A kérdéses határt az ipari forradalmak előtti globális átlaghőmérséklethez képest értelmezik, amelyhez mérten jelenleg már több mint 1 °C-kal melegebb a globális éghajlat. Az elmúlt évtizedekben az volt az elképzelés, hogy ha sikerül drasztikusan csökkenteni az üvegházhatású gázok mennyiségét a légkörben, talán 1,5–2 °C alatt maradhat a felmelegedés mértéke, ami súlyos, de még elviselhető mértékű változást jelentene.

Az IPCC nyolc év után esedékes, immár 6. jelentése szerint azonban az 1,5 °C-os határt 20 éven belül mindenképpen átlépjük, függetlenül attól, hogy milyen visszaszorító intézkedések születnek a gázkibocsátás terén. A jelentés alapján egyébként az emberiség éghajlatváltozásban betöltött kulcsszerepe vitathatatlan (8 évvel ezelőtt még a világos jelző szerepelt a hasonló szöveghelyen).

A kutatók összefoglalója szerint az elmúlt négy évtized mindegyike jelentősen melegebb volt, mint bármely évtized 1850 óta, amióta részletes adatokkal rendelkezünk. És ahogy a szakértők mondják, a felmelegedéssel nem egyszerűen arról van szó, hogy melegebb lesz az idő, hanem megszaporodnak a szélsőséges időjárási események is, amikre már idén is volt több példa, halálos, gyors árvizekkel, és extrém meleg napokkal. Ennek elsősorban az az oka, hogy a melegedés hatására intenzívebbé válik a légkörben a víz körforgása is.

Az IPCC több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt azzal kapcsolatban, hogyan alakulhat az évszázad hátralevő része. A legrosszabb esetben, ha semmin nem változtatunk, 2100-ra 4,4 °C-kal nőhet a globális átlaghőmérséklet. Ha viszont megvalósul a legambiciózusabb terv, és sikerül a kibocsátást összességében nullára kihozni, illetve kivonni a légkörben lévő üvegházhatású gázok jelentős részét, akkor 2100-ra 1,4 °C-ra eshet vissza a felmelegedés.

Ahogy Ed Hawkins, a Readingi Egyetem kutatója, a jelentés egyik szerzője mondja, az 1,5 °C-os határt nem egy szakadékként kell elképzelnünk, amelyen lezuhanva mindennek vége. A legkisebb mértékű felmelegedés vagy ennek mérséklése is számít. Ahogy melegszik az éghajlat, minden tizedfokkal tovább romlik a helyzet, és minden egyes tonna szén-dioxid számít az összkép szempontjából.

A következményeket pedig már a saját bőrünkön is érezhetjük: az extrém meleg napok mellett az éghajlatváltozás többek közt olyan csapadékkal jár együtt, amelyben egyszerre nagy mennyiségű víz vagy jég esik le, gyors árvizeket okozva a közvetlen károkon kívül. A felmelegedés emellett a jégsapkák és a permafroszt gyorsuló olvadásával jár. A század közepére nyaranta akár teljesen jégmentessé válhat az Északi-sark, ami a helyi élővilág számára katasztrofális lesz, és a felmelegedést is gyorsítja, mivel a vízfelületről kevesebb napenergia verődik vissza az űrbe.

Ami a tengerszint változását illeti, a legrosszabb esetet tekintve 1,88 méteres növekedésre is lehet számítani 2100-ra, ami majdnem duplája a korábban elképzelhetőnek tartottnak. Az óceánokkal kapcsolatos egyes változások, például a víz elsavasodása gyakorlatilag visszafordíthatatlan, függetlenül a kibocsátás mértékének alakulásától. Ezek a hatások évszázadokra, évezredekre átformálhatják az ökoszisztémát. De itt is igaz, hogy minden apró változás számít, ha egy kicsit sikerül visszafogni a felmelegedést, az óceánokban realizálódó hatások is mérséklődnek, míg ha nem, akkor fokozódnak.

Az emberiség jelenleg 40 milliárd tonna szén-dioxidot bocsát ki évente. A legambíciózusabb terv szerint ennek 2050-re 5 milliárd tonnára kellene csökkennie. A legrosszabb helyzetben pedig, ha folytatódnak a jelenlegi trendek, a század közepére meg is duplázódhat a kibocsátás. Mivel nem minden ország kormánya kötelezte el magát az éghajlatváltozás mérséklése mellett, a szakértők megítélése szerint jelenleg a közepes és magas kibocsátású modell között egyensúlyozunk, és ha nem változik a helyzet, a század végére 2,7–3,6 °C-os növekedéssel számolhatunk.

A nagyon alacsony kibocsátású modell megvalósulásához globális és nagyon komoly elköteleződésre lenne szükség, amelyben kulcsfontosságú lehet a novemberre tervezett, közel 200 ország részvételével zajló klímakonferencia. Piers Forster, a Leedsi Egyetem kutatója, a jelentés egyik szerzője szerint az ugyanakkor mindenképpen jó hír, hogy a modellek alapján elég világosnak tűnik, hogy a kibocsátás szigorú csökkentésével jelentősen mérsékelhető a felmelegedés. Már csak meg kellene tenni a szükséges lépéseket.