Shop menü

KÍNAI 3D NAND FLASH CHIPEK ALKALMAZÁSÁN GONDOLKODIK AZ APPLE

Az új partner segítségével az ellátási láncban hirtelen felmerülő akadályokat szeretné hatékonyabban leküzdeni a vállalat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kínai 3D NAND Flash chipek alkalmazásán gondolkodik az Apple

Az Apple a jelek szerint egy újabb beszállítót állíthat csatasorba a nem is oly távoli jövőben annak érdekében, hogy a 3D NAND Flash piacot érintő hirtelen változásokat könnyebben kimozoghassa a vállalat. Ilyen hirtelen változás volt február hónapban az, hogy a Western Digital és a Kioxia által közösen üzemeltetett gyáregységben szennyeződés miatt legalább 6,5 exabájtnyi (EB) tárhely mehetett kárba, a fiaskó után pedig közel egy hónapig állt a termelés, ami összességében érezhető negatív hatásokat okozott a szegmensben. Utóbbiaknak köszönhetően a második negyedév folyamán némi áremelkedésre lehet készülni, ahogy arról korábbi hírünkben beszámoltunk.

A fentiekhez hasonló váratlan eseményeket az Apple úgy szeretné kivédeni, hogy nem egy, hanem lehetőség szerint több beszállítóra támaszkodik termékei gyártásánál, így például a NAND Flash szegmensben is, ahol a Bloomber értesülései szerint éppen Kína egyetlen jelentős 3D NAND Flash fejlesztő és gyártó vállalatával folytat tárgyalásokat. A Yangtze Memory Technologies Co. igazából nem lesz jelentős beszállító, legalábbis eleinte, csak egy olyan opció, amelyre szükség esetén támaszkodni lehet, illetve olyan, amelynek termékeire kisebb mértékben támaszkodhat az Apple. A hírek szerint a felek között már hónapok óta zajlanak a tárgyalások, ám megegyezésre még nem került sor, de az Apple már vizsgálja a kínai gyártó 3D NAND Flash lapkáinak mintapéldányait, ami jó jel.

Az YMTC számára igen komoly fegyvertény lehet, ha sikerül bekerülnie az Apple beszállítói közé, és ez igazából a kínai félvezetőipar számára is óriási előrelépés lehet. Az Apple jelenleg a Kioxia, a Samsung és a Micron termékeit használja különböző termékeiben, ezekhez pedig saját, házon belül kifejlesztett vezérlőlapkákat készít, amelyeknél a szoftver is saját fejlesztés, így könnyedén hozzáigazíthatják a vezérlőt az újabb memórialapkákhoz is, ha szükséges – ez akár az YMTC gyártmányú termékek esetében is opció.

Galéria megnyitása

Az egyelőre kérdéses, hogy a kínai vállalat, amely a szebb napokat is látott, állami hátszéllel működő Tshinghua Unigroup legfényesebb koronaékszere, képes lesz-e hosszabb távon jelentősen növelni a gyártókapacitást, valamint képes lesz-e arra, hogy az Apple mellett meglévő ügyfeleit is maradéktalanul kiszolgálja. A vállalat korábban azt tervezte, hogy havi szinten 150 000 szilícium ostya gyártásának megkezdésére lesznek képesek az üzemei, ám az anyavállalattal kapcsolatos pénzügyi nehézségek áthúzhatták a terveket.

A Nikkei szerint 2021 elején nagyjából 100 000 olyan szilícium-ostya gyártását tudták elindítani havi szinten, amelyek 64 cellaréteggel rendelkező 3D NAND Flash memórialapkákat tartalmaznak. A vállalat jelenleg a 128 cellarétegű megoldások gyártásán dolgozik, amelyek fejlettebb technológiát alkalmaznak, több lépésben készülnek, így igazából az említetthez képest kisebb lehet a tényleges gyártókapacitás, ám az adatsűrűség növekedhetett és a bittermelés is.

Fontos azonban kiemelni, hogy a kínaiak speciális dizájnt használnak a 3D NAND Flash lapkák esetében: a rivális megoldásokkal ellentétben itt két különböző szilícium-ostyán foglal helyet a memóriacella-tömb, illetve a vezérléshez szükséges logikai áramkör, ezek két külön üzemben is készülnek, majd a gyártás végén az Xtacking technológiával kapcsolják őket össze egy egységgé.

Az Apple egyébként más területeken is támaszkodik már kínai beszállítókra, egyes kijelzőit például a BOE Technology gyártja, amly egy kínai vállalat. Ezzel együtt egy másik kínai gyártó, az SMIC termékei is helyet kapnak az Apple számára készített megoldásokban, így a Yangtze Memory Technologies Co. bevonása az ellátási láncba egy kézenfekvő döntésnek tűnhet, igaz, az Apple termékeiben felhasznált komponensek többsége így is Kínán kívülről érkezhet továbbra is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére