközelből tapasztalná meg az élőhallottak pusztításának élményét, az biztosan örömmel üdvözli majd a közelharci fegyverek megjelenését. A pályákon találhatunk baltát, feszítővasat (a’la Gordon Freeman), baseball ütőt, krikett ütőt, szamuráj kardot, serpenyőt, gitárt (!), sőt az igazán vagány játékosok egy láncfűrészt is felkaphatnak, mellyel könnyedén méretre szabhatjuk a zombikat (legalábbis amíg ki nem fogy belőle a benzin). Ha túl sok ütést kaptunk be az ellenfelektől, akkor továbbra is jó szolgálatot fognak tenni az elsősegély csomagok, illetve fájdalomcsillapító tabletták, viszont ezen a téren is van pár újdonság a játékban. Lehetőségünk van felszedni defibrillátor készüléket is, mellyel visszahozhatjuk az életbe elhunyt társunkat, illetve találhatunk adrenalin injekciókat, melyeket felhasználva gyorsabban tudunk futni. Nem mondanám, hogy ez utóbbi nagyon hasznos lenne. Van néhány olyan szakasz az egyes pályákon, ahol direkt futni kell a zombik elől, és nem tanácsos leállni velük harcolni, ám ezek adrenalin nélkül is teljesíthetjük. Új eszköz a Boomer hányás is, mely elég bizarr egy dolog, de felettébb hatásos. Ha az említett anyaggal teli üvegcsét nekivágjuk egy másik zombinak, akkor a többi őt kezdi el üldözni és ütni. Nincs is annál szebb látvány, mint amikor a minket megtámadó Tankra egy tucat zombi veti rá magát.

 

Oldal III.

Visszatérnek az L4D1-ben látott Boomer, Hunter, Tank, Witch és Smoker nevű speciális fertőzöttek, plusz újdonságként megjelenik a Jockey, a Spitter és a Charger. Nagyon tetszettek ezek az új zombifajták, Versus módban egy élmény volt irányítani őket. A Jockey egy alattomos kis fertőzött, aki miután ráakaszkodott a túlélőre, üti annak fejét, és közben arra irányítja a szerencsétlen szereplőt, amerre ő szeretné. A Spitter egy „távolsági harcos”, aki képes savat köpni, mely pár másodpercig kis tavat képez a földön, és sebez minden benne álló embert. A Charger speciális képessége pedig az, hogy képes nagy lendülettel nekirohanni az ellenfélnek, hogy aztán megmarkolja és folyamatosan a földhöz verdesse azt. A legjobb az új típusú zombikban az, hogy az első részhez hasonlóan ezúttal is irányíthatjuk őket, ha kipróbáljuk az előbb már említett Versus módot. Aki nem ismerné az első Left 4 Dead-et, ebben a játéktípusban az egyik csapat szokásos módon a túlélőket irányítja, míg egy másik a speciális fertőzötteket. Utóbbiak dolga az, hogy a legváratlanabb helyzetekben besegítsenek a sima, mezei zombiknak és megöljék a menekülő embereket, mielőtt azok elérnék a pályák végét. A L4D1-ben még elég nehéz volt az élőholtak oldalán játszani, mert ha a zombicsapat nem dolgozott össze és nem használta jól a speciális fertőzöttek képességeit, akkor legtöbbször az emberek nyertek, akik fegyvereikkel könnyedén elintézték őket. Bár most sem könnyű a zombiélet, a második részben úgy érzem kiegyensúlyozottabb lett ez a játékmód, köszönhetően az új zombiknak.

