Shop menü

KIRUCCANÁS A GAMER SZÉKEK VILÁGÁBA

Viktorék megnézték mennyire bírják a kiképzést a székek, mi pedig ennek az apropóján azzal foglalkoztunk, mi teszi különlegessé a gamer székeket (vagy éppen mi nem).
Nagy Géza
Nagy Géza
Kiruccanás a gamer székek világába

Na de mitől lesz egy szék „gamer”?

Bár Viktor és Gergő láthatóan nem vettek túl komolyan a gamer székek kihívásait, annyiban nem tévedtek, hogy ezek az ülőalkalmatosságok sem többek minőségi bútoroknál, amikre csak azok viszonylag magas ergonómiai színvonala miatt lehet ráaggatni a gamer jelzőt. Ez a jelenség nem újkeletű, a szokottnál drágább komponensekből épített billentyűzetek, egerek, fejhallgatók, sőt monitorok is gyakran gamer eszközként kerülnek forgalomba, noha tulajdonságaik sok esetben minden felhasználó számára előnyösek lehetnek. Az egeres példánál maradva, az harmincezres MOBA-egér gombkiosztása egy grafikus számára ugyanolyan hasznos lehet, mint azoknak, akik épp a League of Legends Kihívó rangsora felé menetelnek éppen, de mondjuk egy 30-50 ezer forintért kapható mechanikus klaviatúra is segítheti az írói munkát (különösen az új optikai vonulat tetszett nekünk).

Természetesen léteznek olyan eszközök, amiknek a videojátékos szubkultúrán túl valóban nem sok létjogosultságuk van, például a 240 Hz-es monitorok, vagy a G- és Free-Sync megoldások, illetve az ezekhez elengedhetetlen, akár sokszázezres videokártyák. A többség azonban inkább csak attól gamer, hogy a gyártó ráírja a dobozra, mert tudja: a játékrajongó vásárlók szívesen költenek nagyobb összeget egy olyan eszközre, ami rezonál a hobbijukkal. Persze nem illendő pálcát törni a befolyásolható vásárlók felett, főleg, hogy ez a stratégia más piaci területeken is kiválóan működik. Kiváló példa erre a gyakorlatra a sportruházat piaca: a méregdrága futócipőket és márkás melegítőket úgy is viszik, mint a cukrot, hogy azok valós képességeit egy kis otthoni súlyzózás nem fogja próbára tenni.

Csak mert gamer, még lehet jó!

Ez persze nem jelenti azt, hogy a szóban forgó termékek rosszak. Ellenkezőleg: egy minőségi egér, billentyűzet vagy monitor nagyon is jó szolgálatot tehet, csakúgy, mint a valóban maratonfutásra használt, százezres cipő. Vagy akár egy olyan szék, amit arra terveztek, hogy egész nap benne ülve se fájjon az ember háta, ergonómiájának köszönhetően pedig ugyanúgy el lehessen benne terpeszkedni, mint Viktor tesz a Benézőben, mikor a kertben ücsörög a Noble Chair Epicben. A gamer jelző tehát ez esetben sem több a csúcskategóriás eszköz jobban eladható változatánál, és mint ilyen, nem csak azoknak ajánlott, akik a The Internationalre készülnek, hanem tulajdonképpen mindenkinek, aki sokat ül egyhelyben, mert irodai, számítógépes munkája van. Ez pedig azért fontos megállapítás, mert az ergonómiát nézve a csúcskategóriás gamer székek az azonos árszinten versenyző irodai ülőalkalmatosságok vonalán mozognak, úgyhogy ha valaki 100-150 ezer forintot költene egy székre, szinte csak esztétikai megfontolásból választ „gamer” kialakítású, dizájnosabb darabot.

Eddig csak az igazán drága székekről esett szó, ennek oka pedig, hogy az ergonómiának több szintje van, és hát nem minden gamer szék felel meg a legmagasabb nyújtotta elvárásoknak. Egy 20-30 ezres bútor akkor sem lesz jó választás, ha gigászi betűkkel virít rajta a gamer felirat, vagy akár nyolcféle színben fluoreszkál, netán piros-kék ledek jelzik rajta, hogy feltöltődött-e már Mercy ultija. Ezeket a székeket nyugodtan engedjük el – amennyiben nem törekszünk a maximális ergonómiára, felesleges a dizájnos külső miatt extrát fizetnünk. Persze könnyű azt tanácsolni, hogy eleve ne vásároljunk olyan széket, ami nem felel meg a legmagasabb minőségi nóvumnak, pedig arra keveseknek van szüksége: a totális ergonómia azoknak való, akik napi 6-8 órát, esetleg többdet ülnek egyetlen székben. És hogy mit is jelent a tökéletes ergonómia? Elsősorban széles skálán mozgó testreszabási lehetőségeket.

