A fantasztikus eredményt az Eseményhorizont Teleszkóp (EHT) Együttműködés munkatársai jelentették be egy világszerte több helyszínen tartott sajtótájékoztatón. (Az EHT gyakorlatilag egy bolygónyi méretű távcső, amely nyolc nagy rádiótávcső hálózatából áll össze.) A kép azon túl, hogy meggyőzően alátámasztja azt a teóriát, miszerint a galaxisunk közepén található rejtélyes, erős gravitációval rendelkező objektum valóban egy szupernehéz fekete lyuk, ezen gigászok működésébe is bepillantást kínál. Ami azért is fontos, mert hasonló méretű fekete lyukak majdnem minden galaxis közepén megtalálhatók.
A kutatók a Tejútrendszer közepén keringő csillagok mozgása alapján régóta sejtik, hogy a galaxis közepén valami nagytömegű, láthatatlan objektum foglalhat helyet. Ezt nevezték el Sagittarius A*-nak (Sgr A*), amelynek létére a most közzétett kép az első közvetlen vizuális bizonyíték. A galaxisunk közepén található fekete lyuk egyébként nagyjából 4 millió naptömegű, 25 millió kilométer átmérőjű, távolsága pedig 26 ezer fényév. Ez azt jelenti, hogy az égbolton a Földről nézve egy fok 5 milliárdod részét foglalja el, vagyis roppant apró.
Magát a fekete lyukat persze nem láthatjuk a képen, csak az eseményhorizont árnyékát, vagyis annak a felületnek a határait, amelyen túl már a fotonok sem képesek kiszabadulni az égitest gravitációjából. Ezt egy fénylő, gyűrűszerű struktúra övez, ez az úgynevezett akkréciós korong, amely a fekete lyuk felé hulló, rendkívüli módon felforrósodott anyagból áll.
A kép nagyon hasonlít az EHT első szupernehéz fekete lyukról készült képére, amely az M87 galaxis közepén található. Ez a fekete lyuk sokkal, mintegy 1500-szor nagyobb a sajátunknál, viszont 2000-szer távolabb van annál. A képeken és még inkább azok készítése kapcsán ugyanakkor feltűnőek az eltérések is. Az M87 annyira nagy méretű, hogy a körülötte keringő anyagnak napokba telik, mire körbeér, a Sgr A* esetében azonban mindez percek alatt zajlik. Így saját fekete lyukunkat sokkal nehezebb úgy fotózni, hogy a részletek ne mosódjanak el. A most publikált kép így sok-sok felvétel kombinációjából áll össze, amelyek eredményeit átlagolták.
A fekete lyukat körülvevő anyaggyűrű képét erősen torzítja az égitest erős gravitációja, és a gyűrű maga erős mágneses mezővel rendelkezik. A fényesebb foltok talán a mágneses mező helyi megerősödéseit jelzik, de ebben van némi bizonytalanság, a képalkotás összetett módja miatt ugyanis egyelőre nem biztos, hogy ezeken a helyeken valóban erősebben sugároz a képződmény.
A fotó rendkívüli jelentőségű. A csillagászok számára az 1980-as években kezdett világossá válni, hogy a galaxisok közepén szupernehéz fekete lyukak foglalnak helyet. Pár évvel később a távcsövek már elég jók voltak ahhoz, hogy kiderüljön, saját galaxisunk közepén is lehet egy hasonló objektum a körülötte levő csillagok mozgása alapján. Ezek a csillagok azonban több tízmilliárd kilométerre keringenek a tényleges égitesttől, amelynek közvetlen megpillantása a legutóbbi időkig lehetetlennek tűnt.
A felvétel a fekete lyuk létének igazolásán túl arról is árulkodik, hogyan viselkedik az anyag ebben az extrém környezetben. Einstein és mások elméleti munkássága alapján erről elég részletes elképzeléseik vannak a kutatóknak, és az észlelési adatok alapján úgy látszik, hogy ezek a teóriák nagyrészt helyesek. Ami egészen elképesztő, hiszen olyan egzotikus környezetről van szó, amit elképzelni is nehéz.
Az EHT által szállított képek kapcsán pedig az is rendkívül fontos eredmény, hogy általuk mindenki számára megfoghatóbbá válik az a tény, hogy a fekete lyukak léteznek. Vagyis hogy az univerzumban vannak olyan elképesztően sűrű égitestek, amelyek a fényt sem engedik ki maguk közeléből, így aktív állapotukban úgy festenek, mintha egy sötét lyuk tátongana egy örvénylő anyaggyűrű közepén.
