2017-ben a Pan-STARRS obszervatórium földközeli aszteroidák után kutató csillagászai észrevettek egy objektumot, amely másodpercenként 38,3 kilométeres sebességgel száguldott el a Nap mellett. Hamarosan a világ minden tájáról távcsövek irányultak a szokatlan égitestre, hogy minél több adatot rögzítsenek, mielőtt az eltávolodik a Naptól. Az égitestről visszaverődő látható fényt vizsgálva a szakértők meg tudták határozni annak méretét és alakját, és megállapították, hogy körülbelül 400 méter hosszú, és valószínűleg meglehetősen lapos.
Az A/2017 U1 jelű objektum sebessége és röppályája arra engedett következtetni, hogy nem a Naprendszerből származik, és hogy idővel el is fogja hagyni rendszerünket. Az 'Oumuamua, ahogy elnevezték, az első igazoltan csillagközi látogató a Nap vidékén. Az 'Oumuamua közelebbről való vizsgálata számos okból nagyon izgalmas lenne. Például mert a Naprendszeren való áthaladása során észlelt gyorsulása meghaladta azt, ami pusztán a gravitációs kölcsönhatások alapján várható lett volna. Ebből egyesek egyenesen arra következtettek, hogy talán nem természetes objektumról van szó, hanem valamiféle meghajtással rendelkező járműről.
Ezt a gyorsulást valóban nehéz megmagyarázni természetes úton, de nem lehetetlen. Az üstökösök felgyorsulnak, ahogy felmelegednek és belőlük anyagok lövellnek ki, ami tolóerőt eredményez. A hasonló kitörések megmagyarázhatják az 'Oumuamua gyorsulását is, bár ennek esetében nem figyeltek meg kómát (légkört) vagy csóvát, és az alakja is szokatlan az üstökösmagokhoz képest. Vannak azonban más magyarázatok is, például hogy az objektumból a Naprendszeren áthaladva a Nap energiája nyomán hidrogén szabadult fel.
Annak ellenére, hogy az 'Oumuamua közelebbi vizsgálata nagy sebessége miatt problematikus, több küldetést is tervezni kezdtek ezzel a céllal. És ezek közül néhány során a Nap gravitációját használnák a küldendő szonda sebességének megnövelésére, amire még sosem volt példa. A NASA Naprendszer legtávolabbi pontjaira (és azon túlra) irányuló küldetései során rutinszerűen használnak gravitációs manővereket a sebesség növelésére és csökkentésére, valamint a hajtóanyag megtakarítására. A Voyager-szondák például több gázóriás mellett is hintamanővereket hajtottak végre, hogy elérjék a Naprendszer elhagyásához szükséges sebességet. De a módszer a Naprendszeren belüli küldetések során is bevett, a Cassini például két hintamanővert hajtott végre a Vénusz körül, egyet a Föld körül, egyet pedig a Jupiter körül, hogy elérje a Szaturnuszt.
Egy ilyen manőver a Nap körül annyiban bonyolultabb, hogy a szondát meg kell védeni a csillag erős sugárzásától is, az eredmény azonban sokak szerint megéri. Ezt a megoldást alkalmazná a Lyra-projekt is, amelynek tervét a mellékelt animációk foglalják össze. Más küldetések tervezői hagyományosabb utat járnának be, és például a Jupiter gravtiációját aknáznák ki. De akármelyik verzió is valósul meg, gyors eredményre ne számítsunk: a legkorábbi indulás esetén sem várható, hogy 2050 előtt bármilyen űreszköz elérhetné a 'Oumuamuát.