Az igazi apokalipszis

Úgy érzed, hogy már nem nyújt elég kihívást a Left 4 Dead 2? Azt gondolod, hogy te már egy igazi zombi inváziót is túlélnél? Akkor neked találták ki a Realism játékmódot, mely plusz kihívást jelent a játékban. Maguk a pályák és a fegyverek nem változnak ebben a módban, de néhány apró változást tapasztalni fogtok, például nehezebb megölni a zombikat, így érdemes a fejre célozni, mely azonnal halált okoz. Egy másik dolog, hogy ha valaki bemegy egy épületbe, vagy eltakarja valami, akkor a többiek ezentúl nem látják a körvonalát, így az is előfordulhat, hogy az egymásra nem figyelő túlélők elszakadnak egymástól . De azt sem jelzi már külön a program, ha valakinek segítségre van szüksége, mert elkapta egy speciális fertőzött. A legdurvább azonban az, hogy a Witch mostantól nem csak leüti a játékost egyetlen csapással, hanem azonnal meg is öli, így fokozottan kell ügyelni rá. Ráadásul, aki meghal, az többé nem támad fel, hanem végleg zombieledel lesz belőle, hacsak egy defibrillátorral vissza nem hozzák őt az élők sorába. Egy szó, mint száz, jó csapatmunka nélkül esélye sincs az embernek. Visszatér az első részben látott Survival játékmód is, bár ez semmit sem változott, tehát egy adott pályán kell minél tovább tartani magunkat az özönlő zombisereggel szemben. Sokkal érdekesebb a Scavenger, amelyben az a célunk, hogy egy generátorba minél több üzemanyagot öntsünk. A pályán szét vannak szórva a benzineskannák, azokat kell megtalálnunk és visszacipelnünk a kiindulóponthoz. A Versus-hoz hasonlóan itt is emberi játékosok irányítják a speciális fertőzöttek, nekik természetesen az a feladatuk, hogy megakadályozzák a másik csapatot céljuk elérésében.

 

Oldal IV.

Ami a grafikát illeti, komoly panaszunk nem igazán lehet a Left 4 Dead 2-re, ami talán kicsit furcsának tűnhet annak fényében, hogy a program még mindig a Half Life 2-höz írt Source motort használja. Ennek nagy előnye, hogy nincs egetverő gépigénye a játéknak, a tesztgépen (AMD X2 6000+, 4 GB RAM, ATI HD4830) gond nélkül futott 1680x1050-es felbontáson, a legmagasabb beállítások mellett. A folyamatos javításoknak és fejlesztéseknek hála továbbra is nagyszerű látványban lehet részünk, még ha nem is olyan szépben, mint pár mai felsőkategóriás játék esetében. A karaktermodellek és az animációk nagyon jól festenek, és elég csak belenézni a szereplők arcába, hogy lássuk, a Source motor még mindig az egyik legjobb, ha az arcmimikáról van szó. A helyszínek kidolgozásába nem nagyon lehet belekötni, hiszen minden pálya részletesen, számtalan tereptárggyal tarkítva lett megalkotva, az ember pont így képzelne el egy zombik által sújtott világot. Apropó zombik, a fejlesztők nagy gondot fordítottak arra, hogy a zombik leölése még realisztikusabbnak hasson (lett is belőle nagy balhé néhány országban). Sokkal véresebb lett a játék, látványosabbak a csonkolások és minden egyes lövésnél látni, hogy az mekkora roncsolást végez az ellenség testén. Nem véletlenül kapott tehát 18-as besorolást a program. Ami a hangokat illeti, itt csak minimális változás történt az első részhez képest: a zombik hangjai nem változtak, viszont van egy két új zene a helyszínekhez, amik nagyon jól sikerültek. Az új szereplők megfelelő átéléssel adják elő mondandójukat, és kicsit bőbeszédűbbek is, mint korábban, sok szituációhoz van valami hozzáfűznivalójuk.

Elég nagy hírverés kísérte a Left 4 Dead második részét, gondoljunk csak arra, hogy Ausztráliában csak egy teljesen kiherélt, „családbarát” verzió jelenhetett meg a játékból, a játékosok pedig az Antikrisztust látták a Valve-ban. És hogy igazuk volt-e nekik? Véleményem szerint az esetek többségében nem. Ahhoz nem férhet kétség, hogy ez a program csak egy kiegészítőnek tekinthető, bár egy rendkívül tartalmas expanzióról van szó, hiszen több pálya, fegyver és játékmód van benne, mint az előző részben. Az viszont úgy tűnik nem valósul meg, hogy a két L4D rész megosztja majd a rajongókat, hiszen a programba beépített számláló szerint már most ötször többen játszanak a második résszel, mint elődjével, ami nem véletlen, hiszen egy nagyon jól sikerült játékról van szó. Aki nagy Left 4 Dead rajongó, annak mindenképpen ajánlom a játékot, de ha pár ezressel lejjebb megy majd az ára, akkor minden multis akciórajongónak kötelező vétel lesz.

Platformok: Xbox 360, PC

Tesztelt platform: PC