Jó, de milyet vegyek?

Mindenekelőtt olyan széket kell választanunk, ami a magasságunkhoz idomul, ezt pedig onnan tudjuk meg, ha beleülünk egybe, és megnézzük, hogy be tudjuk-e állítani annak magasságát úgy, hogy a lábszárunk teljesen függőlegesen álljon (azaz kb. 40-50 cm-re legyen az alfelünk a talajtól), a lábfejünk pedig 90 fokos szöget zárjon be vele, csakúgy, mint a kartámaszra fektetett alkarunk az egyenes, „lógó” felkarunkkal. Ha most ezt valaki otthon kipróbálja, talán nem fogja kényelmes ülésmódnak találni, pedig ez az, amit az ortopéd szakorvosok szerint egészséges, ergonomikus ülésnek nevezünk – és akkor az egyenes háttartást vagy az alkar asztallappal azonos magasságát még nem említettük. Természetesen szó sincs róla, hogy csak így lehet egészségesen végigülni a napot, de a trombózis elkerülésének, a hát- és derékfájás megelőzésének az a legjobb módja, ha az üléssel töltött idő kétharmadát ebben a pózban töltjük. Máskor lehet terpeszkedni, nyújtózni, ide-oda mocorogni, ám ezek mellett is erősen ajánlott óránként 10 perc szünetet tartani, felállni a gép elől, tenni egy kis sétát, netán ácsorogni picit, hogy a szervezetünk ne puhuljon el.

A székek nyelvére fordítva ehhez állítható magasság, háttámlaszög, karfamagasság szükséges, no meg olyan mérnöki tervezés, aminek eredménye nemcsak elbírja a felhasználó súlyát, de képes megtartani az illető testrészeit is. Az egyenes hátat például nem a nekünk kellene izomból kifeszíteni, mert ez fárasztja a gerincet, hanem a széknek kéne megtartania azt, mindehhez pedig a teljes munkakörnyezetnek ergonomikusnak kell lennie, azaz olyan távolra kell helyeznünk a perifériákat, hogy a fent leírt ülésmódban pont elérjük azokat. Ezen felül érdemes a monitort 60-80 cm-es távolságba helyezni a szemünktől, és (ha magas a billentyűzet) a csuklótámasz és egérpad is erősen ajánlott (a legtöbb gamer rágcsáló és klaviatúra egyébként megfelel a kívánalmaknak).

Amennyiben a fenti kívánalmak nem teljesülnek, az adott szék sem lesz teljesen ergonomikus, akár gamer, akár nem. Ennél fogva, ha valaki olyan ülőalkalmatosságot keres magának, amiben az egész napot el tudja tölteni, nem érdemes spórolnia, a nagy bútoráruházak luxusszékei között pedig ugyanúgy talál megfelelőt, mint valamelyik gamer gyártó saját felhozatalában. Érdekesség, hogy ezek sokszor átfedésben állnak egymással, azaz a minőségi, ám igencsak drága gamer székek mögött gyakran ugyanazok a gyártók állnak, akik cégvezetői vagy akár ortopéd székek tervezésével foglalkoznak – csak ugye a játékosoknak szánt kiszerelés esetében egy jól hangzó nevet aggatnak a termékre, amit nem egyszer celebekkel is promótálnak (jó példa erre PewDiePie saját széksorozata).

Nem ússzuk meg

Összegzésképpen tehát elmondható, hogy amennyiben jó székre vágyunk, mindenképp a zsebünkbe kell nyúlnunk, az ergonómia mellett pedig elsősorban a bútor külalakja az, amire érdemes odafigyelnünk. Fontos továbbá, hogy mivel irodai/gamer ezer forint feletti széket nem egy-két évre vesz az ember, amennyiben lehetséges, próbáljuk ki valahol a kiszemelt darabot, mert ha utólag jövünk rá, hogy itt szorít, ott nyom, amott meg fáj a hátunk tőle, már késő lesz reklamálni. No meg azt is fontos szem előtt tartani, hogy hiába fizetünk a legjobb székért a világon, ha később nem tartjuk be az ergonomikus ülés szabályait. Saját magunktól ugyanis a legszuperebb székek sem védenek meg bennünket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére