A Sony folyamatosan azon van, hogy innovatív megoldásokkal rukkoljon elő a képi szenzorokhoz kapcsolódóan, és az igazán fontos megoldások jelentős mértékben köszönhetőek neki. A Sony oldotta meg először a többszörös rétegelését a szenzoroknak, ő hozta létre a képpontok összevonását elsőként, és a szuperlassításos videós opció is az érdemei közé tartozik, az érzékelőbe épített memória révén.
Most a vállalat az integráltságot növelte tovább azzal, hogy megalkotta az első olyan szenzort, aminek a fedélzetén már ott van az MI hardveres komponens is. Az Intelligent Vision Sensor kategóriát a vállalat azzal a céllal hozta létre, hogy az érzékelőt és az MI műveletekkel jobban összehangolva, egy egységesebb lehetőséget tudjon biztosítani, bármilyen területen. Hiszen a mai kamerák mögött az okostelefonokban már van akkora számítási kapacitás, hogy a mesterséges intelligencia használata nem jelent gondot – sok példát láttunk már erre –, de ebben az esetben ott is megoldható lesz majd az MI alkalmazása, ahol más hardveres alap nem biztosított.
Az IMX500 névre keresztelt megoldás kapcsán az első dolog, amit el kell mondani, hogy a vállalat saját fejlesztésű DSP egységét kapta meg egy integrált chip révén. A Sony jelfeldolgozó egységéhez még memória is kapcsolódik, hogy a lehető leghatékonyabban tudjon üzemelni. Ez az egység képezi az első réteget, a második réteg pedig már a képpontok rétege, maga az érzékelő felület. A rendszer brutálisan gyors, akár mindössze 3,1 milliszekundum alatt képes elemezni a képet, ami teljesen más dimenzió az eddig látottakhoz viszonyítva ezen a téren.
Kiemelte a Sony, hogy igazából ennél a szenzornál azt is meg lehet oldani, hogy a rendszer csak a metaadatot továbbítja felhasználásra, a képi információt nem. Ennek köszönhetően még több lehetőség csalogatható majd elő a rendszerből, valamint még gyorsabb lehet a belső folyamat, mert minimálisra csökkenthető az adatforgalom, és így a fogyasztás is lentebb faragható. A japánok elmondták, hogy az MI modellek szabadon konfigurálhatóak, szóval speciális területekre külön optimalizálható majd az IMX500, így lesz képes igazán rugalmasan és hatékonyan üzemelni.
Az IMX500 nem elsősorban okostelefonokba lesz szánva, hanem számtalan más területre, ahol képet kell gyorsan elemezni. Biztonsági kamerákban jól jöhet ez, vagy bevethető gépjárművekben akár az önvezető rendszerek részeként vagy a biztonsági elektronika oldaláról. Képes ez figyelni a vezetőt és tudja elemezni az arcmozgásból az állapotát, és az elképesztően alacsony késleltetésnek hála szinte azonnal tud reagálni problémás szituációkban – ha mondjuk úgy látja, hogy a sofőr elaludt, vészjelzést küld. Boltban pedig egyszerre képes a forgalomfigyelésre és a készletek monitorozására, továbbá azt is megállapíthatja, mi a legnépszerűbb termék – mindezt még a vevők mozgása alapján.
A szenzor kapcsán természetesen azt is fontos elmondani, hogy milyen felbontással és fizikai mérettel szolgál. Ez nem egy olyan egység, ami a képpontok összevonásával tud különleges funkciókat biztosítani, de nem is mobilok főkamerájának az alapjaként alkalmazzák majd. Egy sztenderd 1/2,3 hüvelykes egységről beszélhetünk, ami egészen pontosan 12,3 megapixeles felbontással szolgál. A lapka 1,55 mikronos képpontokat vonultat fel, ami egyáltalán nem rossz, már egészen jó fényérzékenységgel bír.
Bár itt nem a felvételek megörökítése került elsődlegesen fókuszba, de ebből a szempontból is abszolút csúcsra lett járatva az egység, hogy még több területen legyen képes helytállni. Videózni szükség esetén akár 4K minőségben tud, és eközben a 60 FPS-t is elérheti, szóval egyetlen pillanatról sem marad le. Ebből a szempontból sem érheti kritika az újdonságot.
A Sony arra is kitért, hogy az információk felhasználása során az Intelligent Vision Sensor adatvédelmi szempontból is megbízhatóan működik, érzékeny adatokhoz nem enged hozzáférést, és a chip tartalmát nem engedi közkézre kerülni. A feldolgozáshoz egyáltalán nem kell ezúttal képi adatot felhőbe továbbítani, de még a hardveren belül is elszeparáltan történhet a folyamat.
Az IMX 500 mellett a Sony az IMX501-et is bejelentette, de erről azért nem emlékezünk meg hosszabban, mert ez nem tér el jelentősen, illetve a képességeiben semmi differencia nincs. Ebben az esetben annyi a különbség, hogy az IMX501 már nemcsak a szenzort, hanem az LGA kerámia tokozást is magában foglalja. Ez már egy csomagos kiszerelés, nem chipes, így több helyen egyszerűbb lehet az alkalmazása.
A Sony az újdonságokat hamarosan elérhetővé teszi, és az év végén, a következő év elején kerülhetnek ezek bevetésre. Az IMX500 esetében a minták már megérkeztek a fejlesztőkhöz, az IMX501-nél pedig júniusban indul ez a folyamat. A vállalat eddigi megoldásai általában nagy sikernek örvendtek, szóval nem lenne meglepő, ha az IMX50x is megtalálná a helyét a piacon.