Bevezető
A LED-es fényforrások kétségtelenül egyre több területet hódítanak meg, hiszen a LED-ek a klasszikus állapotjelző fényforrások mellett jó ideje már a halogén lámpákat is képesek hatékonyan kiváltani, ugyanis fényerő tekintetében egyre versenyképesebbek, fogyasztás tekintetében pedig egyértelműen számukra áll a zászló. A LED-es fényforrások az autóiparban is egyre komolyabb pozíciót foglalnak el, ugyanis a halogén izzók, illetve a xenongázzal töltött lámpák mellett több új autó esetében is elérhető LED-es világítási opció.
A háztartások esetében hasonló forradalomnak lehetünk szemtanúi, ugyanis a LED-es "villanykörték" mára már teljes értékű alternatívának minősülnek halogén társaikkal szemben, sőt, áraik is egyre inkább kúsznak lefelé, így a várható élettartam és a fogyasztásból származó előny miatt már abszolút nem luxus a LED-re történő átállás, legalábbis ha a kommersz, "buta" LED-es fényforrásokat választjuk. Az extra szolgáltatásokat kínáló példányok még csak most kezdenek igazán elterjedni, így nem meglepő, hogy árcédulájukon néha elég magas összegek szerepelnek.
Legutóbb a LIFX okosizzót próbáltuk ki, amelyről rendkívül pozitív kép alakult ki bennünk a teszt végére. Most egy másik vállalat, a neves OSRAM termékpalettájáról érkezett néhány LED-es lámpa, amelyek alapvető koncepció tekintetében ugyanazt kínálják, mint a konkurens LIFX, ám technikai megvalósítás terén már teljesen más utakon járnak.
Míg a LIFX esetében egy-egy lámpa önállóan is képes üzemelni, hiszen tartalmazza a vezérlőt, addig az OSRAM megoldásai egy különálló központi egység alkalmazását igénylik, hasonlóan a Philips Hue szériához.
Az OSRAM Lightify sorozatú LED-es megoldásai mindannyian tartalmaznak vezeték nélküli vevőegységet, ám ez önállóan nem kapcsolható össze az okostelefonos alkalmazással, a Lightify appal, ugyanis az egyes LED-es izzók csak a külső vezérlőegységen keresztül irányíthatóak. Ez a vezérlőegység egy szabványos fali konnektorba illeszkedik, mérete pedig nagyjából akkora, mint egy egyes konnektoré – vastagsága pedig kb. 3 centiméter. Ezen az egységen keresztül 50 LED-es izzót tudunk vezérelni, de nem csak a helyi hálózaton keresztül, hanem akár távolról is, hála a felhő alapú rendszernek. Ezáltal a lámpákat akár távolról is lekapcsolhatjuk, ha időközben eszünkbe jut, hogy valamelyik égve maradt. Emellett akár otthonlétet is szimulálhatunk a felhőn keresztül.
No de ne szaladjunk ennyire előre – a következő oldalakon keresztül lerántjuk a leplet a termékek tulajdonságairól, így a teszt végére kiderül, érdemes-e ennyi pénzt szánni lakásunk vagy házunk okos LED-es világítással való felvértezésére.
A LED-es lámpák
PAR16 50: állítható színhőmérséklet és fényerősség GU10-es kivitelben
Legkisebb szereplőnk egy GU10-es foglalatba illeszkedő LED-es lámpa, amely irányított fényű lámpákba passzol – ilyenek a mennyezeti spotlámpák, illetve a fali spotlámpák is. A GU10-es apróság 230 voltos elektromos hálózatra kapcsolódhat, fényereje pedig nagyjából akkora, mint az 50 wattos GU10-es halogénizzóké.
Az apróság igényes felépítéssel rendelkezik, LED-jei előtt pedig speciális lencserendszert helyeztek el, amely irányítja a LED-ek fényét, és a hatásfok növeléséhez is hozzájárul valamelyest. A GU10-es apróság elegáns dobozában csak egy füzetecske lapul, extrákat nem kapunk, de ebben a termékkategóriában igazából nincs is másra szükség.
A PAR16 50-es termékkóddal ellátott LED-es lámpa 350 lumenes fényáramot kínál, fogyasztása azonban csak 6 watt. Az említett fényerősséget 36 fokos szögben szórja a lencserendszer – ezt feltétlenül figyelembe kell venni a világítótest magasságának és helyének meghatározásakor, amennyiben még nem adott minden körülmény.
A LED-ek színhőmérséklete és fényereje a Lightify appon belül állítható: előbbi 2700K és 6500K között, utóbbi pedig 0% és 100% között. Az a tény, hogy a színhőmérséklet változtatható, már alapból nagy előny, így ugyanis nem kell elköteleznünk magunkat se hideg, se meleg fénnyel rendelkező LED-es lámpa mellett: a színhőmérsékletet akkor és annyiszor módosítjuk, amikor és ahányszor csak jól esik.
A fényforrás élettartama a gyártó szerint 20 000 üzemórára tehető, ami azt jelenti, hogy napi 2,7 órányi használat mellett húsz évre vásárolhatunk magunknak izzócsere-mentes nyugalmat egy-egy ilyen lámpa beszerzésével. Műszaki paraméterek tekintetében fontos kiemelni, hogy a PAR16 50-es LED-es izzók 50,7 milliméter helyett 50 milliméteres átmérővel rendelkeznek, hosszuk pedig 55 milliméter helyett 58 milliméter.
Ezeknél a termékeknél attól sem kell félni, hogy a lámpa felkapcsolása után csak másodpercekkel később érkezik meg a teljes fényerő – ez az energiatakarékos fénycsövek esetében sokáig probléma volt, de manapság már kevésbé égető kérdés. A szóban forgó LED-es lámpa a felkapcsolástól számítva 0,35s alatt éri el teljes fényerejének 60%-át, azaz abszolút nem lassú. Ha a lámpát vezérlő nélkül használjuk, akkor az automatikusan maximális fényerővel, meleg színárnyalatban világít.
CLA 60: állítható színhőmérséklet és fényerősség E27-es kivitelben
A második szereplő már E27-es foglalatba illeszkedik, így csomagolása is nagyobb. A doboz a korábban már látott "egyendizájnt" alkalmazza, oldalán pedig az odabent lapuló LED-es lámpa minden fontos műszaki paramétere jelen van.
A CLA 60-as modell alapjaiban véve ugyanazt a funkcionalitást tudja, mint PAR16 50-es társa, ám már nem a spotlámpákat, hanem a klasszikus csillárokat és egyéb lámpákat veszi célba, így természetesen sokkal jobban szórja a fényt, mint GU10-es társa.
A CLA 60-as modell szabványos 230 voltos elektromos hálózatba csatlakoztatható egy E27-es izzófoglalaton keresztül. Az egység színhőmérséklete a vezérlőn keresztül, az okostelefonos alkalmazással 2700K és 6500K között állítható, fényerősségét pedig 0% és 100% között módosíthatjuk, tetszés szerint. A lámpa ki- és bekapcsolására is van mód okostelefonon keresztül, így nem feltétlenül szükséges külön kapcsolót alkalmazni, de azért érdemes.
Ez a LED-es lámpa 9,5 wattot fogyaszt, fényárama pedig 810 lumen, így egy 60 wattos halogén izzó fényerejét biztosítja kevesebb, mint egyhatodnyi fogyasztás mellett. Ahogy a GU10-es modell, úgy ez az E27-es modell is 20 000 üzemórányi élettartammal rendelkezik, azaz 20 éven át használható napi 2,7 órán át. A termék maximális fényáramának 60%-át már 0,35 másodperc alatt eléri, strapabíróságára pedig jellemző, hogy élettartama során nagyjából 1 000 000 kapcsolási ciklust visel el.
Az újdonság formáját tekintve egy hagyományos halogén villanykörtét idéz, igaz, picivel nehezebb annál, mivel extra elektronikát is tartalmaz. A LED-es lámpa átmérője 60 milliméter, hossza pedig 110 milliméter.
CLA 60 RGBW: állítható színhőmérséklet, szín és fényerősség E27-es kivitelben, vezérlőegységgel
A harmadik csomag igazi nagyágyú, ugyanis nem csak egy RGB LED-es izzót, de egy vezérlőt is tartalmaz, ami az izzó különböző funkcióinak irányítását végzi. A csomag ennek megfelelően nagy, külseje pedig a szokásos dizájnt követi. A csomagolás oldalán ezúttal is jelen vannak a szett műszaki paraméterei.
A Lightify Starter Kit néven is emlegetett csomagban a szokásos dokumentáció mellett egy kompakt vezérlő, valamint egy LED-es égő kapott helyet. A vezérlő szabványos fali konnektorba illeszkedik, a LED-es lámpa pedig E27-es aljzatot használ.
A 60 x 60 x 80 milliméteres méretű vevőegység elegáns dizájnt kapott, előlapján pedig világító Lightify logó látható, ami egyúttal a státuszjelző LED szerepét is betölti. A bekonfigurálatlan, illetve éppen elinduló rendszer narancssárga fénnyel világít, ha pedig minden tökéletesen üzemel, zöld LED fényt láthatunk. A bázisállomás WiFi kapcsolaton keresztül csatlakozik a helyi hálózathoz, illetve az internethez is, a rendszer beállításait pedig a felhőben tárolja, természetesen jelszóval védett felhasználói fiókhoz kapcsolva. Emiatt a beállítás alkalmával szükség van internetkapcsolatra, de később a fő funkciók internetkapcsolat nélkül is működnek.
A bázisállomás WiFi hatótávolságával kapcsolatban csak annyit említ a gyártó, hogy az a WiFi-s egységeknél megszokott lefedettséget kínálja, a LED-es izzók és a bázisállomás közötti jelátvitelt pedig befolyásolják a falak, illetve az egyéb berendezési tárgyak is – ahogy azt a normál 802.11 b/g/n WiFi esetében már megszokhattuk. A ZigBee-kompatibilis rendszer esetében fontos szempont, hogy minden egyes Ligtify termék egyben jelerősítőként is funkcionál, így a lefedettség hatékonyan kiterjeszthető szinte az egész házra.
Egy-egy ilyen állomás maximum 50 Lightify termék vezérlésére képes, és nem csak a helyi hálózaton, hanem akár interneten keresztül is elérhető. Utóbbihoz még a router beállításait sem kell módosítani, azaz nincs szükség különböző portok nyitogatásra vagy egyéb extrém feladatra.
A bázisállomáshoz a hátulján lévő SSID és jelszó megadása után csatlakozhatunk WiFi-n keresztül – a kapcsolat természetesen védett. Ám az app csak akkor csatlakozik, ha előtte a bázisállomás hátulján található QR kódot beolvastuk, vagy az egység sorozatszámát manuálisan beírtuk. Szükség esetén a bázisállomást az alján található RESET gomb megnyomásával és legalább 5 másodpercen keresztüli nyomva tartásával lehet alaphelyzetbe állítani. A bázisállomás 5 wattos maximális fogyasztás mellett üzemel, élettartama pedig 90 000 üzemóra, azaz négy és fél garnitúra LED lámpát él túl.
A csomagban található CLA 60 RGBW lámpa kinézetre hasonlít a CLA 60-hoz, csak az E27-es foglalat alján nem fehér, hanem fekete kör van, a ház pedig néhány színárnyalattal sötétebb, mint a másik terméké. A két terméket nem csak kinézet alapján lehet gyorsan megkülönböztetni egymástól: elég, ha elolvassuk, melyikhez mekkora fogyasztásértéket írtak, máris kiderül, melyik-melyik.
A CLA 60 RGBW fényárama szintén 810 lumen, mint a CLA 60-é, ám ennél a modellnél nem csak a színhőmérsékletet és a fényerősséget, hanem a világítás színét is módosíthatjuk. A színhőmérséklet 2700K és 6500K között, a fényerősség pedig 0 és 100% között módosítható, szín tekintetében pedig RGB paletta áll rendelkezésre, rengeteg színárnyalattal.
Ez a lámpa 10 wattos fogyasztás mellett üzemel, élettartama pedig ugyanúgy 20 000 üzemórára tehető, mint másik két társáé. A lámpa a bekapcsolástól számítva 0,35s alatt eléri teljes fényáramának 60%-át, élettartama során pedig akár 1 000 000 ki- és bekapcsolást is elvisel. Ahogy a másik két lámpa sem, úgy a CLA 60 RGBW sem tartalmaz higanyt. Méret tekintetében 60 milliméteres átmérőre és 110 milliméteres hosszara kell felkészülni. Az egység többi társához hasonlóan melegfehéren, teljes fényerővel világít, ha áramtalanítás után újra felkapcsoljuk.
A szoftver
Szoftver
Az OSRAM Lightify platformját okostelefonokra, illetve táblákra írt alkalmazásokkal kezelhetjük. Egy-egy ilyen alkalmazás iOS-re és Androidra is elérhető, természetesen teljesen ingyenesen. Az androidos változatot innen, az iOS-re írt példányt pedig innen lehet letölteni.
A szoftverek kezelőfelület és funkcionalitás tekintetében tökéletesen azonosak. Beüzemelés alkalmával egy varázsló vezet végig minket a fontos lépéseken. Ha az alkalmazáson keresztül már regisztráltunk felhasználói fiókot, akkor utána be kell olvasni a bázisállomás hátulján látható QR kódot, de ha az adott készülék kamerája erre nem képes – gyenge felbontású kameráknál sajnos előfordul probléma –, akkor manuálisan is megadhatjuk a bázisállomás sorozatszámát. Ezután csatlakozni kell a bázisállomáshoz a hátulján található SSID és jelszó segítségével, majd a bázisállomást a helyi WiFi hálózathoz kell kapcsolni. Ha ez is megvan, akkor használhatjuk a rendszert.
Esetünkben problémát jelentett, hogy a bázisállomást egy másik felhasználói fiókhoz már hozzákapcsolták, így sem az androidos, sem az iOS-re írt app nem fogadta el a bázisállomás sorozatszámát. A helyzetet sikerült megoldani, hála a hazai képviselet hathatós segítségének – gyakorlatilag megkaptuk az ő felhasználói fiókjuk adatait.
iOS alatt a fenti, Android alatt pedig egy másik "Az eszköz már hozzá van rendelve egy másik felhasználói fiókhoz" típusú hibaüzenetet kaptunk első körben – a Gateway reset sem segített
A teszt után érdekességképpen kipróbáltuk, hogyan lehet kiküszöbölni egy efféle hibát. A megoldás egyszerű: ha másik felhasználói fiókhoz akarjuk kapcsolni a bázisállomást, akkor előtte a meglévő felhasználói fiókból törölni kell, ezt pedig az appon belül a System Reset menüpont segítségével tehetjük meg. Fontos adalék, hogy egy bázisállomáshoz maximum 5 különböző mobileszköz csatlakozhat, de ez az esetek többségében aligha lehet probléma.
A beüzemelés után elénk tárul az app felhasználói kezelőfelülete, ami átgondolt, letisztult és könnyedén kezelhető. A főoldalon a létrehozott csoportokat láthatjuk, a csoportok tagjait pedig egyszerűen ki- és bekapcsolhatjuk akár innen is. A csoportokon belül az egyes lámpák tulajdonságainak módosítására is van mód.
A kiválasztott eszköz esetén a csillagokat ábrázoló ikon megérintésével dönthetjük el, a kívánt lámpa tulajdonságait módosítjuk-e – az ikon megnyomása után villannak egyet a LED-ek. Ez a funkció tesztünk alkalmával csak a CLA 60 RGBW modellnél működött, a másik két tesztalany nem volt hajlandó villanni.
A fényerősséget és a színhőmérsékletet mindegyik lámpánál módosíthatjuk a megfelelő ikon kiválasztásáva: az ikont megérintve rajta kell tartani az ujjunkat és a csúszkán a megfelelő irányba kell elmozdítani attól függően, növelni vagy csökkenteni akarjuk-e az adott értéket. A CLA 60 RGBW esetében a harmadik, legszélső körön található kis ikon sem szürke: itt a világítás színét is módosíthatjuk az elénk táruló paletta segítségével. Ha a színt később is szeretnénk használni, a "szív" ikonra bökve a kedvencek közé menthetjük. A másik két lámpánál csak a színhőmérséklet és a fényerősség mentésére van mód, hiszen nem RGB LED alapú termékekről van szó. A színekre bökve ezeknél a termékeknél csak az adott színhez mentett fényerősséget állítja be a rendszer.
A Scenes menüpontban különböző tevékenységekhez passzoló előbeállításokat találunk. A presetek segítségével meleg színhőmérsékletet állíthatunk be, ha relaxálni, pihenni szeretnénk; hideget pedig akkor, ha dolgoznunk kell. Az alsó preset akkor jöhet jól, ha a LED-es lámpát – idehaza is legálisan termeszthető – növények neveléséhez szeretnék alkalmazni, viszont fontos kiemelni, hogy ez a funkció, ami pirosas fényt biztosít, természetesen csak a CLA 60 RGBW esetében érhető el, a másik két lámpánál nem.
Érdekes adalék, hogy a Scenes menün belül időzítő opciónak is kéne lennie a gyártói oldal szerint, amivel otthonlétet szimulálhatunk, ha elutazunk, illetve amivel beállíthatjuk, mely napszakokban mely presetek használata mellett üzemeljenek a lámpák. Ezt a funkciót nem találtuk egyik appban sem, de igazából ezek máshogy is néznek ki, mint ami a gyártó oldalán található fényképek. Lehet tervbe van véve a funkció, de egyelőre nincs elérhető.
A korábban említett reset funkcióAz app extra funkcióként arra is lehetőséget ad, hogy egy lefényképezett tárgy színét állítsuk be a világítás színeként – a funkció iOS alatt elérhető volt, de nem lehetett fényképezni, Android alatt azonban hibátlanul működött. Fényképezés után egy kis körrel jelölhető ki, hogy a fotó mely részén van a kívánt szín, ezután a rendszer be is állítja az adott lámpa világításának színeként – amennyiben RGB LED alapú megoldásról van szó. A többieknél maximum a fényerősséget tudja módosítani a rendszer.
A tesztek
A tesztek
Természetesen kipróbáltuk, hogy az egyes izzók hogyan működnek, valamint azt is, mennyire reagál gyorsan a bázisállomás a parancsainkra. Összességében elégedettek voltunk a rendszerrel, mert a parancsok végrehajtása viszonylag gyors és zökkenőmentes volt, ha helyi hálózatra csatlakozott az adott okoseszköz. Mivel távolról is hozzáférhető a rendszer, hála a felhő alapú megoldásnak, ezért azt is kipróbáltuk, mi történik, ha mobilneten keresztül adunk parancsokat a vezérlőnek. Ilyenkor másodperces késésekre kell számítani, de mivel ha 3G hálózatról küldünk parancsokat, valószínűleg nem vagyunk otthon, ez abszolút nem probléma (viszont hála a funkciónak ijesztgethetjük az otthoniakat, ha későn érünk haza a munkából).
CLA 60 és CLA 60 RGBW működés közbenA vezérlőegység működés közbenMivel a lámpák működését sokkal jobban bemutatja egy videó, mint ezer szó, így készítettünk egy rövid bemutatót is a termékekről. Nem mozifilm-minőség, de a lényeg talán látszik rajta. Íme:
A szett működésével összességében elégedettek voltunk – még az előző oldalon említett hibák, illetve hiányosságok ellenére is. Szoftverből természetesen az elérhető legfrissebbet vetettük be, a rendszer firmware-ét pedig ebben az esetben nem lehetett frissíteni – nem volt olyan külső app, mint anno a LIFX esetében.
Fogyasztás, melegedés, fényerősség
Fogyasztás
A LED-es lámpák esetében természetesen megmértük, hogyan alakul a fogyasztás. Annak érdekében, hogy a kép minél részletesebb lehessen, ezúttal nem csak az egyes fényerő-szintekhez tartozó fogyasztást mértük, hanem azt is, hogyan változik az érték, ha a színhőmérsékletet hidegről melegre állítjuk. A különbségeket az alábbi diagramokról lehet leolvasni. Íme:
Ahogy az a fentiekből is látszik, a fényerő csökkentésével szépen skálázódik a fogyasztás. Azoknál a soroknál, ahol 0 wattos fogyasztás szerepel, annyira alacsony volt az adott lámpa fogyasztása, hogy a mérőműszer nem tudta lemérni. Itt minden esetben 1 watt alatt van a valós fogyasztás – jellemzően 0,9 watt alatti értéknél állt át a számláló 0 wattra.
A CLA 60 RGBW esetében észrevettük, hogy ha az RGB palettán állítjuk be a fehér színt, magasabb lesz a fogyasztás, illetve a fényerősség is növekszik egy picit, így ebben az állapotban is lemértük a fogyasztást.
A vezérlőegység esetében 1,2 és 1,3 wat közötti fogyasztást mértünk, ami igen baráti.
Melegedés
Az egyes LED-es lámpák a foglalathoz közel, a fém részen melegedtek, de ennek mértéke nem volt különösebben komoly: egy több órán át működő fényforrást is ki tudtunk tekerni puszta kézzel anélkül, hogy égési sérüléseket szenvedtünk volna, vagy különösebb kellemetlenséget okozott volna a történet. Nyilván egyik lámpa sem volt hideg, de tűzforró felületről sem beszélhetünk. A búra minden esetben langyos vagy hideg volt.
