KISZÁLLHAT A HAJTOGATHATÓ MOBILOK PIACÁRÓL AZ EGYIK MEGHATÁROZÓ SZEREPLŐ

A hajtogatható eszközök frontján egyáltalán nincs olyan növekedés, mint amire korábban a gyártók számítottak, a Samsung elképzelései sem jöttek be.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. nov. 13. 11:34
Kiszállhat a hajtogatható mobilok piacáról az egyik meghatározó szereplő

2018-at írtunk, mikor a legelső hajtogatható mobiltelefon feltűnt a színen, és 2019-ben indult be igazán ezeknek a forgalmazása. Eredetileg sokkal nagyobb érdeklődésre számított minden gyártó, és most az a hír járja, hogy emiatt az egyik jelentős vállalat átmenetileg felfüggeszti a „foldable” eszközök fejlesztését.

Már sokan ülnek az asztalnál, és egyelőre nem tudni, hogy ki állt fel. Egy kínai lap adta hírül, hogy az egyik, egyelőre meg nem nevezett gyártó úgy döntött, hogy szünetelteti a különböző flexibilis megjelenítőkkel szerelt eszközök fejlesztését. Annyit lehet tudni, hogy kínai gyártóról van szó, de ezzel lényegében nem sokkal vagyunk előrébb a megfejtéshez, mivel a Samsung kivételével szinte kizárólag kínai gyártók kínálnak ilyen termékeket.

Galéria megnyitása

A Samsung mellett a legnagyobb szereplő ezen a területen a Huawei, ezt a párost pedig a Motorola, a Honor, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo követi. Az egyetlen vállalat, aki nem kínai, és kínál hajtogatható eszközöket globálisan, az a Google. Az utóbbi időben már a Tecno és az Infinix márkanevek alatt is megjelentek ilyen termékek a Transsion révén, de innen még alig néhány ilyen szerkezet jött.

Azt nem tudni, hogy melyik vállalat döntött úgy, hogy egy időre tartalék lángra veszi ezeket a fejlesztéseket. Az okáról viszont beszámolt a kínai forrás: nem arra számítottak, hogy ennyire lassan fog megindulni a kereslet az ilyen termékek iránt. Azt látják, hogy a fejlesztések csak egyre több pénzt emésztenek fel komolyabb megtérülés nélkül.

Galéria megnyitása

Az elmúlt negyedévben Kínában mindössze 13,6 százalékos növekedés volt, ami az utóbbi 2 év legrosszabb értéke. Kína ráadásul a legnagyobb felvevőpiaca ezeknek a szerkezeteknek, szóval, ha ott ennyire rossz a helyzet, akkor az a teljes szegmensre rányomja a bélyegét. Rengeteg pénzbe kerül ezeket a termékeket fejleszteni, amennyiben az eladások nem ívelnek fel, akkor talán sosem lesz az ilyen termékek megalkotása jövedelmező. A jelenlegi gazdasági viszonyok pedig nem olyanok, hogy a gyártók megengedhessék maguknak azt, hogy soha meg nem térülő fejlesztésekbe fektessenek éveken keresztül.

Az is lehet, hogy nem fog teljesen kivonulni az adott vállalat, csak más stratégiát fog követni, ami egyben kevesebb eszköz megjelenésével fog járni. Benne van a pakliban, hogy az Oppo átmenetileg feladja a saját márkaneve alatt forgalmazott hajtogató konstrukciókat. Az Oppo már az idei évet is kihagyta szép csendben. Legutóbb 2023 októberében jelentette be a Find N3-at, viszont ott van neki a OnePlus, ami lényegében az almárkájaként üzemel. A OnePlus néven jöhet újdonsága, bár ott sem jött idén friss termék.

Tavaly a Samsung már arról beszélt, hogy 2024-ben mér magában több mint 20 millió hajtogatható okostelefont lesz képes leszállítani. Ehhez képest most úgy állunk, hogy már annak is lehetne örülni, ha a teljes szegmens forgalma elérné ezt a szintet. 2022-ben volt olyan elemző, aki 2024-re a 30 milliós eladási volumen elérését várta, de ez biztosan nem fog összejönni, de az IDC pesszimistább 2021-ben meghatározott 27 milliós célja is álomnak tűnik most.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2024. nov. 13. 13:15
#2

Nem a kereslet kicsi, hanem az ár magas. Mikor fogják már fel végre? :D

Az, hogy valami kell, különáll attól, hogy mennyit vagyok hajlandó érte fizetni.

Az, hogy valamit annyiba kerül előállítani, hogy nem éri meg, nem az alacsony kereslet, hanem az életképtelen megvalósítás mutatója.

Az meg, hogy nem képesek piackutatni, hogy van-e annyi ember, akinek el lehet adni a szarjukat, szintén az ő saruk.

Ez a "rohadt vásárló nem akarta megvenni" egy akkora blame-shifting bullshit, mint ide a Hold. Magadat hibáztasd Szarszung, senki mást.

piterpen
piterpen
2024. nov. 14. 16:45

@Geralt_of_Trivia Azértfogy több flipp.Mert olcsóbb mint a fold.Magas ár nem megbízható mobil.A konkurencia jobbat csinál,valamivel de nem sokkal olcsóbban.Ultra és iphone pro max jobban fogy mert nem félnek az emberek,attól hogy a hajtogatástól elromlik.

Kajafun
Kajafun
2024. nov. 13. 12:38
#1

Mit gondoktak, hogy évente veszünk millás telókat?

Vissza az oldal tetejére