Különvélemény – a konyhában

A Bonni Egyetem kutatói kifejlesztettek egy rendszert, amely pár percre előre képes megjósolni, mit fogunk csinálni főzés közben.

Különvélemény – a konyhában

A projekt célkitűzése egyelőre jóval barátságosabb, mint bűnmegelőző céllal jósolgató prekogoké volt Spielberg filmjében: a rendszerből a világ legjobb konyhai segítőjét szeretnék kinevelni a fejlesztők, amely szó szerint az ember keze alá dolgozik, hiszen előre tudja, milyen lépés jön a sütés-főzés során. Jürgen Gall és társai tehát egy olyan programon dolgoznak, amely kellő mennyiségű főzővideó megtekintése után mindig pont időben adja a kezünkbe a következő hozzávalót vagy edényt, időre előmelegíti a sütőt, és figyelmezteti a szakácsot, ha elfelejtett valamit.

Míg az emberi kukták már most is elég jók mindebben (legalábbis azok, akik értik a dolgukat), a számítógépes rendszerek hasonló „jóstehetsége” egyelőre gyerekcipőben jár. A bonni rendszerben viszont úgy tűnik, tényleg nagy lehetőségek. A gépi tanulásra képes program 4 órányi videón tanulta ki a kuktaságot: 6 perces felvételeket nézett meg, amelyeken különböző salátákat készítettek el a szereplők, átlagosan 20 különböző lépést hajtva végre egy-egy fogás létrehozása közben. A videók egyúttal arról is pontos adatokat szolgáltattak, hogy melyik lépés mikor történt meg, és mennyi ideig tartott.

A gépi rendszer megnézte ezeket a felvételeket, és közben megtanulta, hogy általában hogyan követik egymást a részfolyamatok, ami nem is volt olyan egyszerű, hiszen ezek a különböző videókon változatos rendben kerültek végrehajtásra. Majd a szakértők egy új, addig nem látott videón tesztelték a program jóstehetségét: megmutatták neki a felvétel első 20–30 százalékát, majd a rendszernek ez alapján kellett előre jeleznie, hogy mi fog történni a továbbiakban.

Az eredmények meglepően pontosnak bizonyultak: rövid távon 40 százalék fölötti pontossággal látta előre a program a soron következő lépést, mondja Gall. Hosszabb távon persze romlott a precizitás, de még 3 percre előre is 15 százalékban eltalálta a program, hogy mi fog történni. Pedig nagyon szigorú feltételeknek kellett megfelelni, hiszen nemcsak a tevékenységet, de annak időzítését is pontosan kellett megjósolnia a rendszernek ahhoz, hogy a kiértékeléskor elfogadják az „tippet” az elemzők.

Ahhoz persze, hogy a programból tényleg jó konyhai segítő legyen vagy más területeken lehessen bevetni, még pontosabbnak kell lennie, de a német szakértők szerint ezt nem lehetetlen megvalósítani. Érdekes ugyanakkor, mondják a szakértők, hogy a rendszer mennyivel rosszabbul teljesít, ha az idegen videó első részében magának kell felismernie, hogy mi történik, és nem kap ezzel kapcsolatban a láttottakon kívül többletinformációt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward