Kiderült, pontosan milyen SSD-k lesznek jók a PS5-be

Elindult az új rendszerfrissítés bétatesztje is, ami már lehetővé teszi a bővítő SSD hozzáadását, de a dolog nem egyszerű.

Kiderült, pontosan milyen SSD-k lesznek jók a PS5-be

Mint azt mostanra már bizonyára mindenki tudja, a PS5 a beépített SSD mellett rendelkezik egy különálló M.2-es foglalattal is, ahová a felhasználó helyezhet majd be egy bővítésre szánt SSD-t. Míg a Microsoft azt a megoldást választotta, hogy a Seagate-tel közösen egy saját, kvázi bővítőkártyaként érkező SSD-t használ, amit csak be kell csúsztatni az Xbox Series-konzolok hátuljába, addig a Sony egy kicsit megbonyolította a saját helyzetét azzal, hogy lehetővé teszi a piacon elérhető SSD-k használatát is.

Ez persze annyiból jobb lehet a felhasználóknak, hogy vélhetően olcsóbban tudnak majd tárhelyet bővíteni, azonban a dolog elég sok tesztelést igényelt a Sony részéről, a felhasználók részéről pedig egy kis odafigyelésre van szükség a vásárláskor és a beszereléskor. Ezen persze segíthet, hogy hamarosan valószínűleg a legtöbb gyártó fel fogja tüntetni, hogy melyik SSD-i lesznek jók a konzolhoz, így a választás leegyszerűsödik.

A két legfontosabb dolog természetesen az, hogy a meghajtó teljesítse a sebességgel kapcsolatos követelményeket, és persze fizikailag beférjen a konzolba. Most egy táblázatban foglaljuk össze, mire kell készülni a Sony hivatalos adatai szerint: 

InterfészPCIe Gen 4.0 (x4) M.2 NVMe SSD
Tárhely250GB, 500GB, 1TB, 2TB, 4TB
HűtőbordaMindenképp szükséges
Szekvenciális olvasásLegalább 5500MB/s ajánlott
Szabvány2230, 2242, 2260, 2280, 2210
Maximális méret hűtőbordával együtt110 x 25 x 11,25 mm
Hűtőborda max. magassága az SSD alatt2,45 mm
Hűtőborda max. magassága az SSD fölött8 mm

A dologban több érdekesség is akad. A Sony korábban azt kommunikálta, hogy az utólagosan beszerelt SSD-nek gyorsabbnak kell majd lennie 5500MB/s-nél, most azonban a hivatalos szövegben már úgy fogalmaznak, hogy legalább ez a sebesség "ajánlott", ami így egy kicsit furcsa. 

Ezen kívül fontos rátérni, hogy a Sony szerint kötelező a hűtőborda, vagy bármilyen más hűtőegység megléte. Ez lehet gyári, vagy utólag, a felhasználó által felszerelt is, a lényeg  az, hogy legyen, és a fenti adatok alapján férjen el a bővítésre szánt helyen. Ez persze több olyan meghajtót is kizár, amik ennél nagyobb hűtőbordával érkeznek gyárilag (vagy le kell cseréljük azt).

A Sony hivatalos beszerelési útmutatót is közölt, amiben olyan dolgokat ajánlanak, mint egy jól megvilágított szoba, egy csillagcsavarhúzó, és egy zseblámpa. Ezzel nem fárasztanánk senkit, a dolog annyiból áll, hogy el kell távolítani a fedlapot, kicsavarni egy csavart, betenni az SSD-t, majd visszacsavarozni és visszatenni a fedlapot, tehát nem agysebészetről beszélünk.

Ezek alapján jelenleg a következők SSD-k tűnnek mindenképpen megfelelőnek a PS5-höz a Digital Foundry tapasztalatai alapján. Fontos a fentiek alapján újra megjegyezni, hogy vagy a hűtőbordával szerelt verziókat érdemes venni, vagy amelyikből ilyen nem elérhető, ott gondoskodnunk kell erről utólag.

  • Seagate Firecuda 530
  • Patriot Viper VP4300
  • Samsung 980 Pro
  • Sabrent Rocket 4 Plus
  • Corsair MP600 Pro (ezen cserélni kell a bordát alacsonyabbra)
Kapcsolódó termékek arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}

Neked ajánljuk

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap