LASSÍTANAK A NAND FLASH GYÁRTÓK, HOGY CSÖKKENTSÉK A TÚLTERMELÉST

A NAND Flash árak csökkenése elérte azt a szintet, amire a gyártóknak mindenképpen reagálniuk kell.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. ápr. 29. 18:15
Lassítanak a NAND Flash gyártók, hogy csökkentsék a túltermelést

A NAND Flash piacon 2017 folyamán kisebb hiány alakult ki a lapkákból, ami miatt komoly drágulás mutatkozott a piacon. Ez a gyártók számára nem volt egy rossz időszak, hiszen  igen szép profitokat realizálhattak – amire egyébként egyebek mellett a kínai hatóságok is felfigyeltek. 2018 folyamán azonban elkezdet kipukkanni a lufi, azaz egyre komolyabb túltermelés mutatkozott a piacon, ami mögött több ok is húzódik. Egyrészt a szerverek piacán csökkent az érdeklődés az SSD meghajtók iránt, másrészt az okostelefonok csereciklusai is kitolódtak némileg, így ez a piaci szegmens is kevesebb NAND Flash lapkát rendelt, mind korábban. Ezzel együtt a többi piaci szegmensben is mérséklődtek a NAND Flash lapkák iránti igények, így a hiányállapotból néhány hónap alatt túltermelés lett, ami az árak mérséklődését eredményezte. Az árcsökkenés 2018 folyamán indult meg és elég nagy lendületre kapcsolt, így az SSD meghajtók ára lassú apadásnak indult – a vásárlók nagy-nagy örömére.

Galéria megnyitása
A csökkenő árak miatt csökkenésnek indult a gyártók profitja is, ami arra sarkallta a feleket, hogy különböző intézkedéseket hozzanak a túltermelés visszaszorítása érdekében. A túltermelésben egyébként az is szerepet játszott, hogy a gyártók átálltak a 64-rétegű lapkákról a 96-rétegű megoldásokra, amelyek ugyanakkora területen nagyobb adattároló kapacitást, azaz nagyobb adatsűrűséget is kínáltak, így a „bitkihozatal” nőtt.

A túltermelést látva a három nagy NAND gyártó, azaz az Intel, a Micron és az SK Hynix vezetése úgy döntött, hogy különböző intézkedéseket hoznak a közeljövőben, amelyek segítenek megállítani az árak csökkenését. Ezek között termeléscsökkentés, valamint lassabb gyárbővítés és gyárépítés is jelen van, plusz a régebbi technológiákra épülő lapkák termelését is leállítják annak érdekében, hogy az egy bitnyi adattároló területre jutó gyártási költségeket csökkenthessék.

A Micron a márciusi tervek szerint nagyjából 5%-kal csökkenti a szilícium-ostya gyártást, vagyis ennyivel kevesebb ostya indul el a gyártósorokon. A csökkenést nagyrészt az eredményezi, hogy az elavultabb gyártástechnológiát használó termékeket kivezetik a gyártásból. Arról nem esett szó, hogy a „bitgyártást” csökkentik-e, azaz a modern lapkák termelésében várható-e mérséklés, de abból kiindulva, hogy a régi lapkákat kivezetik, a gyártási költségeket biztosan csökkenteni tudják, ami jótékonyan hat majd a pénzügyi mérlegre.

Az SK-Hynix vezetése az elmúlt héten jelentette be, hogy a 36- és 48-réteggel rendelkező 3D NAND Flash lapkák termelését leállították, azokat ugyanis magasabb költséggel lehet termelni, mint a modern 3D NAND Flash lapkákat. Az elkövetkező hónapok során növelni szeretnék a 72-rétegű lapkák gyártását, az év második felében viszont a 96-rétegű 3D NAND Flash lapkákat is piacra dobják, amelyek az SSD-k mellett a mobilok szegmensét is célba veszik. A vállalat ezzel egy időben az épülő M15-ös gyár munkálatait is lelassítja, a teljes NAND Flash termelést pedig 10%-nál is nagyobb mértékben csökkentik a 2018-as szinthez képest. A nagyobb adatsűrűségű termékek miatt a „bitgyártás” így is növekedni fog idén, azaz összességében több NAND Flash alapú tárhely készül az üzemekben, mint tavaly.

Az Intel szintén csökkenti termelését az idei év folyamán, igaz, arról egyelőre nem adott tájékoztatást a vállalat, hogy ez pontosan mit jelent, illetve pontosan mekkora mértékű csökkenésről lesz szó. Éppen ezért az sem világos, hogy csak kevesebb szilícium-ostyát indítanak-e el a gyártósorokon, vagy a „bitgyártás” terén is visszavágás várható-e. Persze azt is érdemes kiemelni, hogy a gyártó főként az üzleti szegmensre koncentrál, de az átlagfelhasználói piacra is gyárt különböző termékeket.

A negyedik nagy szereplővel kapcsolatban egyelőre nincs hivatalos információ a gyártókapacitással kapcsolatos tervekről. A Samsung arra azonban már felhívta a figyelmet, hogy a 2018 első negyedévében elért profithoz képest ebben a negyedévben 60% körüli csökkenésre lehet számolni, ami igen komoly visszaesésként könyvelhető el. A lendület megtorpanásáért egyebek mellett az alacsonyabb DRAM és NAND Flash árak, a vártnál kevésbé fogyó Samsung okostelefonok, valamint egyéb piaci gyengélkedések is okolhatóak. Mivel a versenytársakhoz hasonlóan a Samsung is szenved a csökkenő memóriaáraktól, egészen biztos, hogy változtatni fog a NAND üzletág működésén, az viszont egyelőre rejtély, pontosan mikor és mekkora mértékben fogják majd vissza a termelést.

A fenti változások hatására a NAND Flash árak esése lelassulhat és idővel meg is állhat, ám arra azért még biztosan várni kell még néhány hónapot, hogy az intézkedések hatása a piacon is érezhetővé váljon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2019. máj. 3. 15:59
#7

Ha jól értem a dolgot, akkor ez NEM termeléscsökkentés. 

 

Itt a következő elemekről van szó:

  • kivezetik a régi gyártástechnológiákat, azaz kevesebb alapanyag kell ugyanahhoz a darabszámhoz

  • leállítják a kapacitásbővítést

 

Ennek önmagában csak árstabilizáló hatása van, nem pedig árnövelő, ha a kereslet ugyanakkora marad. Ha a kereslet csökken, mint jelen helyzetben, akkor még így is csökkenhetnek tovább az árak. A gyártók lépései miatt pedig az ő költségeik is csökkennek, ami mindenkinek jó.

 

Az egész cikk félrevezető, és csak hecceli a jónépet, látjuk is, el is kezdődött a hőbörgés.

macman507
macman507
2019. máj. 1. 16:49
#6

Úgy van.. had maradjon mindennek az ára felbaszva az egekbe...
Ezek is nekiálltak kartellezni. Lehet beszartak a kínaiaktól.

j.panzer
j.panzer
2019. máj. 1. 12:33
#5

Ezt kartellnek hívják. Egy-egy gyártó dönthet úgy, hogy csökkenti a termelést, és növeli a termékei árát, ez szíve joga. Egy működő piaci környezetben viszont a többi gyártó ilyenkor arra törekszik, hogy az ő vevőit megszerezze, ezáltal több terméket adjon el, aminek hála ugyan akkora profitmargin mellett nagyobb árbevételre tehet szert, összesen tehát több pénzt tudna keresni.
Olyan viszont nincsen, hogy a piac összes szereplője egységesen ugyan azt csinálja, korlátozva ezzel a versenyt, mesterségesen magasan tartva az árakat.
Azaz elvileg nem lehetne, mert ilyenkor kéne belépnie az állami szabályozásnak, és fossá büntetni a cégeket.

Ugyanakkor az ilyen esetek rávilágítanak hogy:

  • A mai cégek túl nagyok, nem lehet őket megbüntetni, mert nem tudja őket senki megbüntetni. Megbüntetik őket 1-2-10-20 országban és 150 másikban meg röhögve csinálják tovább.
  • A kiszabott bírságok lényegesen kisebbek - még ha nominálisan akár (sok) milliárd dollárosak is - mint a törvényszegéssel elért extra profit, tehát az elmúlt pár évtized fényesen bebizonyította, hogy kartellezni mindig megéri ezeknek a cégeknek.
  • A nemzeti és a nemzetközi ellenőrző hivatalok semmire sem jók. Sóhivatalok. Főleg ekkora cégekkel szemben tehetetlenek. Jóska Pista közértest lehet, hogy meg tudják büntetni százezerre, mert nem adott számlát, és megkárosította az államot 250 forinttal, de egy globális céggel szemben, akik az ilyen kartellezésekkel több száz milliárd dollár kárt okoznak az ügyfeleknek, tehetetlenek.
    Meg gondolom a megfelelő emberek amúgy is le vannak fizetve.

Amúgy még mindig iszonyatosan drágák lennének a NAND-ok, ha a kínaiak nem kezdték volna el lenyomni az árakat a saját gyáruk beindításával. Amit azóta ellehetetlenítettek. Mondván lopták a technológiát. Lehet, hogy tényleg lopták, szoktak olyat. De legalább ők gyártottak volna, méghozzá egy etikus profitrátával. Ellenben a fent említett nagy cégek keményen visszaélnek a pozíciójukkal, és olyan profitszintet tartanak fent mesterségesen, amit amúgy semmi nem indokol, csak a kartellben hozott döntésük, és a törvénytelen eszközrendszerük.

Persze egy okból nem tudom őket hibáztatni. Ha valakit hülyére lehet venni, azt hülyére is kell. Ha meg tudják csinálni, akkor miért ne tennék meg. Pont ezért hozták létre anno a versenyfelügyeleti szerveket. Ha az a rendszer nem működik, akkor miért tartsák be a szabályokat?? Ostobaság lenne.
Szóval szerintem ez az egész valójában egy társadalmi felelősség, mulasztás.

csabi02
csabi02
2019. máj. 2. 10:12

Resike,láttam 99€ ért is 1TB-os sandisk ultrát (amazonon most104,90) ami kb 30ezer,de ha igaz a hír és bevadulnak,akkor nemsokára 60e lesz.

csabi02
csabi02
2019. máj. 1. 9:29
#4

Brutális,hogy már rég nyilvános,miként tartják magasan az árakat és mégis telibe szarják.

tomm27
tomm27
2019. ápr. 30. 18:00
#3

konkretan ettol nyiltabb monopol helyzettel valo visszaeles.. nem ad eselyt kis gyartoknak mert munkaerot elvon/felvasarolja oket kilora de azert mestersegesen general hiany piacot :D gratualok hogy az EU meg mindig elmegy emelett.

Avisto
Avisto
2019. ápr. 30. 17:08
#2

Basszus ezt kéne nekem is csinálni, kevesebbet dolgoznom hogy följebb menjen a bérem. Főnököm is biztosan megérti a dolgot.

punchman
punchman
2019. máj. 2. 0:16

Most nem azért, de nem ez történik most Magyarországon?

Samanoske
Samanoske
2019. ápr. 29. 19:44
#1

Samu szenved? Szegényke...mi is szenvedtünk a magas áraktól,csak letojták,így is szarrá keresték magukat.

macman507
macman507
2019. máj. 1. 16:55

Tudod, nincs még elég pénzük.

Vissza az oldal tetejére