Bevilágítás
Az égőket egy 15-16 négyzetméter körüli szobában teszteltük, ahol egyenként is elegendő fényerősséget biztosítottak – legalábbis a CLA 60-as sorozatú példányok. Egy 60 wattos normál izzó pont volt kéznél, így az érdemi összehasonlításra is volt lehetőség: a termékek valóban hozzák a halogén villanykörte színvonalát. Persze egy ilyen izzó nem biztos, hogy minden helyzetben elég lesz egy 20 négyzetméter körüli szobába, kettővel viszont már nem lőhetünk mellé. Ha biztosra akarunk menni, érdemes szerezni egy 60 wattos halogén izzót, majd azzal letesztelni, mekkora fényt ad – ebből kiderül, hány darab CLA 60-as vagy CLA 60 RGBW LED-re van szükség.
A PAR16 50 nem erre a felhasználásra készült, de spotlámpaként simán hozta egy 50 wattos halogén izzó színvonalát, már ami a fényerősséget illeti. A fogyasztása és a melegedése jóval szerényebb volt halogén alapokon nyugvó társáénál.
Verdikt
Verdikt
Az OSRAM Lightify platformja nagyon ötletes, könnyedén kezelhető és sokoldalú, így a szoftver apróbb hibái ellenére is elégedettek voltunk a rendszer működésével. Az app hiányosságait remélhetőleg hamar javítja a gyártó, igaz, csak egy hiba nevezhető súlyosnak: az időzített ki- és bekapcsolás hiánya.
A kezdőcsomag, amely a CLA 60 RGBW LED lámpát, valamint a Lightify Gateway-t tartalmazza, jelenleg 29 900 forintba kerül, ami közel ugyanakkora összeg, mint a LIFX "okoslámpa" ára. Az OSRAM megoldása annyival jobb, hogy a csomagot viszonylag olcsón lehet bővíteni, hiszen egy újabb CLA 60-as izzó 11 900 forintba, egy CLA60 RGBW lámpa pedig 14 990 forintba kerül. Mivel a vezérlő összesen 50 lámpát tud kezelni, így elég nagy a mozgástér. Nyilván, ezek az összegek magasabbak, mint a kommersz LED-es lámpák árai, cserébe viszont számos extra szolgáltatást kapunk, ahogy korábban már említettük. El kell dönteni, szükség van-e ezekre, és ha igen, belefér-e a költségvetésünkbe egy ehhez hasonló móka. Mivel a vezérlő és az LED-es lámpa élettartama is hosszú, így gondolhatunk a vásárlásra hosszú távra szóló beruházásként is.
A PAR 16 50-es spotlámpa speciális igényekhez készült, hiszen csak GU10-es foglalattal ellátott lámpatestekbe szerelhető be. Az a tény, hogy a termék kevésbé melegszik, mint egy 50 wattos spotlámpa, mégis azonos mennyiségű fényt ad, fogyasztása pedig csak a töredéke halogén alapú társáénak, különösen vonzóvá teszi. A 14 990 forintos ár sajnos lehűtheti a lelkesedést, ugyanis jó eséllyel egynél több ilyen lámpára lesz szükségünk minden szobába.
A fentiek mellett fontos még megemlíteni, hogy bázisállomást is lehet külön vásárolni, ha szükséges. Egy ilyen egység ára 14 990 forint, azaz megéri a Starter Kit-et választani, ha CLA60 RGBW lámpára is szükség van, hiszen így 1000 forinttal kevesebbe kerül a projekt.
Az OSRAM Lightify rendszere összességében tetszett nekünk. Egy egész lakást felszerelni vele nem olcsó mulatság, de árban még mindig jobban kijövünk, mint egy LIFX rendszerrel. Viszont ha csak egyetlen kisebb helységet szeretnénk bevilágítani, akkor utóbbi jobb megoldás lehet az általunk eddig tesztelt termékeket figyelembe véve (ami még csak erre a kettőre korlátozódik, de a jövőben foglalkozunk majd még a témával, érdemes lesz követni minket).
Az OSRAM Lightify termékeket a LED LEET-től kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet értük!