Egy német kutatócsoport lehetséges magyarázatot talált a Föld egyik legfurcsább radioaktív izotópja, a vas-60 eredetére. Az óceáni kéregrészek mélyén nagyobb mennyiségben megtalálható izotóp a Berlini Műszaki Intézet szakértőinek új teóriája szerint földön kívüli eredetű, és csak jóval a bolygó formálódása után, két közeli szupernóvarobbanás eredményeként került a planétára.
Az új teóriát vázoló tanulmány megjelenése előtt a vas-60 jelenléte megmagyarázhatatlan rejtélynek tűnt a kutatók számára. Az izotóp felezési ideje 2,6 millió év, így ha a vas-60 a Naprendszerrel együtt keletkezett volna, 4,5 milliárd év elteltével már nyoma sem lenne a Földön. A kéregből vett minták vizsgálata alapján ráadásul úgy tűnik, hogy az izotóp koncentrációja kiugróan megnőtt az 1,7–3,2 millió évvel ezelőtti, illetve a 6,5–8,7 millió évvel ezelőtti időszakban. Dieter Breitschwerdt és kollégái mindezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az izotóp a Naprendszeren kívülről származik.
A vas-60 egyik lehetséges forrását a szupernóvák jelenthetik. Ezek akkor keletkeznek, amikor egy nagytömegű csillag kifogy az üzemanyagból, és belsejében a hélium nehezebb elemekké kezd fuzionálni, majd a folyamat végén az égitest felrobban. „A szupernóvák a különböző kémiai elemek gyárai” – mondja Brian Fields, az Illinois-i Egyetem kutatója. Mind a csillag élete során, mind annak gravitációs összeomlása, majd felrobbanása közben új elemek keletkeznek, köztük jónéhány instabil izotóp is.
Breitschwerdt és társai azt is elkezdték vizsgálni, hogy konkrétan melyik szupernóva-robbanások lehettek a felelősek a vas-60 földi jelenlétéért. Ehhez a Naprendszer közvetlen környékének csillagait kezdték tanulmányozni. A rendszerünket magába foglaló, legalább 300 fényév átmérőjű, forró, diffúz gázt tartalmazó, Lokális Buborék néven is ismert térrész érdekessége, hogy az a Tejútrendszer többi részéhez képest átlagosan jóval kevesebb anyagot tartalmaz. Ennek hátterében a teóriák szerint az elmúlt néhány millió évben a közelben felrobbant szupernóvák állhatnak, amelyek lökéshullámai kisöpörték az anyag egy részét a régióból.
A német szakértők tehát azt feltételezték, hogy a Lokális Buborékot létrehozó szupernóvák robbanásai juttathatták a vas-60-at a Földre, és neki is láttak a kérdéses csillagok, illetve azok helyének azonosításához. Az Európai Űrügynökség Hipparcos műholdjának adatai alapján rövidesen ráakadtak egy csillaghalmazra, amelyben a benne lévő égitestek jelenlegi eloszlása alapján a múltban több, jelenleg már nem létező, nagytömegű csillagnak is kellett lennie.
A csapat számításai szerint a Lokális Buborékot ezen halmaz 16 szupernóvája formálta, és ezek közül kettő robbanása eredményeként vas-60 juthatott el a Földre. A legközelebbi robbanásra a számítások szerint 2,3 millió éve került sor, és a szupernóva ekkor 296 fényévre volt bolygónktól, mondja Breitschwerdt. A másik esemény még ennél is frissebb, mindössze 1,5 millió éve következett be, amikor a felrobbanó égitest 313 fényévre járt tőlünk. A szakértők szerint ez a két robbanás felelős az óceáni kéregrészekben található vas-60 teljes mennyiségének mintegy feléért.
A német kutatók munkája egyelőre nagyrészt elméleti, vagyis nincs konkrét bizonyíték arra, hogy ezek a robbanások tényleg akkor és ott történtek meg, ahol és amikor a szakértők állítják. A tanulmány azonban nagyon konzisztens képet fest az izotóp egyik lehetséges forrásáról, és a szakértők állításai összhangban állnak a Lokális Buborékról rendelkezésre álló információkkal is. Elképzelhető persze, hogy a vas-60 forrása valami más volt, de jó esély van arra is, hogy a kutatóknak igazuk van.
