KRITIKUS SZÁM ALÁ CSÖKKENT AZ AVENGERS JÁTÉKOSBÁZISA, DE A FEJLESZTŐK MÉG BÍZNAK A CSODÁBAN

Nagyon sok munkát fognak belerakni, hogy visszacsábítsák a felhasználókat.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2020. okt. 17. 7:47
Kritikus szám alá csökkent az Avengers játékosbázisa, de a fejlesztők még bíznak a csodában

A Square Enix és a Crystal Dynamics által fejlesztett, közepes sikerrel megjelent Avengers-játék körül egyre nagyobbak a problémák. A készítők sorra tolják el a beígért nagyobb fejlesztéseket, miközben megpróbálják rendbe tenni a játék alapvető problémáit, leginkább a loottal kapcsolatos dolgokat, amikkel láthatóan a legtöbben elégedetlenek.

Azonban nem tudni, hogy mikor kerülhet jobb állapotba a játék, a kiadó és a fejlesztők pedig nagyon nehézkesen kommunikálnak, így a felhasználói bázis rekord sebességgel kezdett el lemorzsolódni. Ha mindez ismerős, az nem véletlen: tavaly az Anthem került hasonló helyzetbe, igaz, ott talán nem érződött ennyire a dolog.

Mert mennyire súlyos a helyzet? Nos, az Avengers most már rendszeresen beesik 1000 aktív játékos alá a Steamen, ami azt jelenti, hogy a matchmaking egyre nehézkesebbé válik.

És gyakorlatilag a játékban szinte mindenhez matchmaking szükséges. A helyzeten nem segít, hogy rengeteg különböző küldetésre lehet jelentkezni, és a játékot úgy építették fel, hogy a négyfős csapatot négy különböző hősnek kell kitennie, ezzel tovább szabdalva és nehezítve a matchmakinget.

PC-n nem ritka, hogy akár fél órát is várakozni kell, mire a játék össze tud rakni egy csapatot, de még a legnépszerűbbnek számító PS4-en is problémás a helyzet, így végül nem ritka, hogy a csapat felét a mesterséges intelligencia által vezérelt karakterek teszik ki... amire szerencsére van lehetőség, így végső soron játszható marad az Avengers.

A helyzetet alapvetően úgy lehetne összefoglalni, hogy a játék a jelenlegi formájában kevés: nem elég a tartalom, nem elég változatos, és nem elég ösztökélő a lootrendszer sem.

A Crystal Dynamics vezetője, Scott Amos reagált a helyzetre, és ez alapján akár reménykedni is lehetne, viszont a probléma, hogy az érkező újdonságokkal kapcsolatban semmilyen várható dátumot nem osztott meg. Amos elmondta, hogy nagy erőkkel gyűjtik a játékosok visszajelzéseit, és pontosan tudják, hogy mik a problémák, amikre megoldásokat kell találniuk.

Belengette, hogy a következő hetekben várható egy teljesen új War Zone küldetéstípus, a Tachyon Rifts, jön egy új Outpost, amiből aztán új sztori küldetések indulnak majd, és egy endgame jellegű anyag is érkezik, amihez négy magas szintű játékosra lesz szükség, és komoly lootot ígér.

Ezen kívül már megerősítették, hogy két Operation keretein belül megérkezik majd a Marvel két Hawkeye-karaktere, Kate Bishop és Clint Barton, amivel a fő történeti vonal is előrébb halad majd onnan, ahol az alapjáték véget ért.

"Végül pedig megígérhetem, hogy folyamatosan adunk majd új tartalmakat a játékhoz a következő hónapokban, miközben megoldjuk a játékegyensúlyt érintő problémákat, beleértve a lootrendszert és egyéb kényelmi funkciókat" - fejtette ki Amos.

Ezt követően hozzátette, hogy szerinte a PC-s (valamint PS4-es és Xbox One-on) játékosok vissza fognak térni az Avengershez, ahogy egyre több endgame tartalom kerül majd be, és jelentősen javul a játék.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
czibulazoli
czibulazoli
2020. okt. 17. 16:27
#4

Én már pár éve nem játszok se competitív, se coop, semmilyen multikat(max. családon belül). Nincs már türelmem a hozzájuk. Lehet megöregedtem.

Busterftw
Busterftw
2020. okt. 19. 11:12

@czibulazoli A coop haverokkal szerintem nem idopocsekolas.

Ch00ler
Ch00ler
2020. okt. 17. 13:24
#3

Nincs annyi ember a foldon, ami a mai szamu multiplayer jatekokat kiszolgalna. Ozonlenek a csak, vagy foleg multiban jatszhato jatekok. Aztan csodalkoznak, hogy ha megjelenik 10 uj jatek, akkor a jatekosok azokat mennek kiprobalni, jatszani. Tartalmasabb dolgok is kellenek...

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. okt. 18. 0:31

@Ch00ler EZ nem igaz, a jó multiplayer játékokban nincs ember hiány.

A hulladék játékokkal nem játszik senki, ami egy singleplayer játéknál nem annyira feltünö, de egy multiplayernél érezhető a playerek hiánya, ráadásul öngerjesztö folyamat, mert ha nincs elég ember, akkor az emeberek elkezdik ott hagyni azt a multi játékot...

elge76
elge76
2020. okt. 17. 12:24
#2

Persze-persze... ugyanaz a szitu mint az Anthem-nél, emlékszik még arra valaki? Ugyanezen bukott el, nem elég változatos, nem elég izgalmas, túl egysíkú, nincs benne ösztönző erő hogy folytassa az ember.

skorpio.974
skorpio.974
2020. okt. 17. 8:42
#1

Ilyenkor az eljárás a következő:

1.-Megteszik a beigért változtatásokat és várnak, hogy javul-e a helyzet.

2.-Árat csökkentenek.

3.-Ha nem javul érdemben a helyzet(nem nő a játékos bázis) 1-1-hétre ingyenessé teszik.

4.-És ha még ez sem elég, 1-2 éven belül "free to play" játék lesz belőle.

Enno
Enno
2020. okt. 20. 14:47

@skorpio.974 ki hagytad az 5. pontot, miszerint annyi lesz benne a csaló mint más f2p és/vagy fizetős pop szarokban és még jobban elnéptelenedik :D

Vissza az oldal tetejére