Az üzenetküldő szolgáltatások sokszor biztosítanak kiváló táptalajt a hamis hírek számára, és képesek az embereket félretájékoztatni. A rémhíreket terjesztők kezében a WhatsApp korábban egy kiváló fegyvert volt, de ezt mostanra már alaposan korlátozták a fejlesztők, hogy az üzenettovábbítás ne legyen túl egyszerű. Most pedig hasonló a helyzet a Messenger esetében is.

Ezentúl a Facebook gyári üzenetküldő szolgáltatásán belül egy adott üzenetet legfeljebb öt személynek vagy beszélgető csoportnak lehet majd eljuttatni a továbbítási lehetőségnek a használatával. És bizony nem kizárt, hogy ezt a számot is tovább fogja majd a fejlesztő csökkenteni idővel, ha abból indulunk ki, amit korábban a WhatsApp esetében láttunk.

Galéria megnyitása

A Facebook irányítása alatt álló WhatsAppnál a fejlesztők ugyanúgy vezették be a továbbítási korlátot, mint most a Messengernél, tehát egy beszélgetésből egy üzenetet öt személynek lehetett továbbítani. Ma azonban a WhatsApp esetében a korlát mindössze egyetlen továbbítást enged egy alkalommal. Persze továbbra is lehet így megosztani dolgokat, de sokkal körülményesebb és lassabb lett a művelet. Ennek köszönhetően a fejlesztők szerint már jelentősen visszaszorult a hamis hírek, megtévesztő információk terjedése a platformon.

Korábbi információk szerint az első korlátozás bevezetésekor a WhatsAppon 25 százalékkal zuhant vissza ennek a lehetőségnek az indokolatlan használata globálisan vizsgálva. Ezáltal biztosan csökkent a félrevezető, hiteltelen információknak a terjedése is, ami nehéz időkben bizony kifizetődő. És most abban bízik a Facebook, hogy a Messengernél is hasonló hatást fog elérni.

Galéria megnyitása

Az üzenetküldőkön terjedő hírek sokszor tudnak nagyon veszélyesek lenni, és ennek több oka is van. Ezeknek a valóságtartalmáról az emberek kevesebb alkalommal próbálnak személyesen megbizonyosodni, mert úgy érzik, hogy amennyiben az egy ismerősüktől jön, az hiteles. És talán nem is gondolnánk, de korlátozások nélkül egyes információk igazából a továbbításokkal több emberhez juthatnak el, mintha az valamilyen komoly híroldalon jelenne meg.

Az ilyen jellegű hírterjesztéssel nemcsak az a baj, hogy megesik, hogy valótlan információ terjed el. Az is problémává vált például a koronavírus-járvány alatt, hogy a hírek néha lassan terjedtek el, de sok embert elértek. Ilyenkor nem voltak valótlanok a hírek, csupán régiek, de ez is okozott gondokat, a járvány alatt napról napra történtek komoly változások, és egy-egy több hetes információ terjedése miatt az emberek veszélynek lehettek kitéve.

A Facebook nem önszántából döntött úgy, hogy a WhatsApp esetében korábban bevezetett korlátozást a Messengerbe is „eljuttatja”. A cég hivatalosan nem beszélt arról, hogy ezt miért lépte meg, de a helyzet eléggé egyértelmű. Az utóbbi időben nagy volt a politikai nyomás a közösségi oldalon, hogy lépjen fel a valótlan információk terjesztése ellen, és az egyik eszköz, amivel tenni tud az ügyben az üzenettovábbítás korlátozása.

Ennek kapcsán mindenképpen meg kell jegyezni, hogy korábban már a WhatsAppnál is külső nyomásra döntött a korlátozás bevezetése mellett. Szóval a Facebook próbálja az embereknek a szabad kommunikációs lehetőséget biztosítani, de azért a komolyabb konfrontációkat azért inkább már elkerüli, ha lehet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ErvintheOne
ErvintheOne
2020. szept. 10. 0:39
#8

Akkor most rengeteg embert balszerencse fogérni mert nemtudja majd továbbítani a szerencsehozó üzeneteket legalább 15 ismerősének. :D

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2020. szept. 13. 16:30

@ErvintheOne Aki ilyeneket továbbküld az eleve nem gondolkodik. Mint ha agya se lenne. Túl buták. És bőven akad belőlük sajnos.

chris123
chris123
2020. szept. 9. 10:27
#7

Szép új világ...

pepeno1
pepeno1
2020. szept. 9. 10:04
#6

Ezt meg könnyen megkerülheti bárki, mert megkeresi az adott hírnek a közvetlen https-es címét, szépen a vágólapra másolja, és abba a csoportba másolja be, amelyikbe nem szégyelli, mert másolási korlát nincs. ;)

Hintalow
Hintalow
2020. szept. 9. 9:01
#5

Mondjuk ez nem egy orbitális érvágás, lehet, hogy én értelmezem félre, de a messenger elméletileg a barátok, ismerősökkel való kapcsolattartást szolgálja. Ha továbbítani akarok valamit, akkor az vagy egy személynek megy, ha meg több embernek szeretném, akkor valószínűleg már amúgy is ezer éve egy csoportban vagyunk. Más esetet, ahol ez a korlátozás érezhető lenne tényleg nem tudok elképzelni, mint hülyeségek megosztása boldog-boldogtalannal, akivel amúgy kb semmi közötök egymáshoz (bár az is érdekes, hogy akkor meg miért messenger kapcsolatod....)

spdrfx
spdrfx
2020. szept. 9. 15:06

@Hintalow ne legy naiv. A messenger nemcsak az elkuldott uziket tovabbitja a FBnak, hanem a leutott billentyuket is. Tehat ha beirsz valamit, majd kitorlod, atfogalmazod, akkor az fb azt is tudja, hoy mit akartal eloszor elkuldeni, majd azt mire javitottad..

Dragon3k
Dragon3k
2020. szept. 8. 18:39
#4

Persze az üzenettovábbítást kell korlátozni és nem a sok álhírt terjesztő oldalt. Inkább látom ezt kifogásként, hogy miért tudják megnézni a beszélgetéseket, meg egyebeket.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. szept. 8. 17:58
#3

Helyes.

peti19870621
peti19870621
2020. szept. 8. 21:19

@Mosdatlan_falusi Akkor ott az email, meg a discord, s a disgust diszruptciója.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. szept. 8. 17:21
#2

Cenzura.

thestock
thestock
2020. szept. 10. 5:22

@axe  semmi közük ahhoz hogy az ő platformjukon mit csinálsz? Háááát...lehet hogy de.

H megnyitom a fészbukot a nincsisvírustól kezdve a mindmeghalunkig minden verzió megtalálható. Mi az igaz, és ezt ki dönti el? Nem tudom más országokban ezt hogy kezelik, de jelen helyzetben sztem méginkább fontos erre odafigyelni.

Meteoreso
Meteoreso
2020. szept. 8. 16:14
#1

A Hír: 

BLM tüntetők rasszita indíttatásból rátámadtak fehér emberekre egy étteremben.

Módosítás javaslat BLM= Kedves Fekete emberek.

Módosítás 2 Kedves más kontinensen lakó emberek.

Módosítás javaslat  Rátámadtak: Vitáztak, érvelés rendszerű eszmecsere.

Módosító javaslat: Fehér= Szín , rasszista , világosabb.

Módosított Messenger üzenet átadva: Más kontinensen lakó emberek eszmecserét folytattak éttermekben rasszita emberekkel.

Csak hogy nehogy álhírek terjedjenek ;)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. szept. 9. 20:48

@peti19870621 Mans = Men

Vissza az oldal tetejére