Shop menü

KOMPAKT FOLYADÉKHŰTŐ SZETTEK A CORSAIRTŐL

A kompakt folyadékhűtő rendszerek egyre népszerűbbek a piacon, így mi is kipróbáltunk közülük kettőt: a Corsair Hydro Series H60-at és H80-at.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kompakt folyadékhűtő szettek a Corsairtől

Bevezető

Bevezető

A kompakt folyadékhűtő szettek piacán napjainkban egyre több termék közül választhatunk, ami arra enged következtetni, hogy a felhasználók körében egyre inkább növekszik ezen rendszerek népszerűsége. Az egyes gyártók komplett konfigurációiban – főleg a hardcore gamereknek szánt masinákban – szintén egyre többször tűnik fel valamilyen kompakt folyadékhűtő szett. További érdekesség, hogy mind az AMD, mind pedig az Intel kínál kompakt folyadékhűtő szettet legújabb processzoraihoz.

Kétségtelen tény, hogy napjainkban a felsőkategóriás processzorhűtők piacán is egyre több olyan ütőképes, levegővel dolgozó megoldást találunk, amelyek már képesek felvenni a versenyt az olcsóbb folyadékhűtő rendszerekkel mind zajszint, mind pedig hűtőteljesítmény tekintetében, ám esetükben a hőleadó felület mérete és súlya olykor jelenthet némi problémát.

Galéria megnyitása

Van aki tűzön-vízen keresztül ragaszkodik a levegővel dolgozó megoldásokhoz – vagy azért, mert az általa választott léghűtő nagyon bevált, vagy pedig azért, mert a különböző pletykákból kiindulva fél a folyadékhűtő okozta esetleges károktól. Hogy kinek mi minősül nyerő választásnak, az egyénenként, pontosabban igényenként és lehetőségenként változó – mi a legfrissebb cikkünkkel most a kompakt folyadékhűtők világába kalauzoljuk el olvasóinkat.

A Corsair folyadékhűtő szettjeiről már több hírt is írtunk – legutóbb például a H80-as és H100-as modellekhez tartozó hasznos és érdekes újdonságok érkezéséről, valamint két új folyadékhűtő szettjének megjelenéséről számoltunk be. Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy kipróbáljuk őket a gyakorlatban is. Tesztünkben a Corsair Hydro Series családjának két tagját, a Hydro Series H60-as és a Hydro Series H80-as modellt láttuk vendégül. A két szett között sok-sok különbség van, amelyek között aprókat és lényegeseket egyaránt találunk. Az alábbi táblázat rá is világít ezekre.

Galéria megnyitása

A két komplett folyadékhűtő szett mellé egy minőségi léghűtőt is bedobtunk a mélyvízbe, hogy kiderüljön megéri-e vízre váltani.

A következő oldalon megvizsgáljuk a két kompakt Corsair folyadékhűtő szettet egy kicsi közelebbről is, majd utána azt is megnézzük, mire képesek.

Hydro Series H60 és H80

Corsair Hydro Series H60 és Hydro Series H80

Mindkét termék tetszetős csomagolásban érkezik, amelyen a gyártó természetesen nem felejtette el megemlíteni a szettek legfőbb tulajdonságait – igaz, a csomagolás összességében azért nem túl informatív, de ez legyen a legnagyobb baj, hisz úgysem ez a lényeg.

A kartondobozok belsejében mindkét esetben katonás rendben sorakoznak fel a különböző tartozékok. Első körben – ahogy az a lenti képeken is látszik – a termékekhez tartozó leírásokat vehetjük kézbe, hiszen ezek vannak a csomagban legfelül. A papírok között megtaláljuk a gyors összeszerelési útmutatót, amely segít az adott szett összeszerelésében – mind AMD-s, mind pedig Inteles rendszerek esetében.

A dokumentáció mellett egy visszazárható tasakban a szükséges csavarokat és alátéteket is megtaláljuk, amelyek a folyadékhűtő blokk rögzítéséhez, valamint a ventilátor(ok) hőleadó radiátorra történő felszereléséhez kellenek. Az alátétek a ventilátort és a hőleadó radiátort a házhoz rögzítő csavar alá, a számítógépházon kívülre kellenek, érdemes őket használni. Az Inteles rendszerekhez használni kell a mellékelt, „X” alakú kis lapot, amit az adott alaplap hátuljára kell rögzíteni a mellékelt kis távtartó-csavarok segítségével. A H60-as szettnél csak egyféle méretben állnak rendelkezésre ezek a kis távtartók, de a H80-as modellnél – mivel az már LGA-2011-es támogatással is rendelkezik – kapunk négy rövidebb menetes szárral ellátott távtartó-csavart is. Az összeszerelési útmutató gyors átlapozása után minden egyértelmű, nem kell megijedni az összeszerelési feladattól.

Az AMD-s rendszerekhez két speciális csavart, valamint két speciális keretet kapunk – előbbieket a processzorfoglalat hűtőrögzítő-füléhez kell használni, míg utóbbiakat a processzorhoz illeszkedő folyadékhűtő blokkra kell felszerelni. Minden egyértelmű, de bizonytalanság esetén azért ne szégyelljük használni az útmutatót.

A tartozékok között – modelltől függően – találunk még egy (H60), illetve két (H80) rendszerhűtő ventilátort is, amelyek 120 milliméteres átmérővel rendelkeznek. Ezeket úgy kell felszerelni a hőleadó radiátorra, hogy kívülről befelé fújják a levegőt, így a radiátor lamellái között a kintről érkező hűvös levegő áramlik át. Ennek egyetlen komoly hátránya van: a számítógépház belsejében hamar meleg lesz, ugyanis a ventilátor(ok) a processzor által termelt hőt a házon belülre fújják.

A ventilátorokat természetesen meg lehet fordítani, hogy a belső levegőt fújják át a radiátor lamellái között: ez a manőver a processzor hőfokát 1-3 Celsius fokkal ugyan megemeli, de a ház belsejében érezhetően hűvösebb lesz, ami mind a GPU, mind pedig a merevlemez(ek) számára fontos lehet. Mi csak egy rövid próbát tettünk, hogy megnézzük, mennyiben változik a CPU és a rendszer hőmérséklete a ventilátorok forgatásával, a teszteket viszont gyári ventilátor-elhelyezés mellett futtattuk le.

Érdemes arra is odafigyelni, hogy azzal, hogy lecseréljük korábbi léghűtőnket, megszűnik a huzat a CPU foglalata körül, ami szerepet játszhatott mind a memóriamodulok, mind pedig az adott alaplap VRM áramköreinek hűtésében. Komolyabb tuning előtt érdemes ellenőrizni, hogy nincs-e gyenge láncszem a rendszerben – például túlságosan melegedő VRM hűtőbordák – annak érdekében, hogy ne érjen minket kellemetlen meglepetés. Lépcsőzetesen tuningoljunk, fokozatosan emelve a feszültségeket és az órajeleket, majd mindig ellenőrizzük a különböző komponensek hőmérsékletét.

Hydro Series H60

Nézzük a szetteket egyenként, részletesen. Kezdjük a sort a H60-as modellel. Ez a folyadékhűtő szett egy szimpla, viszonylag vékony radiátorral rendelkezik – majdnem feleannyira vastag, mint a H80-as hőleadója – amelyen összesen egy ventilátor lapul. Mivel a hőleadó mindkét felén vannak ventilátor rögzítésére alkalmas furatok, így akár kétventilátoros rendszer építésére is van lehetőség. Alap esetben egy egyszerű, 120 milliméteres átmérőjű ventilátort kapunk, amelynek tápkábelét az alaplaphoz kell csatlakoztatni, csak úgy, mint a beépített szivattyú tápcsatlakozóját. Esetünkben a ventilátorfordulatszám-szabályzás engedélyezésével a ventilátor a rendszer indulása előtt viszonylag halk volt, de ahogy betöltődött a Windows, folyamatosan maximális fordulatszámon pörgött. A szivattyú hangját csak leszerelt gépház mellett, közelről hallhattuk, de a ventilátor nála jóval hangosabb volt, így elnyomta a pumpa hangját. Erről – azaz a zajszintről – a következő oldalon bővebben is írunk.

A folyadékhűtő blokkon gyárilag felvitt hővezető pasztát találunk, ami alap esetben tökéletesen megfelel, de ha néhány fokot nyerni szeretnénk, akkor használhatunk felsőkategóriás hővezető pasztát is, például a Noctua kínálatából. A szett összességében egyszerű, mint egy faék, egyszóval nem kell különösebb hozzáértés az összeszereléséhez, illetve az üzemeltetéséhez sem.

Hydro Series H80

A H80-as szett már komolyabb hűtőteljesítményt kínál, így combosabb hőleadó radiátorral érkezik, amelyen egy helyett már gyárilag is kettő darab 120 milliméteres átmérőjű ventilátor lapul. A hőleadó radiátor jóval vastagabb, mint a H60-as szettnél látott megoldás, a processzorra illeszkedő folyadékhűtő blokk pedig szintén komolyabb: itt már beépített vezérlő segítségével módosíthatjuk a ventilátorok fordulatszámát. A ventilátorokat ebből kifolyólag a processzorra illeszkedő folyadékhűtő blokk megfelelő csatlakozóihoz kell kapcsolni, a blokkból kijövő tápkábelt – amelynek a végén egy MOLEX tápcsatlakozó látható – egyenesen a tápegység egyik szabad MOLEX tápcsatlakozójára kell kötni.

A folyadékhűtő blokkon lévő nagyméretű nyomógombbal tudjuk szabályozni a ventilátorok fordulatszámát. A kapcsolóval háromféle üzemmód közül választhatunk: alacsony fordulatszám, kiegyensúlyozott fordulatszám és magas fordulatszám. Az éppen aktív módról egy, kettő vagy három világító LED tájékoztat minket. A H80-as szett ezzel együtt Corsair Link támogatással is bír, amellyel például ellenőrizhetjük a szivattyú fordulatszámát, a hűtőközeg hőfokát és a rendszerhűtő ventilátorok fordulatszámát is. Ezzel kapcsolatban bővebb információt korábbi hírünkben, illetve a Corsair hivatalos weboldalán találnak az érdeklődők.

Tesztek

[bold]Tesztkonfiguráció

[/bold]

[list type="unordered"]

[*]Alaplap: ASUS Rampage III Black Edition és Gigabyte EX58-UD3R 

[*]Processzor: Core i7-920 (D0)

[*]Memória: 12 GB-nyi DDR3-1333 MHz-es RAM (CL8)

[*]HDD: Seagate 500 GB (SATA 3 Gbps)

[*]Tápegység: Enermax Modu 87+ 520W

[*]Videokártya: XFX Radeon HD 4890

[*]Ház: Sharkoon Seraphim

[/list]

Első körben a Gigabyte EX58-UD3R alaplapjával indítottuk a teszteket, majd akkor, amikor a komolyabb tuning alkalmával a rendszer lekapcsolt a VRM áramkör rendkívüli melegedése miatt, úgy döntöttünk, hogy egy sokkal tuningbarátabb alaplapot hívunk segítségül, hogy az "extrémebb" tuningnak se kelljen kimaradnia. A 4,2 GHz-en végzett tesztek mndegyikét lefuttattuk az ASUS fent említett alaplapján, ám méréseink szerint a Gigabyte és az ASUS alapú rendszerek között hőfokban nem volt különbség, tuning képességekben azonban már annál több. A csúcsragadozó Rampage III Black Edition szerencsére szemrebbenés nélkül vette az akadályokat.[bold]

Tesztek[/bold]

Annak érdekében, hogy a teszt izgalmasabb legyen, a teszteket nem csak a két folyadékhűtő szett, hanem egy minőségi Noctua processzorhűtő használatával is lefuttattuk. Első körben alapjáraton vizsgáltuk meg a Core i7-920-as processzor hőmérsékletét a három különböző hűtő esetében, majd egy kisebb órajel- és feszültségemelést is végrehajtottunk, míg végül egy komolyabb, combosabb tuninggal tettük próbára a versenyzőket, így felkerült a pont az „i”-re. Üresjáratban 30 percig ketyegett az adott rendszer tétlenül, míg terhelés alkalmával – ugyancsak harminc percen keresztül – Prime 95 tesztet kellett futtatnia. Az egyes mérések alkalmával kapott eredményeket összesítettük, ezek az alábbi diagramban láthatóak. A processzormagok esetében a legforróbb és leghidegebb processzormag átlagát vettük – minden esetben 3-4 Celsius foknyi különbség volt a két véglet között.

Üresjáratban meglepően kevés különbséget mértünk az egyes versenyzők között, de terhelés alkalmával már azért jól tetten érhető volt, hogy melyik hűtő mire képes. Természetesen a legjobb a H80-as modell lett, amely magas fordulatszámú üzemben rettenetesen hangos, így hosszabb ideig szinte lehetetlen elviselni a zajongását. A közepes fordulatszám már egy fokkal jobb - ez nagyjából egy szinten van a H60-as modell esetében tapasztalt zajszinttel. A H60-as modell ventilátora is zavaróan hangos, még véletlenül sem említhető egy lapon a két ventilátorral ellátott Noctua processzorhűtő zajszintjével. A H60 egyébként nem volt sokkal jobb, mint az általunk használt Noctua processzorhűtő, zajszintben viszont ég és föld a különbség köztük.

