Kis sűrűsége révén maradhat tökéletesen sima a Szaturnusz egyik holdja

Az óriásbolygó egyik holdja, a Mimas és az Enceladus közötti pályán keringő Methone tökéletesen sima felszínével és ovális alakjával leginkább egy gigantikus tojásra emlékeztet, azaz egyáltalán nem hasonlít a vele egyező mérettartományba eső, rendszerint kráterekkel borított, krumpliszerű holdakra és aszteroidákra.

Kis sűrűsége révén maradhat tökéletesen sima a Szaturnusz egyik holdja

A Szaturnusz 62 ismert holdja között van egy olyan égitest, amelyhez hasonló nem nagyon akad a Naprendszerben: a Mimas és az Enceladus közötti pályán keringő Methone tökéletesen sima felszínével és ovális alakjával leginkább egy gigantikus tojásra emlékeztet. A holdat elsőként testközelből a Cassini űrszonda vizsgálta meg, amely csaknem napra pontosan egy évvel ezelőtt 1900 kilométerre közelítette meg az égitestet. Mint már említettük, a Methone bolygórendszerünk más jégből és kőzetekből álló égitestjeivel szemben tökéletesen sima felszínnel rendelkezik, és a csillagászok úgy vélik, hogy megfejtették annak rejtélyét, hogy mindezt hogyan éri el.

A Naprendszer égitestjein az elmúlt évmilliárdok alatt számos aszteroida, meteor és üstökös becsapódása hagyott nyomot, a bolygók és a nagyobb holdak ugyanakkor több metódust is „alkalmaznak” ezek eltüntetésére. Az erős gravitáció például minél tökéletesebb gömbszerű alakká igyekszik formálni az égitest anyagát, egyes bolygókon aktív vulkánok és lávafolyások tüntetik el a kráterek nyomait, illetve a csapadék vagy a szél is erodálhatja ezeket a régi „sebhelyeket”.

Methone

A kisebb égitestek azonban geológiailag inaktívak, légkörrel nem rendelkeznek, így látszólag nincs módjuk a károk eltüntetésére. A 200 kilométer alatti átmérőjű objektumok túlnyomó többsége olyan, mint egy krumpli: szabálytalan alakú, dudorokkal, horpadásokkal, kráterekkel tarkított, magyarázza Peter Thomas, a Cornell Egyetem kutatója, a Cassini kutatócsoport tagja. A mindössze 5 kilométer átmérőjű Methone, és két, csak távolabbról tanulmányozott testvére, a Pallene és az Aegaeon így igazi kuriózumnak számít, hiszen aprócska méretük ellenére nagyon sima felszínnel, és meglepően szabályos alakkal rendelkeznek.

Mindhárom említett égitest saját gyűrűívvel rendelkezik, vagyis egy-egy olyan, a bolygót csak részlegesen körbeérő gyűrűben keringenek, amelyek anyaga a feltételezések szerint döntően magukból a holdakból származik. A kutatók egyik elképzelése a sima felszínnel kapcsolatban az volt, hogy talán a gyűrűív jégkristályai ülepednek le a holdakra, fokozatosan eltemetve minden „külsérelmi” nyomot. Valami hasonló folyamat zajlik két másik holdon is: az Atlas és a Pan egyenlítői tartományában annyi anyag rakódott le a gyűrűkből, hogy azok egészen érdekes, repülő csészealjra emlékeztető formát vettek fel.

Atlas

Thomas szerint azonban a Methone és társai esetében nem erről van szó, mivel a gyűrűkhöz képest sokkal kevesebb anyagot tartalmazó gyűrűívekből tízmilliárd évig tartana, mire egy méternyi vastagságú jégréteg lerakódna a Methone felszínén. A szakértők ehelyett az égitest sűrűségét kezdték tanulmányozni, azt remélve, hogy talán ez jelentheti a megoldást a rejtélyre. Azt feltételezték, hogy a hold sajátos elnyújtott alakja a Szaturnusz gravitációs hatásának eredménye, majd kiszámították, hogy mekkora lehet a hold anyagának sűrűsége, ha ilyen mértékben megnyúlt ezen erők hatására.

Eredményül 300 kilogram/köbméteres eredményt kaptak, ami azt jelenti, hogy Methone sűrűsége kevesebb mint harmada a vízének, ezzel pedig a legritkább anyagú az ismert holdak és aszteroidák közt. Thomas szerint ilyen alacsony sűrűség mellett könnyen elképzelhető, hogy az égitest anyaga folyadékra jellemző tulajdonságokkal bír, így idővel mindenféle becsapódásnyom kiegyenlítődik rajta. Egy másik, hasonló hatást eredményező elképzelés szerint a felszín szilárd ugyan, de a Szaturnusz sugárzási övéből származó elektronok töltéssel látják el a legfelül elhelyezkedő jégkristályokat, amelyek az elektrosztatikus kölcsönhatások eredményeként lebegni kezdenek, szintén eltüntetve minden egyenetlenséget.

Mindezek egyelőre csak elméletek, a holdak eme különleges csoportjának vizsgálata még nagyon a kutatás kezdeti stádiumában áll, mondja Thomas. A Cassini küldetése 2017-ben ér véget, és elképzelhető, hogy a szonda addig anyagot tudni gyűjteni a Methone gyűrűívének anyagából, közelebb hozva a megoldást, magát a holdat viszont valószínűleg már nem fogja megközelíteni. A kutatók közben azt is szeretnék megtudni, hogy mennyire gyakoriak a becsapódások a Methone szomszédságában, hiszen ebből kiderülne, hogy milyen gyorsan képes eltüntetni magáról a sérüléseket ez a különös űrtojás.

Az Anthe (fekete nyíl) és a Methone (fehér nyíl) gyűrűíve

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward