Shop menü

KÍNA NEM SZÁLLÍTJA TÖBBÉ LOONGSON PROCESSZORAIT OROSZORSZÁGBA ÉS EGYÉB TÉRSÉGEKBE SEM

A vezetés alighanem ezzel szeretné biztosítani, hogy saját projektjeikhez elegendő hazai fejlesztésű processzor készüljön, illetve a LoongArch mikroarchitektúra védelmét is szolgálja az új döntés.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kína nem szállítja többé Loongson processzorait Oroszországba és egyéb térségekbe sem

Kína vezetése egy meglehetősen érdekes, ám stratégiailag mindenképpen logikus döntést hozott a minap: a beszámolók szerint megtiltották a LoonArch mikroarchitektúra köré épülő processzorok exportját Oroszország, illetve számos egyéb ország felé is. Ezeket a processzorokat egyebek mellett a kínai hadsereg is használja különböző eszközeiben és létesítményeiben, így nagy jelentőséggel bírnak. Noha a döntést okával kapcsolatban nem szolgáltak magyarázattal, mégis sejthető, mi célt szolgál az export visszatartása, no de ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük a sort Oroszországgal. Mióta 2022. február 24-én megindult a háború Ukrajna ellen, a nagy világcégek szinte mindegyike kivonult az országból az erőszak elleni tiltakozás részeként, ennek megfelelően rengeteg területről hiányoznak a nyugati termékek, többek között a szerverek és az asztali számítógépek szegmenséből is. Alternatívaként hosszabb távon a kínai processzorok is szerepelhetnének Oroszország stratégiájában, azaz velük válthatnák ki idővel az Intel és az AMD hiányzó processzorait, ám most úgy tűnik, ez a terv máris kútba esett.

Rövidebb távon nem probléma a Loongson processzorok Oroszországba történő exportjának tilalma, ugyanis ezeket a termékeket egyelőre nem kezdték el használni az országban. Oroszország Digitális Fejlesztési Kommunikációs és Médiaügyi Minisztériumának illetékesei a Kommersant munkatársainak adott nyilatkozatukban meg is erősítették, az orosz vállalatok nem függenek a kínaiak Longsoon processzoraitól, ám hosszabb távon, a párhuzamos importok blokkolását követően elképzelhető, hogy a Loongson megoldásaira váltottak volna. A Loongson processzorok közül a legjobbakat egyébként a kínai hadsereg számára készítik, így azok a külföldi vásárlók számára nem is érhetőek el a különböző piacokon.

Galéria megnyitása

A kínai exporttilalom tehát bevezetésre vár, ám a Kommersant szerint erre eddig még nem került sor, ennek megfelelően az AliExpress virtuális hasábjain keresztül még mindig elérhetőek a Loongson LS3A5000 alapú rendszerek és alaplapok, ám egyáltalán nem olcsók. Abból kiindulva, hogy a Loongson processzorok teljesítmény terén eléggé le vannak maradva az AMD és az Intel termékeitől, eléggé valószínűtlen, hogy Kínán kívül bárhol is nagyobb népszerűségre tettek volna szert – így viszont már biztosan nem fognak. Az persze nem kizárható, hogy az AliExpressen keresztül egy ideig még találkozhatunk a klienspiaci változattal, de nagy mennyiségben – hivatalosan – nem kerülhetnek a termékek külföldi vásárlókhoz.

Hogy miért dönthetett Kína a Loongson processzorok exportjának tilalmáról? Részben azért, mert ezek a processzorok az SMIC 12 nm-es gyártástechnológiájával készülnek, jó eséllyel limitált mennyiségben, így a kész termékeket egyszerűen csak magának szeretné megtartani Kína, hogy a saját projektjeihez legyenek saját fejlesztésű, biztonságosnak ítélt központi egységek. A másik lehetőség az, hogy az export tilalmával szeretnék elérni, hogy a külföldiek ne tudjanak előnyökhöz jutni a LoongArch elemzésével és kiismerésével.

A Loongson jelenleg egyébként kétféle processzort kínál: a négymagos LS 3A5000-es modellt, amely a klienspiacra készült, illetve a 16 processzormaggal ellátott LS 3C5000-es kiadást, ami viszont már a szerverek szegmensében foglal helyet – mindkettő a LoongArch mirkoarchitektúra köré épül, illetve mindketten LA464-es processzormagokkal rendelkeznek. Ez az architektúra a MIPS64 egyedi változatára támaszkodik, és számos speciális utasításkészletet támogat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére