Kínában egy különleges adatközpontot üzemeltek be, ami a kínai illetékesek szerint világelsőnek tekinthető a maga kategóriájában: ez az első olyan tenger alatti adatközpont, amelynek tápellátását a part mentén elhelyezett szélerőművek biztosítják, míg a hardver hűtését a tengervízre bízták.

A tenger alatti adatközpont Shanghai partjai mellett található, csak úgy, ahogy a tápellátását végző szélerőmű-rendszer is. Az adatközpontot alkotó hardvert hermetikusan lezárt tartályokban helyezték el, amelyek 35 méterrel a tenger felszíne alatt, a part mentén húzódó tengerfenéken kaptak helyet a Lin Gang Special Area körzetében, ami Shanghai déli csücskénél található. Ez a rendszer igazából egy prototípusként fogható fel, ami megágyaz a későbbi befektetéseknek, vagyis az üzemeltetése során szerzett tapasztalatokat összegyűjtik és felhasználják a projekt következő fázisaiban.

A kínaiak szerint ezzel a módszerrel értékes szárazföldi területet lehet spórolni, ugyanis a nagy adatközpontok idővel a tengerfenékre költözhetnek, ahol hatékonyan működhetnek és a hűtésük is hatékonyan biztosítható. A projekt aktuális fázisa 226 millió dollárba került, amelynek keretén belül 2,3 megawattnyi kapacitást helyeztek el. Idővel ez a kapacitás elérheti a 24 megawattot is, azaz alaposan túlszárnyalja majd a Microsoft saját próbálkozását, ami 2013 és 2024 között Project Natick néven futott, de végül elkaszálták, ugyanis túl drágának bizonyult a koncepció és a szerverek javíthatóságát sem sikerült vállalható költségszint mellett biztosítani. A kínai projekt a jelek szerint más lesz, legalábbis az illetékesek ezt ígérik.

A tenger alatti adatközpont projektjét számos kínai nagyvállalat segíti, amelyek egy nagy konzorciumba szerveződve, az állam által támogatva végzik a fejlesztéseket. A résztvevők között jelen van a CCCC Third Harbor Engineering, a Shenergy, a China Telecom Shanghai-i részlege, valamint az INESA is.

A cél az, hogy a szerverek fenntarthatóan, hatékonyan üzemeljenek, a hűtés energiaigénye pedig a teljes fogyasztásnak kevesebb, mint 10%-át tegye ki. Papíron az látszik, hogy a tenger alatti adatközpont energiaigényének nagyjából 95%-át fedezhetik a szélerőművek, ami mindenképpen jól hangzik, mint ahogy az is, hogy a hardver hűtéséhez nem kell édesvizet használni, illetve a helyi elektromos infrastruktúrát sem terheli az adatközpont.

A szervereket speciális, a tengervíz nyomásának ellenálló kapszulákba zárják, majd a tenger fenekére helyezik, ahol a tengervíz biztosítja a hardver által termelt hő hatékony leadását. A szakemberek szerint ezzel a módszerrel az energiafelhasználás hatékonysága 1,15 alatt helyezkedik el, ami jobb, mint amit a legjobb szárazföldi adatközpontok átlagban el tudnak érni – Kínában a legjobb eredmény ezen a téren 1,25 körül helyezkedik el. Az energiafelhasználás hatékonyságát (PUE) egyébként úgy számolják ki, hogy az adatközpont összes kiszolgáló létesítménye által felhasznált fogyasztást elosztják a csak IT célra használt fogyasztással, majd az így kijövő hányados a tényleges hatékonyságot mutatja. A fent említett 1,25-ös érték például azt jelenti, hogy minden fogyasztási egységből 1-et az IT részleg használ, a fennmaradó 0,25-öt pedig a hardvereket kiszolgáló infrastruktúra, például a hűtés, a világítás, illetve a többi kiszolgáló rendszer fogyasztja el.

A Microsoft esetében a Project Natic vesztét végül az okozta, hogy ugyan a vízbe merített adatközpontok nyolcszor megbízhatóbban üzemeltek, mint normál társaik, de gazdaságilag nem volt életképes a modell, valamint a szerverek javíthatóságát sem sikerült megoldani. A kínai szakemberek szerint esetükben ilyesmitől nem kell tartani, ugyanis a vízben elhelyezett hardver korrózióálló bevonattal ellátott kapszulákban kap helyet, ami megfelelő ellenállóságot biztosít a sós vízzel szemben. A hőleadás hatásfoka és a tengeri hatások szintje is határértéken belül volt a tesztfázisban, de a hosszabb távon tapasztalható hatások vizsgálatához további tesztekre lesz szükség.

Akárhogy is zárulnak a tesztek, a vízmentesen lezárt kapszulákban elhelyezett szerverek karbantartása, javítása, illetve cseréjük sem lesz egy egyszerű feladat, akár az időigényt, akár a költségeket, akár a folyamathoz szükséges infrastruktúra bekerülési és üzemeltetési költségeit nézzük. Mivel a projektet később több száz megawattra szeretnék felskálázni, így abban az esetben ezek a nehézségek hatványozottabban jelentkeznek majd, hiszen egy nagyobb, bonyolultabb, több komponensből álló infrastruktúra kezelése még nehezebb, még időigényesebb és még költségesebb lesz. Az is kérdéses, hogyan reagál majd a part menti élővilág a környező tengervíz hőmérsékletének emelkedésére, de az már egy másik történet…