Különös újítást kapott a Sony csúcsra járatott akciókamerája

A Sony a jelek szerint a vloggereket venné célba a friss termékével.

Különös újítást kapott a Sony csúcsra járatott akciókamerája

A Sony fényképezői az utóbbi időben hatalmas népszerűségnek örvendenek a videobloggerek körében, és a vállalat ezt kihasználva szeretné nagyobb népszerűséghez juttatni az RX0 akciókamerát, illetve annak a második generációs kiadását, az RX0 II modellt. A friss masina sok tekintetben változatlan maradt, de egy nagyon fontos újításon átesett.

Galéria megnyitása

A Sony az RX0 II esetében megoldotta, hogy a megjelenítő már nem fix a kamera hátoldalán, hanem ki lehet buktatni azt, így különböző szögekből is jól látható lesz a képe. Olyan mechanikát dolgozott ki a japán alakulat a kijelző mozgatására, ami lehetőséget nyújt az előre hajtásra is, így a felhasználók tökéletes pozícióban tudják majd tartani az eszközt, amikor szemből veszik magukat és a környezetüket. Az RX0 II ennek a módosításnak köszönhetően ideális lesz olyan felvételek készítésére a vloggereknek, amikor nem tudják magukkal vinni például a Sony Alpha szériájának valamelyik ékes darabját a méret vagy a tömeg miatt. És ezzel az újítással olyat nyújt a Sony akciókamerája, amivel a GoPro nem tud versenyre kelni, ez egy remek eladási pont lehet az eszköz számára.

Galéria megnyitása

A videófelvételek minőségére a 2017-ben rajthoz állított RX0 esetében nem lehetett panasz, és valószínűleg ezért érezte úgy a Sony, hogy változatlanul hagyhatja ezt a területet. A készülék egy 1 colos méretű, rétegelt Exmor RS CMOS szenzort kapott, amivel 15,3 megapixeles képeket tud megörökíteni a kamera fotózás esetén, ha pedig videózásra kerül a sor, akkor Ultra HD minőség jelenti a maximumot 30 FPS mellett. A szerkezet megtartotta a Bionz X processzort, ami sajnos csak Full HD mellett képes 60 FPS-es videók kezelésére. Van szuperlassított opció az akciókamera kelléktárában, ami a rétegelt képérzékelőnek köszönhető, és ezt kihasználva 1000 FPS-es felvételeket is lehet készíteni a különleges pillanatokról. A lencserendszer sem módosult, a hattagú ZEISS Tessar T* található itt a 24 milliméteres (ekv. 35 mm) gyújtótávolsággal és az F/4.0-s rekesznyílással. Ami kicsit szomorú, hogy maradt a fixált fókusztávolság is, ami néhány helyzetben előnytelen lesz – főleg ha közelit kellene vele felvenni, mert 20 centiméteren belül minden homályba fog veszni.

Galéria megnyitása

A készülék az ISO esetében 80 és 12 800 közötti értékeket támogat, a zárideje pedig 1/4 és 1/32 000 tartományban fog mozogni. Megemlítendő, hogy sorozatképet a teljes felbontásán 16 FPS-sel tud megörökíteni, ami egészen jónak tekinthető. Stabilizálás csak elektronikus módon van, de a Sony állítólag egy fejlett algoritmust használ a lehető legjobb eredmény biztosítása érdekében. És a vállalat rendelkezik egy olyan Movie Edit névre hallgató programmal, amiben szintén lehet javítani akár a stabilizáláson is utólag egy okostelefonon vagy egy táblagépen – ezt az appot könnyen lehet majd kezelni menet közben is. Számolni lehet itt a Sony Picture Profile módjával és az S-Log 2 támogatással is, van továbbá egy friss firmware, ami elhozza az Eye AF-et, valamint a korábbinál jobb szín és bőrtónus kezelést nyújt. A kamera rendelkezik HDMI kimenettel, melyen keresztül a natív felbontásában lehet visszanézni a 4K videókat is.

Galéria megnyitása

A Sony Imaging Edge Mobile alkalmazása lehetővé teszi egyszerre öt kamera kezelését, és ha ez nem lenne elég, akkor nyáron jönni fog egy olyan kiegészítő, amivel egyszerre 50 készüléket is össze lehet majd hangolni. Sőt mi több, az RX0 II használható a Camera Control Boxszal is, ami pedig már 100 akciókamera szinkronizált vezérlésére is képes extrém igények esetén – ennek már a profi filmesek örülhetnek majd. A japánok kínálni fognak külön egy kézi hordozót az eszközhöz, amivel kényelmesen használható az apróság, és ezen akad hely a külső mikrofon rögzítésére is, melyet egyszerűen hozzá lehet kötni a kamerához, és adott esetben így jelentősen javítható a felvett hang minősége. Az RX0 II rendívül strapabíró felépítésű maradt, tok nélkül lehet használni akár 10 méteres mélységben is, bírja a port, az eséseket 2 méteres magasságból, és akár 200 kilogrammos nyomást is elvisel szükség esetén. Szemből nem nagyobb, mint az RX0 (59 x 40,5 mm), viszont a mélységében már hízott (29,8-ról 35 milliméterre), és a tömege is 110 grammról 132 grammra gyarapodott, de ezek nem nevezhetőek nagy változásnak, a gyakorlatban aligha lesz érzékelhető a növekedés hátránya.

A Sony RX0 II akciókamera áprilistól lesz megvásárolható, és valószínűleg mindenhol meg fog jelenni, ahol elérhetővé vált az elődje, az RX0. Az újdonság ajánlott fogyasztói ára 700 dollárban lett meghatározva – ez éppen egy százassal több, mint az RX0 ára –, szóval olcsónak semmi esetre sem nevezhető, és ennek fényében kicsit sajnálatos, hogy nem sok újítást hordoz.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap