A csillagászok a NASA Magellan küldetése során készített radartérképeket elemezték. A szonda 1990-ben érte el a Vénuszt, és 1994-ig keringett körülötte, majd elégett a bolygó rendkívül sűrű légkörében. Az űreszköz rádióhullámokat bocsátott ki a felszínre, majd rögzítette, mennyi idő alatt érnek vissza, és ez alapján határozták meg a felszín domborzatát.
A kutatók ezúttal lávaalagutak nyomait keresték az adatok közt. Ezek hosszú, olykor kanyargós csatornák egy égitest felszínén és alatta, amelyek akkor keletkeznek, amikor a láva kiömlik egy vulkánból. A láva felszíne lehűl és szilárd réteget képez, ez megőrzi a láva hőmérsékletét és lehetővé teszi, hogy nagy távolságra folyjon. Végül az áramlás leáll, és ahogy a maradék láva elhagyja a képződő csatornát, csak egy üreges cső marad vissza a bolygó felszíne alatt.
A Földön is vannak lávaalagutak, és tudjuk, hogy a Holdon és a Marson is léteznek. A Vénuszon azonban most először azonosítottak ilyen képződményt, a Nyx Mons nevű vulkán közelében, ami egyáltalán nem meglepő. A Vénusz tele van vulkánokkal (85 ezer ismert vulkánja van, ami egészen elképesztő), így nem csoda, hogy egy vulkán közelében találták meg az első alagutat.
A szakértők először egy mélyedést azonosítottak a felszínen, amit skylightnak neveznek, ahol a lávaalagút teteje részben beomlott. Ez eleve elég jó bizonyíték egy alagút létére, de a döntő érv, hogy utána egy lineáris gödörláncot is találtak. Az alagút szélessége 500 és 1300 méter között alakul, a magassága körülbelül 375 méter lehet, és a járat nagyjából 150 méter mélyen húzódik a felszín alatt. Az alagút valószínűleg 45 kilométer hosszú, és van egy legalább egy 13 kilométeres része, ahol nem omlott be.
Ami a Holdat és a Marsot illeti, a lávaalagutak azért különösen érdekesek, mert potenciális helyszínt kínálnak az állandóbb bázisok számára, hiszen a tető védelmet nyújt őket a nagy hőmérséklet-ingadozásoktól, a sugárzástól és a becsapódásoktól. Ha lezárják őket, akkor potenciálisan légkört is fenn lehet bennük tartani, bár az egyelőre nem világos, hogy ez valóban megvalósítható-e.
Az sem egyértelmű, hogy ez mennyire lehet hasznos a Vénuszon. Ez az alagút vastag tetővel rendelkezik, ami jó, de nem tudni, hogy ez mennyire enyhíti a felszínen uralkodó pokoli hőmérsékletet. A Vénusz nem éppen barátságos, a légkör szinte teljes egészében szén-dioxidból áll, és a felszíni légnyomás kilencvenszerese a földinek, ami közel egy kilométer mélységű víz alatti nyomásnak felel meg, és könnyen lehet, hogy az alagutakban még rosszabbak a viszonyok.
A Magellan még nem rendelkezett olyan nagy felbontással, hogy a felszínt részleteiben figyelje meg, de a közelgő Envision és VERITAS küldetések radarműszereivel valószínűleg további hasonló alagutakat is fel lehet majd tárni. Ami akkor is érdekes, ha egyelőre senki nem tervez embert küldeni bolygószomszédunkra, hiszen a lávaalagutak sokat elárulnak a vulkánok közelében lévő felszíni viszonyokról és magukról a vulkánokról is.
Márpedig a Vénuszról bőven van mit kideríteni, hiszen alig tudunk valamit a planétáról. A sűrű felhők megnehezítik a Földről való megfigyelést, ezért orbitális küldetésekre van szükség a felszín feltérképezéséhez, a leszállóegységek pedig nem sokáig bírják a szélsőséges viszonyokat. Holott a Vénusz lenyűgöző világ, amely a Földtől nagyon eltérő evolúciós utat járt be, annak ellenére, hogy a bolygók fizikailag nagyon hasonlóak. A bolygókutatók számára nagy kérdés, hogy ez a planéta miért vált ennyire pokolivá, miközben a Föld sorsa egészen máshogy alakult.
