KIKÉNYSZERÍTETT VÁLÁSSAL ZÁRUL A META ÉS A GIPHY HÁZASSÁGA

A vicces animációk sorsa precedenst teremthet, korábban még nem igazán volt példa arra, hogy ilyen módon akadjon meg a Meta felvásárló gépezete.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. okt. 20. 18:08
Kikényszerített válással zárul a Meta és a Giphy házassága

Hosszas vizsgálódást és szócsatát követően az angol Verseny- és Piacfelügyelet (CMA) elfogadtatta a Metával azt a döntését, hogy a cégnek el kell adnia a Giphy platformot. A közösségi GIF gyűjtemény eladásával a Meta nem ért egyet, de a hatóságok a piac érdekeit szem előtt tartva semmilyen kompromisszumra nem voltak nyitottak, csak az eladást tartották elfogadható lezárásnak.

A Big Tech piaci szereplők felvásárlásaira elvileg nagyon komoly szabályok vonatkoznának, mégis sokszor azt lehet látni, hogy utólag jönnek rá a felügyeleti szervek arra, hogy nem megfelelő döntést hoztak. A lehető legjobb példa erre a Meta, aki korábban úgy lett a közösségi terek koronázatlan királya, hogy jelentős felvásárlásokat ütött nyélbe, amik már a maguk idején is aggályosak voltak, de végül átmentek a hatóságokon. Ilyen volt a WhatsApp és az Instagram megszerzése is.

Most pedig a britek nem nézték tétlenül, hogy még a Giphyre is rátette a kezét a Meta, és utólag a platform eladására kényszerítik a céget különböző versenyellenes aggodalmak okán. A Meta szerette volna azt elérni, hogy legalább részben megőrizhesse a szolgáltatást, de ez nem jött neki össze.

Galéria megnyitása

„Csalódottak vagyunk a CMA döntése miatt, de elfogadjuk a mai ítéletet, mint a végső szót az ügyben. Szorosan együtt fogunk működni a CMA-val a Giphy eladásában.” – jelentette ki Matthew Pollard, a Meta szóvivője. A szakember azt is megerősítette, hogy a Giphy értékesítése a vállalat minden globális tevékenységére kiterjed, szóval úgy kell ezen túladnia a Metának, ahogyan eredetileg hozzá került.

A Giphy látszólag egy jelentéktelen szolgáltatás, hiszen csak arra szolgál, hogy emberek különböző, többnyire vicces animációkat töltsenek fel, és küldözzenek egymásnak a beszélgetéseik során. Igen ám, de a Giphy a maga területén piacvezető, és elérhető jóformán minden platformon, a felvásárlással pedig a Metának meg lett volna a lehetősége arra, hogy a riválisokat kizárja belőle, és csak a WhatsAppra, a Facebookra és az Instagramra korlátozza az elérhetőségét. Ez pedig még egyáltalán nem minden, sőt, inkább csak a jéghegy csúcsa.

Az évek során a Giphy bevételszerzési céllal létrehozott egy saját reklámszolgáltatást, amit a Meta a felvásárlást követően nemes egyszerűséggel a saját kínálatába integrált, és ezzel még erősebb szereplő lett a hirdetési bizniszben, ami többszáz milliárd dolláros méretet öltött mostanra. A Meta a Google mögött már stabilan a második piaci szereplő, és a Giphy bekebelezése miatt az egyébként sem egészséges terület még rosszabb képet festett.

Galéria megnyitása

Továbbá a Giphy annak ellenére, hogy egészen olcsón, csak 400 millió dollárért került a Metához, egészen elképesztő mennyiségű felhasználói adat felett trónolt. Már több mint 700 millió ember küld naponta a Giphy révén apró animációkat. A vállalat pedig pontosan tud következtetni az elküldött GIF-ekből az emberek hangulatára, érdeklődési körére. Sok olyan adatot tud rögzíteni, amiket felhasznál a célzott reklámokhoz, és a felvásárlást követően erre már a Metának is lehetősége nyílt.

Azt egyelőre pontosan nem tudni, hogy mi követezik most, de az egészen biztos, hogy a cégnek egy másik tulajdonoshoz kell kerülnie, miután az összes tulajdonosi kapcsolatot felszámolja a Metával. Ez a döntés azt nem befolyásolja, hogy a Meta platformjain elérhető marad a GIF gyűjtemény, minden további nélkül lehet majd ezt a továbbiakban is használni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
__PARASZT__
__PARASZT__
2022. okt. 20. 19:03
#1

"A Big Tech piaci szereplők felvásárlásaira elvileg nagyon komoly szabályok vonatkoznának, mégis sokszor azt lehet látni, hogy utólag jönnek rá a felügyeleti szervek arra, hogy nem megfelelő döntést hoztak"

Igen, nem

Szabályok azok nem nagyon van. Van egy hivatal minden országban akinek az lenne a dolga hogy mérlegeljen, csak ugye a demokrácia hazájában a korrupcio annyira rendszerszintu, hogy ezzel nem igazán foglalkoztak az elmult néhány évtizedben. Csak kozben már annyira ránöttek ezek a cégek a világ fejére, hogy szo szerint az amerikai választásokba is beleszolnak, és ha valami, akkor ezért harap a politikai elit oldaltol fügetlenül. Lehet, hogy még csak Trumpot baszták ki a fosbookrol, de azzal, hogy egy amerikai elnököt kitiltotak egy akkora tabut szegtek meg, hogy nem kell csodálkozni ha szép lassan feldarabolják majd az egészet.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. okt. 21. 0:26

@talgaby a feldarabolásnak semmi koze a magántulajdon megsértéséhez. Az egy a piacgazdaságot támogató lépés melyet amugy régen is alkalmaztak már több esetben is az USA-ban.

Vissza az oldal tetejére