A Diablo 4 vezető dizájnere, Joe Piepiora arról beszélt, hogy igyekeztek megtalálni az egyensúlyt az MMO és az akció-RPG között, de sok szempontból inkább az utóbbihoz tértek vissza a Diablo 3 után:

"Elsősorban egy egy akció-RPG. Dungeonök, szörnyhentelés, lootolás" - foglalja össze Pepiora.

Persze bizonyos értelemben ezzel együtt közeledtek az MMO-khoz. Maga a játék világa félig-meddig nyitott, és megjelenhetnek más játékosok is, akikkel össze lehet fogni a nagy világesemények leküzdésében.  Ezt Piepiora szerint nem azért találták ki, hogy csapatokba kényszerítsék a játékosokat, mint egy MMO-ban, hanem hogy Sanctuary világa nagyobbnak érződjön. Ráadásul egy MMO-val ellentétben itt nem feltétlenül vannak különböző szereposztások (például tank, healer), hanem végső soron mindenki DPS.

A készítők helyesen látták meg, hogy a Diablónak az a varázsa, hogy minden karakerosztály képes pillanatok alatt szétkapni egy egész képernyőnyi szörnyet: "Fontosnak tartottuk ezt megőrizni, és nem akartunk azon aggódni, hogy megfelelően kialakított képességeket kelljen összehangolni több játékos között, vagy hogy a játékstílust egymáshoz kelljen igazítani" - jegyzi meg ezzel kapcsolatban Piepiora.

Ezzel együtt számos indok lesz visszatérni a világ korábbi pontjaira, leginkább persze az erősebb zsákmány beszerzése miatt. Viszont a Diablo 3 szinte végtelen paragon-rendszerével ellentétben itt lesz egy végső határ. A Diablo 4-en a szintlimit 100, és a paragon pontok is véges mennyiségben állnak rendelkezésre. A készítők nem akarták, hogy a felhasználók úgy érezzék, hogy a végtelenségig kell játszaniuk, sokkal inkább az volt a cél, hogy a 100-as szint elérése és 220 paragon pont megszerzését követően már szabadon lehessen játszadozni ezek újraosztásával, kísérletezéssel.

Ezzel együtt a Diablo 4-ben is lesznek szezonok, így minden szezonban kezdhetünk egy új karaktert, amit el kell vinnünk 100-as szintig.

Mindez a battle pass rendszeren keresztül működik, ahol bizonyos célok, feladatok teljesítésével haladhatunk előre. A battle passnak lesz egy ingyenes része, valamint egy prémium, fizetős része, ez utóbbi azonban szigorúan csak kozmetikai dolgokkal ad többet. Piepiora szerint azokra is gondoltak, akiket nem érdekel a végjáték, és leginkább a sztorira vágynak, így ők is rendszeresen visszatérhetnek majd a Diablo 4-hez, amint új történeti szálak érkeznek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
udzsio
udzsio
2023. ápr. 16. 14:05
#5

Nos, nem tudom mivel tudnak meggyőzni, hogy kiadjak 70 eurót egy olyan játékért, amit a PoE véleményem szerint minden téren agyonver ráadásul tök ingyen. Attól még várom, mi sül ki ebből, hátha pozitívan csalódok :)

Devio
Devio
2023. ápr. 15. 12:05
#4

Én leszarom csak JÖJJÖN MÁÁÁÁÁÁÁR!!!!!!!

Bihus
Bihus
2023. ápr. 15. 1:49
#3

Nem a Dia3-hoz kellene hasonlítgatni, hanem a 2-höz minden szinten. Sokkal jobb, komplexebb játék volt, pedig volt köztük 12 év.

Bihus
Bihus
2023. ápr. 16. 2:44

@Mosdatlan_falusi hát pedig de, megjelenésekor a sztorit toltam végig warez verzióval, és már akkor komplexebb játék volt, mint a D3. Aztán kisebb szünet után újrakezdtem, innen most már nem mondom meg, hogy melyik patchtől kezdtem el online, azt tudom, hogy akkor mindenki cow levelt tolta. 1.07-től már jobban emlékszem, mik jöttek, az immunitások jóval 1.10 előtt megvoltak már. 1.10-ben csak vmi brutálisat emeltek a dmg-en és a hp-n, gyakorlatilag újra kellett tanulni a játékot. Meg akkor hozták be az ubereket is. És unique itemek között is voltak jók, attól még, hogy 99% nem volt jó semmire, főleg a fegyók. Pont hogy ezt a komplexitási szintet nem érte el azóta sem egy játék sem. A D3 sem, az is vissza lett butítva itemek terén. D2-ben egy brutál light sorcot vagy trap assassint elég komolyan meg kellett tervezni, főleg, hogy én HC-n toltam.

D3-at rég abbahagytam, miután maga az engine hibás volt, és időnként crashelt a játék. Beleöltem jópár órát abba is anno, összehoztam az egyik legkomolyabb boom sorcot HC-n pénzköltés nélkül, aztán crashelt és megölték a fák poisonnal. Aztán úgy gondoltam, jobban is el tudom tölteni a szabadidőmet.

De az biztos, hogy a D2 HC feelingjét egyetlen játék sem hozta azóta sem, persze nem is lenne ma már időm ilyen szinten tolni bármivel.

ZoliS
ZoliS
2023. ápr. 14. 23:25
#2

Akció RPG... az. Már a béta alatt is ásítoztam, annyira akciódús. Unalmas szar. A valódi címnek Diablo 3 II-nek kellene lennie. A látványos grafikán kívül semmit nem ad a játék. Szomorú, hogy manapság a többségnek ennyi elég.

pepeno1
pepeno1
2023. ápr. 17. 11:55

@ZoliS Diablo 3 + Diablo Immortal = Diablo 4 . ;)

PeterAndrew
PeterAndrew
2023. ápr. 14. 16:35
#1

Akkor a Genshin-re ráfér egy kis grafikus felhasználói felület feature advance frissítés, s éjszaka megyünk hentelni a végtelenségig. Azonban megtartjuk a váratlanul felbukanó játékosokat is kite-olni.

Vissza az oldal tetejére
Kölcsönöz MMO-elemeket a Diablo 4, de azért akció-RPG marad - iPon.hu