Sőt: egy friss kutatás szerint a módosított szúnyogok génjei felbukkantak a természetes népességben, aminek sosem lett volna szabad megtörténni, mivel az Oxitec szerint a génszerkesztett szúnyogok szaporodásra képtelen utódokat hoztak létre. A kísérlet célja ugyanis éppen annak tesztelése lett volna, hogy transzgenikus állatok révén gyakorlatilag kipusztítsák a szúnyogokat, és velük együtt útját állják a vérszívók által terjesztett betegségeknek, például a sárgaláznak és a zikának.

Az Oxitec tehát ezért hozta létre az egyiptomi csípőszúnyog OX513A nevű változatát, amelyet egy eredetileg Kubából és egy Mexikóból származó fajta keresztezésével és génmódosításával alkottak meg. Az új fajta legfontosabb sajátossága, hogy bár a laborból kiengedett állatok még képesek szaporodni, a tőlük származó utódgeneráció felnőtt kora előtt elpusztul, így nem fog utódokat létrehozni – legalábbis a cég génmérnökei szerint.

A brazil kísérlet során szabadon engedett 450 ezer szúnyog révén tehát az Oxitec azt remélte elérni, hogy két generációval később a környék szúnyogpopulációja az eredeti 10 százalékára csökken, miközben a célpopuláció genetikai integritása sem sérül. Ennek ellenőrzésére az OX513A-t egy fluoreszcens proteinnel is ellátták, ami könnyen azonosíthatóvá teszi a laborban létrehozott állatok utódait.

A kísérelt 2013-ban kezdődött, és a szakértők 27 hónap alatt engedték szabadon a szúnyogokat. A kutatást külső szakértőként Jeffrey Powell, a Yale ökológusa és evolúciós biológusa felügyelte, aki társaival azt vizsgálta, hogyan befolyásolják a génmódosított állatok a természetes populáció génkészletét. És annak ellenére, hogy az Oxitec előzetes ígérete szerint ez nem lehetséges, bizonyítékokat találtak arra, hogy az OX513A genetikai anyagának egyes részei átkerültek és többszörösen továbbörökítődtek a célpopulációban.

Bár a kereszteződéstől a helyi fajták látszólag nem lettek veszélyesebbek, a felfedezés mindenképp nyugtalanító, hiszen nyilvánvalóan nem történt meg az, amit a szúnyogokat létrehozó cég ígért, vagyis hogy a kevert generáció tagjai mind elpusztulnak fiatal korukban. Powell szerint a kísérlet fontos lecke lehet annak belátása felé, hogy a laborkísérletek alapján nem mindig lehetséges megjósolni, hogyan fognak viselkedni a transzgenikus állatok a szabadban.

Az Oxitec laborkísérletei során ugyanis szintén kiderült ugyan, hogy az első utódgeneráció 3–4 százaléka megéri a felnőttkort, de a szakértők ezen állatok vizsgálata alapján arra jutottak, hogy ezek a túlélők túl gyengék lesznek a szaporodáshoz, így nem kell félni attól, hogy továbbadják génjeiket. Ez a következtetés azonban nyilvánvalóan téves volt, illetve a vadonban biztosan nem így történtek a dolgok.

Powell és kollégái saját vizsgálatukhoz az Oxitec kísérletének kezdete után 6, 12, illetve 27–30 hónappal vizsgálták meg a helyi populáció tagjainak genomját, összevetve ezt a szabadon engedett, génmódosított szúnyogok génállományával. Az eredmények alapján egyértelműnek tűnik, hogy a génmódosított genom jelen van a célpopulációban, és az is, hogy szignifikáns mennyiségű genetikai anyag került át a vadon élő szúnyogokba. A vizsgált mintákban egyébként a szúnyogok 10–60 százalékáról derült ki, hogy az OX513A genomjából hordoz részeket, ami egyáltalán nem nevezhető elenyésző hatásnak.

A kutatók azt is leszögezik a vizsgálatukról beszámoló tanulmányban, hogy az Oxitec terve először működni látszott: a laborban tenyésztett szúnyogok kiengedése után a helyi populáció létszáma valóban drasztikusan lecsökkent. 18 hónap elteltével azonban a népesség elkezdett helyrerázódni, és rövidesen elérte a kísérlet előtti szintet. Ebben a szakértők megfigyelései szerint nagy szerepe lehetett az úgynevezett „párosodási diszkriminációnak”, vagyis hogy a helyi fajták nőstényei elkezdték tudatosan kerülni a génmódosított hímeket.

A másik – már említett – probléma, hogy a génmódosított állatok genomjából nyilvánvalóan került át a természetes populációba, vagyis a laborbeli szúnyogok utódai közül többen is szaporodtak. Így pedig a helyi népességben immár három nagyon különböző fajta genetikai sajátosságai keverednek, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Bár az új szúnyogok egyelőre nem tűnnek veszélyesebbnek a korábbiaknál, a hasonló hibridizációk könnyen evolúciós lökést adhatnak a fajoknak. Az máris lehetséges, hogy a genetikai diverzitás növekedése révén a helyi populáció robusztusabbá, nehezebben elpusztíthatóvá vált, mondják a kutatók.

Powell és társai laborkísérletei szerint úgy tűnik, hogy a hibridek ugyanúgy képesek terjeszteni az emberre veszélyes betegségeket, bár a szakértők is hangsúlyozzák, hogy azt nem lehet tudni, hogy terepi körülmények között is hasonlóan hatékonyak-e ebben.

Az Oxitec szerint viszont Powellék tanulmánya tele van hibás, spekulatív és megalapozatlan állításokkal, és vissza kellene vonni. A cég továbbra is meg van győződve arról, hogy a laborban mért 3–5 százalékos túlélés azt jelenti, hogy az OX513A génjei, ha nem is rögtön, de néhány generáción belül teljesen eltűnnek a környezetből. Az Oxitec a szelektív párzással kapcsolatos megfigyeléseket is vitatja, mivel ők ilyet saját kísérleteik során egyszer sem figyeltek meg, Powell kutatócsoportja pedig nem támasztja alá bizonyítékokkal az ezzel kapcsolatos állításokat, mondják a cég képviselői.