Első oldal

A hősök visszatérnek

Sok idő telt el, mire megérkezett számítógépünkre a King’s Bounty felújított változata, hiszen a játék alapötlete nem a jelenben keresendő. A gyökerek egészen 1990-ig nyúlnak vissza mikor még a szegény, mára sajnos megboldogult New World Computing tervezte és adta ki a mostani játék ősét. Sőt, ugyancsak neki köszönhetjük a Heroes Of Might and Magic sorozat elindítását is. Ennek ismeretében joggal gondolhatunk arra, hogy kemény fába vágta a fejszéjét a Katauri Interactive azzal, hogy kísérletet tesz az újrafeldolgozásra, szem előtt tartva a mai játékosok elvárásait, de ugyanakkor eleget téve a régi motorosok kívánságainak is. Ami engem illet, nekem se volt már szerencsém megismerni a játékot a hőskorában, így csak az utána olvasott információmorzsák és képek alapján tudok következtetéseket levonni. Viszont úgy vélem, hogy ennek előnye az, hogy kellő objektivitással tudom elemezni az alkotást.

A történet a képzeletbeli Endoria földjén játszódik, ahol az addigi hagyományokat megszakítva a fiatalabbik herceg, Mark kerül a trónra az emberek királyságában, mert testvére lemond az uralkodásról, hogy a tudományoknak szentelje az életét. Az évek során a királynak nem születik utóda, ezért az istenekhez fohászkodik végső elkeseredésében, akik megáldják őt egy lány gyermekkel. Ahogy a hercegnő cseperedik, úgy nőnek a viszályok is a birodalmon belül. Régi szövetségesek esnek egymásnak, elfek és törpök háborúznak, majd megjelennek a fenyegető élőholt hordák is a messzi földeken, végül pedig még a kalózok is fosztogatnak északon. Ezekben, az ínséges időkben minden hűséges és bátor lovagra szükség van, így kerülünk mi is a képbe, hogy az utolsó vizsgán is átjutva megkapjuk a lovagi címűnket és szolgálhassuk a királyt. Kalandjaink során sok harcot vívhatunk meg, sárkányokat győzhetünk le, bejárhatjuk az egész világot, feleségül vehetünk kalózlányt, békává változott királykisasszonyt és még sorolhatnám a teendőket, ami egy lovaghoz illik. A történet előrehaladtával szert teszünk egy nagy hatalommal bíró ládára amelynek lakói olyan erővel bírnak amely sok segítséget adhat a harcban.

Második oldal

Kezdéskor kiválaszthatjuk a nehézségi szintet és a számunkra legszimpatikusabb karakterosztályt, amely lehet harcos, paladin vagy varázsló. Hősünket más szerepjátékokhoz hasonlóan megfelelő tapasztalatpont után megszerzett szintugrással tudjuk továbbfejleszteni. Ilyekor rúnaköveket kapunk, név szerint hatalom, elme és varázs követ, véletlenszerű elosztásban, de az osztályunk befolyásolhatja a végeredményt. Egy paladin jóval több elme rúnakövet kap, mint egy harcos, aki a hatalom köveivel gazdagodik inkább. Viszont, ha élvezzük a felfedezések varázsát, és nem kívánjuk a cselekmény fő vonalát azonnal követni, akkor könnyen találhatunk rúnaköveket, a világot járva is, titkos barlangokban, kisebb szigeteken stb. ez csak rajtunk múlik. A köveket számon tartva megtekinthetjük az úgynevezett képességfánkat, ahol megtudjuk, hogy mennyi kőre van szükségünk az általunk kiválasztott tulajdonság elsajátításához. Könnyen előfordulhat, hogy kénytelenek vagyunk csak egy irányba fejlődni, mert kevés a rúnánk valamely adottsághoz. Ilyenkor vagy megvárunk néhány szintugrást, vagy próbálunk köveket keresni. Ezen kívül minden karakternek van két-két egyedi képessége, amely a másik kettő számára nem elérhető.

A grafikai megjelenítésre nem lehet panasz, külön kiemelném a háttérkörnyezet gyönyörű kivitelezését. Igényesen megrajzolt pályaelemek díszítik a helyszíneket, 360 fokban tudjuk forgatni a kameraállást vízszintes irányba, ezen kívül képesek vagyunk teljesen felülnézetre is állítani a kilátást, mikor hősünkkel barangolunk. Nagyon szép, mesés tájakat járhatunk be Endoria területein, kezdve a fenyves pagonyoktól, a szigetcsoportokon át a vulkánikus területekig. A hanghatások átlagosak, külön jó pont járna a zenéért, amely remekül illik az adott helyszínekhez, viszont nem vitték túlzásba a választékot. Ugyanis, szinte minden pályán a már megszokott három-négy dallam közül csendül fel az egyik. Néhány ritka kivétel van csak pl. az elf erdőben lévő operaének. A zenei egyhangúságot viszont feledteti az, hogy a készítők igyekezték élővé varázsolni az egész játékot. Váltakoznak a napszakok, ha erdőbe érünk, akkor besötétedik körülöttünk, és csak néha láthatunk halvány fénysugarakat beszűrődni a fák lombján át. Hősünk is néha megsimogatja lova hátát mikor az nyugtalanná válik. Természetesen ezek nagyrészt előre programozott dolgok, de nagyban növelik a hangulati faktort. Gyakran találkozhatunk ellenséges lényekkel, akik saját területeiken őrjáratoznak, de ha észrevesznek, akkor üldözőbe vehetnek minket. Ilyenkor még el tudunk menekülni, ha az ellenkező irányba megindulunk, elkerülve ezzel az összecsapást.

Harmadik oldal

Lényegében két részből áll a játékmenet. Az egyik a kalandtérképen való barangolásunk, másik pedig az ellenségekkel szembeni ütközetek lebonyolítása. Az előbbiben különböző helyszínekre juthatunk el, tárgyakat szerezhetünk meg, rúnákat gyűjthetünk össze, seregeket toborozhatunk, küldetéseket vállalhatunk el vagyon és tapasztalatszerzés érdekében és folytathatjuk tovább királyunk küldetéseit. Nem kell várakat menedzselnünk, taktikázni, egyedüli célunk a fejlődés, hogy minél erősebbé váljunk. Ebből következik az is, hogy nincsen „valódi” ellenségünk, aki gyorsabb gondolkodásra és fejlődésre ösztönözzön minket, foglaljon tőlünk területeket, vagy csak szimplán megkeserítse életünket mint pl. a Heroes of Might and Magic sorozatban. Itt csak a fentebb említett előre programozott utakon menetelő ellenfelek vannak akiket könnyen kicselezhetünk ha kifigyeljük a csapatmozgásukat. Amivel foglalkozni kell, az saját magunk, aranykészletünk és a katonai erőnk összetétele. Haderőnk mértékének határát nem csak a pénz szabja meg, hanem hősünk vezetői képessége is, amely a tapasztalatszerzéssel egyenes arányosságban növekszik, ezen kívül kalandozásaink alkalmával is találhatunk olyan tárgyakat, amelyek növelik az értéket. Minél nagyobb a vezetői képességünk annál több és erősebb egységet vásárolhatunk. Viszont jól meg kell gondolnunk, hogy milyen egységfajtákat rakunk össze, mert csak öt különböző egységtípusból verbuválhatjuk össze csapatunkat, ellentétben az ellenséges csapatokéval, ahol maximum tíz lehet ez a szám.

A harc hatszögű mezőkre lebontott területen történik, amelyeken véletlenszerűen generálódnak tereptárgyak, amik segíthetik, vagy gátolhatják a taktikánk kidolgozását. Ezen kívül megjelenhetnek semleges objektumok is (darázsfészek, átkozott totem, kincses ládák), ugyancsak segítő vagy ártó céllal. A kalandtérképpel ellentétben itt körökre osztott rendszerben kell játszanunk, tehát a sakkhoz hasonlóan felsorakoznak a szembenálló felek, majd egyesével tudjuk mozgatni az erőinket szem előtt tartva azt, hogy milyen képességekkel bírnak az adott egységtípusok (pl. lépésszám egy körben, vagy különleges tulajdonságok használata).  Csata közben képesek vagyunk varázslatokat is használni körönként egyszer (a varázslók kétszer) amelyek manaköltségbe kerülnek. Később lehetőségünk van továbbfejleszteni őket, manakristályok fejében. Ezzel kapcsolatban megjegyezném azt is, hogy érdemes még fejlesztés előtt alaposan átgondolnunk a dolgokat, mert később nem lesz módunk visszafejleszteni. Miért mondom ezt? Néha nagyon nem járunk jól a fejlesztésekkel, mert némely varázslatok fejlesztett változatának hatékonysága nem áll arányban a megnőtt manaköltségekkel szerintem. Ha nem varázsló osztályt választunk, akkor jobban tesszük, ha értelmesen beosztjuk a mana pontjainkat, mert sokszor döntő tényező lehet a küzdelemben egy jó varázslat.

Ezen kívül minden támadás után karakterünk, úgynevezett rage (szabad fordításban őrjöngés) pontokat kap, amely nagyobb esélyt nyújt egységeink számára a kritikus sebzésekhez. Ha még ez is kevés volna, akkor a pontokat felhasználva egy óriási hatalommal bíró láda erejét is kölcsönvehetjük, hogy megfordítsuk vele a csata kimenetelét (pl. megidézhetjük magát a kaszást amely azonnal elragadja magával bármely ellenünk harcoló egység 30%-át). Annyit érdemes tudni erről a ládáról, hogy egy véletlen baleset folytán kerül hozzánk a történet folyamán és a gazdájává válunk örökre. A benne lévő négy lakó (egy mocsári szörny, egy sziklaóriás, egy jégkirálynő és a kaszás) más létsíkokról került bele, de ez kiderülhet, ha beszélgetünk velük, legyen a többi meglepetés. Mindegyikük megkér egy feladat teljesítésére, amit ha véghezviszünk, onnantól kezdve a mi oldalunkon tudhatjuk az adott lényt (az persze más kérdés, hogy erre mikor kerül sor időben). Érdemes folyamatosan bevetni őket, mert csak úgy képesek ők is fejlődni.

Negyedik oldal

Számomra kellemes órákat szerzett a King’s Bounty újrafeldolgozása, eltekintve néhány hibától és kellemetlen megoldástól. Gondolok itt az egységlimitálásra, amelynek ötletével semmi bajom nem volt, hisz még reálisnak is mondanám, hogy egy kis népszerűségnek örvendő kezdő hős ne mászkáljon légióval. Viszont így értelmetlennek találtam pl. íjászok sorozását, mert az ellenségnek szinte mindig több és erősebb távolsági egysége volt, mint nekem és így kevés hatásfokkal tudtam alkalmazni őket. Jobbnak ítéltem a csak közelharcos egységek toborzását, melyeket gyorsító varázslattal megsegítve könnyen elérhetjük az ellenfél embereit. Akkor a másik problémám az volt, hogy már javában nagyobb csapatokkal fedeztem fel új területeket, és szembe kerültem néha olyan harmatgyenge erőkkel, hogy igazából csak ujjgyakorlatnak számított a csata, de kénytelen voltam végigjátszani a továbbjutás érdekében. Volt, hogy egy óra játék ilyen felesleges harcokkal telt el, mert túl erős voltam már az ottani szinthez. Jó ötlet lett volna egy automata gyorsharcot is beépíteni a játékba, amely akkor lépett volna életbe, ha az ellenséges seregnek esélye sincs győzelemre, de még arra se, hogy legyengítsen. Sokszor pont a gyenge seregek ellen menekültem el egy-egy helyen, hogy már ne kelljen velük is 10 perceket elszórakozni a biztos győzelemért és nyúlfarknyi tapasztalatért. Külön gond volt nekem még a kamerakezelés megszokása is, mert a játék néha automatikusan elkezdte forgatni a képet a lovag mozgásának irányába, így nem vettem észre az ellenfeleket a közelemben, mert a térképet se figyeltem.

Viszont ha a fentebb említett kis hibákon túllépünk, akkor egy nagyszerűen kivitelezett, remek hangulatú játékot kapunk. Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy multi nincsen, de pár óra játék után rájöhetünk, hogy miért. Ehhez a játékhoz nem lehetett volna megoldani, annyira sokoldalú. Hiszen egyrészt vannak benne RPG elemek és stratégiai szálak is, viszont nincs benne időlimit, se más olyan ellenség akit külön AI vezérel a mi felkutatásunkra és elpusztításunkra. Én azt mondom, hogy nem is baj, ez a játék így jó ahogy van. Mindig is szerettem volna már egy olyan játékkal játszani, amelyben szabadnak érezhetem magam, kötöttségek nélkül járhatok be mindent, nem kell külön figyelnem egy megye helyzetére és irányítanom azt katonailag és gazdaságilag mint más stratégiai játékokban pl.: Disciples. Itt csak egy katona szerepét játszom, a király szolgáját, aki teljesíti a parancsokat, de mégis a magam ura vagyok. Nyugodt szívvel ajánlom a játékot mindenkinek, aki inkább kalandozni akar és csak egyszerűen szórakozni a középkor világában. Élményekben nem lesz hiány, ezt garantálom.