Enyhébb tuning alkalmával már egy picit jobban szétszóródott a mezőny, ám a H60-as modell teljesítménye így sem vált vonzóbbá a Noctua processzorhűtőével szemben. A H80-as modell összességében jól vizsgázott, csak ne lenne ennyire hangos gyári ventilátorokkal...

Extrémebb tuning alkalmával a léghűtő és a gyengébbik folyadékhűtő csúnyán elvérzett, sőt, a H80-as modell sem tudta teljesíteni a tőle elvárható szintet, legalábbis elviselhető zajszint mellett. Közepes fordulatszámon már 80 Celsius fok alá csökkent a processzor hőfoka hőfok, de a 70 Celsius fokos határt még magas fordulatszám mellett sem tudta áttörni a H80-as modell.

Az eredmények kissé felemásak: amennyiben nem lennének ilyen hangosak a gyári ventilátorok, akkor enyhébb tuning és alapjárat esetében nyugodt szívvel ajánlhatnánk a fenti Corsair folyadékhűtő szetteket, így viszont csak akkor érdemes őket hosszabb távon alkalmazni, ha a zajongó ventilátorokat csendes, minőségi légkeverőkre cseréljük le. Halk rendszerventilátorokkal a H80-as modell jó választás lehet, de az igazán nagy durranás a H100-as szettől várható - amely nagyobb, 240 milliméteres hőleadó radiátorral és több hűtőfolyadékkal dolgozik. Ezt viszont sajnos nem volt lehetőségünk kipróbálni.

Végszó

Galéria megnyitása
A Corsair kompakt folyadékhűtői - ahogy a tesztekből is látszott - némi kompromisszumra kényszerítik a felhasználóka: a szettek zártak, nem igényelnek rendszeres karbantartást, emellett még kevés helyet is foglalnak, cserébe viszont nem nyújtanak akkora hűtőteljesítményt, mint ami egy drágább, modulokból összeállítható, nagyméretű hőleadó radiátorral ellátott folyadékhűtő rendszertől elvárható.

Ezzel talán még nem is lenne baj, hiszen sokszor fordul elő olyan helyzet, hogy helyhiány miatt nem lehet nagyobb, felsőkategóriás levegő, vagy folyadék alapú processzorhűtőt pakolni az adott házba, de egy kompakt folyadékhűtő rendszer még pont elfér. Ebben az esetben azonnal szóba jöhetnek a Corsair Hydro Series sorozatú szettjei, hiszen ha körültekintőek vagyunk, könnyedén ki tudjuk választani a rendszerünk és saját igényeink számára legmegfelelőbb modellt. A baj az, hogy a gyári ventilátorok magas zajszint mellett üzemelnek és itt nem hatalmas szélzajra, hanem zavaró motorzajra kell gondolni. Ezt a problémát a ventilátorok lecserélésével megoldhatjuk, de ez ugye plusz költséget jelent.

Galéria megnyitása
Nekünk kell eldöntenünk, hogy ezzel a helyzettel meg tudunk-e barátkozni. Amennyiben igen, úgy nyugodtan válasszuk a Corsair Hydro Series sorozatának tagjait. A nagyobb TDP-vel rendelkező processzorok esetében egyértelműen a H80-tól felfelé érdemes nézelődni, ha a későbbiekben tuningolni is szeretnénk, a többi központi egységhez - jellemzően 100W-os TDP alatt - elegendő a H60-as szett is. Ha utóbbi képbe kerül, jobban járunk, ha helyette inkább a H70-es szettet választjuk, ahhoz ugyanis nem jár ventilátor, így nem kell feleslegesen megvásárolnunk a zajos Corsair légkeverőket, ezzel pedig spórolhatunk. A H70-es példányra két darab 120 milliméteres átmérőjű légkeverőt szerelhetünk fel.

A tesztben szereplő termékek tetszettek, ugyanis a koncepció, amit képviselnek, határozottan jó. Ha a ventilátorok halkabbak lennének, a H80-as modellnek gondolkodás nélkül kiosztanánk az ajánlott vétel plecsnit, a tények ismeretében ezt viszont nem tehetjük.

[bold]A Hydro Series H60-as és Hydro Series H80-as kompakt folyadékhűtő szetteket a Cédrus Kft.-től és az Expert Computer Kft.-től kaptuk kölcsön tesztelésre, míg a tesztben használt ASUS Rampage III-as alaplap az ASUS magyarországi képviseletétől érkezett. Ezúton is köszönet értük!

[/bold]

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére