Kína minden erejével azon dolgozik, hogy minél több fát ültessen, de egy új vizsgálat szerint ezek a mesterségesen telepített erdők egészen másképp viselkednek, mint természetes társaik. Az 1970-es évek óta Kínában több mint 66 milliárd fát ültettek az egyik legnagyobb újratelepítési projekt keretében. Ezek közül sok fa a „Nagy zöld fal” részét képezi, amelynek célja, hogy természetes gátként szolgáljon az északi sivatag homokviharai ellen – amelyek közül néhány olyan heves, hogy eléri Pekinget is –, miközben megköti a légkörben lévő szén-dioxidot, és megakadályozza az elsivatagosodást.
Az északi határvidék melletti hatalmas kiterjedésű, megújult erdős területeken túl vannak új erdők Kína déli részén is, amely nedves szubtrópusi és trópusi éghajlatáról ismert, és ideális feltételeket biztosít a növényvilág virágzásához. 2020-ra az újonnan ültetett erdők 90,31 millió hektárt fedtek le, ami az ország teljes erdőterületének egészen döbbenetes 36,6 százalékát teszi ki.
Bár a zöldítési erőfeszítésnek a mértékét évtizedek óta gondosan nyomon követik, a Pekingi Egyetem új elemzése világított rá arra, hogy ezek az újonnan kialakított erdők nem egészen úgy működnek, mint a természetesek. Az eredmények arra utalnak, hogy a globális éghajlati modellek, amelyeket az erdők viselkedésének megértéséhez használunk, alapvetően problematikusak lehetnek.
Műholdas adatok és gépi tanulási modellek segítségével a kutatók összehasonlították, hogyan reagálnak az ültetett és a természetes erdők azonos környezeti feltételek mellett. Megállapították, hogy Kína ültetett erdeinek lombborítása két-háromszor gyorsabban növekszik, mint a természetes erdőké. Ez a rendkívüli növekedés részben a fák fiatal korával magyarázható, mivel a fiatalabb levelek természetüknél fogva hatékonyabban és fogékonyabban veszik fel a szén-dioxidot.
A fiatal kor azonban nem az egyetlen tényező. Amikor a kutatók figyelembe vették a fák korát és a helyi növekedési feltételeket, az ültetett erdők továbbra is 4,6 százalékkal gyorsabban nőttek, mint várták. Ez a növekedési ugrás még kifejezettebb volt a vegyes és az örökzöld erdőkben, amelyek rendkívül intenzív reakciót mutattak a légköri szén-dioxid szintjének emelkedésére.
A kutatás alapján feltárt eltérés rávilágít a jelenlegi előrejelzések egyik kritikus vakfoltjára. Számos ökoszisztéma-modell minden erdőt egy kalap alá vesz, figyelmen kívül hagyva, hogy az erdők hogyan és mikor jöttek létre. „Ezek az eredmények megerősítik az erdők korának és történetének fontosságát – ezeket a dimenziókat a főbb ökoszisztéma-modellek jelenleg figyelmen kívül hagyják, ami a fiatal erdőterületeken a lombfelületi index növekedésének szisztematikus alábecsléséhez vezet” – állapították meg az eredményekről beszámoló tanulmány szerzői.
Ezzel nem jelenti azt, hogy Kína hatalmas újratelepítési projektje bármilyen szempontból jó vagy rossz lenne. Inkább arról van szó, hogy az ember által létrehozott ökoszisztémák olyan módon viselkednek, amire a korábbi modellek nem számítottak. Az év elején egy másik kutatás során megállapították, hogy a Taklamakan-sivatag környékén ültetett hatalmas faállomány évente körülbelül 8,3 millió tonna CO₂-t kötött meg, miközben 2004 és 2017 között csupán körülbelül 6,7 millió tonnát bocsátott ki. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az erdő szén-dioxid-elnyelővé vált, és sokkal több üvegházhatású gázt „szívott fel” a légkörből, mint amennyit kibocsátott.
A zöldebb területektől és a vadon élő állatok élőhelyeitől a stabilizált talajrendszerekig a faültetés számtalan előnnyel jár a légkörből történő szén-dioxid-megkötésen túl is. Persze ez sem csodaszer az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, ugyanakkor, ahogy Kína esete is bizonyítja, kezdetnek semmiképp sem rossz.
