Amikor a fekete halál a 14. század közepén végigsöpört Észak-Afrikán és Eurázsián, egyes területeken az ott élők felét is elpusztította, átformálva ezzel a történelmet – és úgy tűnik, hogy az emberi evolúció menetét is. Egy most megjelent tanulmány szerzői szerint a Yersinia pestis baktérium által okozott bubópestis nyomai máig megtalálhatók a modern emberi immunrendszer működésében szerepet játszó génekben.

Úgy tűnik, hogy négy DNS-változat különösen gyakorivá vált a fekete halál után, és hozzájárulhatott a túléléshez. A variánsok által nyújtott védelemnek azonban komoly ára lehet: napjainkban kettőt közülük autoimmun betegségekkel hoznak összefüggésbe. Jelenlétük például a Crohn-betegség és a rheumatoid artritis fokozott kockázatával jár együtt.

A fekete halál az emberiség történetének egyik leghalálosabb járványa volt, és a genetikusok régóta kíváncsiak az eredetére, valamint az emberi migrációra és immunitásra gyakorolt hatásaira. Luis Barreiro, a Chicagói Egyetem kutatója és kollégái feltételezték, hogy egy ilyen drámai esemény nyomot hagyhatott az immunrendszer evolúcióján is. Hogy kiderítsék milyet, több mint 200 személy csontjaiból vagy fogaiból izoláltak DNS-mintákat. Voltak köztük olyanok, akik a nagy pestisjárvány előtt éltek, voltak, akik a pestisbe haltak bele, és olyanok is, akik egy-két generációval később éltek.

A kutatócsoport az immunrendszerrel kapcsolatos génekre összpontosított, és négy olyan DNS-változatot találtak az Egyesült Királyságból és Dániából származó mintákban, amelyek a jelek szerint a fekete halál idején kiválasztódtak. Az egyik variáns az ERAP2 nevű gén kifejeződését befolyásolja. Az ilyen variánssal rendelkezők az ERAP2 fehérjét kódoló RNS-molekula teljes hosszúságú változatát hozzák létre, míg azok, akiknél ez a variáns hiányzik, az RNS egy rövidebb változatát produkálják.

Az ERAP2 fehérjét a makrofág nevű speciális immunsejtek állítják elő, amelyek bekebelezik és megemésztik a baktériumokat. A fehérjének a bakteriális proteinek darabokra vágásában van szerepük, amelyek közül néhány aztán a makrofág felszínén jelenik meg, jelzésként szolgálva más immunsejtek számára a kórokozók felismerésében.

Barreiro és munkatársai úgy vélték, hogy a teljes hosszúságú, teljesen működőképes ERAP2 fehérje megléte javíthatta az immunvédelmet a fekete halál idején. A laboratóriumi vizsgálatok alátámasztották ezt az elképzelést: az ERAP2 hosszabb változatát kifejező makrofágok jobban tudták gátolni a Yersinia pestis sokszorozódását, mint a rövidebb változatot kifejező makrofágok.

A pestis ellen védelmet nyújtó ERAP2 génváltozat ugyanakkor a Crohn-betegség ismert kockázati tényezője is, a Barreiro és munkatársai által talált egy másik variáns pedig a reumás ízületi gyulladás nagyobb kockázatával hozható összefüggésbe. A szakértők azt remélik, hogy munkájukat több mintára és részletesebb DNS-szekvenálásra is ki tudják terjeszteni a jövőben, így még több a fekete halálhoz kapcsolódó genetikai változatot tárhatnak fel.