KIDERÜLT, KI MIKOR KAPJA MEG A WINDOWS 10-ET FRISSÍTÉSKÉNT

A Microsoft a jelek szerint biztosra akar menni: elsőként a tesztelők kapják meg az új szoftvert, aztán ha minden rendben, az átlagfelhasználók is frissíthetnek rá.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. júl. 3. 14:30
Kiderült, ki mikor kapja meg a Windows 10-et frissítésként

Óriási tempóban zajlik a fejlesztés

A Microsoft szoftverfejlesztői gőzerővel frissítik a Windows 10 bemutató kiadását: azután, hogy a napokban megérkezett a 10.158-as build, nem sokkal később kiadták a 10.159-eset, tegnap pedig már a 10.162-es is megjelent – igaz, a 10.158 után érkező kiadások többnyire csak a stabilitást javítják.

Apró malőr, hogy sokan jelzik hibaként, hogy a 10.130-as ISO verzió telepítése után nem érkezik meg az adott konfigurációra a 10.158-as frissítés – ezt a hibát mi magunk is tapasztaltuk, sőt, jeleztük is. A Microsoft gyors reagálására jellemző, hogy ma már a legújabb, a 10.162-es buildből is van ISO változat, így sokak problémáját oldották meg egy csapásra.

A várható megjelenési-forgatókönyv átlagfelhasználói szinten

A jelek szerint a Microsoft a kisebb-nagyobb problémák miatt érdekes, rendkívül okos stratégiát alkalmaz majd a Windows 10 ingyenes frissítésként való terjesztésében, ugyanis a július 29-i rajt alkalmával az átlagfelhasználók közül csak a Windows Insider Programban résztvevők kapják meg az új, végleges Windows 10 buildet. A többiek, akik legális Windows 7 vagy Windows 8.1-es operációs rendszerről szeretnének Windows 10-re váltani, majd csak akkor juthatnak hozzá a Windows 10-hez ingyenes frissítés formájában, ha a tesztelők segítségével kijavították az összes "gyerekbetegséget".

Az első hullámban közülük is azok kapják meg a végleges Windows 10 buildet, akik korábban már lefoglalták maguknak a helyet, amikor a Windows Update-en keresztül erre lehetőséget kaptak. A többieket majd értesíti a rendszer, ha elérhető a Windows 10 frissítés.

A Windows 10 frissítés alkalmazása előtt egyébként az adott konfiguráció egy ellenőrzésen esik át, amelynek keretén belül megállapításra kerül, jelen van-e inkompatibilis hardver vagy szoftver – ha jelen van, akkor opcionális lehetőségek közül lehet majd választani (pl. másik szoftver/driver), de a figyelmeztetés ellenére akár a frissítés is elvégezhető lesz.

Ekkor az is kiderül majd, hogy egyes hardverkomponensekhez rendelkezésre áll-e friss, Windows 10-re szabott driver – ha nem, akkor lehetőség szerint hardver cseréjét vagy a frissítés elvetését kell választani, esetleg meg lehet próbálkozni a frissítés elvégzésével, majd a Windows 8.1-es driverek használatával, amelyek az esetek többségében járható útnak bizonyulhatnak.

Az üzleti felhasználók, a kereskedők és az OEM-ek előnyt élveznek

A legelsők, akik a Windows 10-hez hozzájuthatnak, természetesen az OEM-ek lesznek: ők már a napokban megkapják az új operációs rendszert, így időben feltelepíthetik azt eladásra szánt számítógépeikre. Utánuk a viszonteladók kapják meg a Windows 10-et, akik segítséget nyújthatnak vásárlóiknak a frissítés elvégzésében.

Az üzleti felhasználók első körben csak a Windows 10 Home és a Windows 10 Pro kiadást érhetik el – július 29-től –, akik az Enterprise változatra pályáznak, sajnos egészen augusztus elsejéig kell várniuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
VikMorroHun
VikMorroHun
2015. júl. 12. 20:03
#10

Akinek már az is gondot okoz, hogy jelezze a Windows 10 iránti igényét, készítettem egy leírást róla.

Bugatty
Bugatty
2015. júl. 5. 21:52
#9

Elnézést tudatlan kérdésemért, de most aki Windows Insider Programban résztvevő annak most akkor melyik teljes verzió jár Pró vagy a Home mert akkor még előtte felteszem az eredeti 8.1 Prómat ha csak a Home-ot kapjuk meg és nem a Pró-t.

Előre is köszi a választ :)

siriq
siriq
2015. júl. 5. 0:49
#8

Igy legalabb van rola bizonyitek is :D

mrksz22
mrksz22
2015. júl. 4. 17:41
#7

Azt valaki nem tudja, hogy a Windows 10-be már ki lehet-e kapcsolni az automata DRIVER frissítéseket? Mert egyszer mikor kipróbáltam az volt a problémám, hogy naponta 2x újra kellett rakni a videókártya driver, mert windows úgy döntött, hogy felrak egy régi szar drivert magától... Sehol se találtam a kikapcsolását.

Asagrim
Asagrim
2015. júl. 4. 23:14

Mint említettem, az Insider Preview az a Pro verzió, így nem tudhatod hogy benne lesz-e a Home verzióban ez a beállítás, mikor a Windows Update automatikus lesz benne, és az illesztőprogramok is azon keresztül jönnek.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 4. 14:07
#6

Ezt már hetek óta lehet tudni.................... K ra aktuális...

Zarache
Zarache
2015. júl. 4. 12:25
#5

Koszi a valaszokat es a privatott :)

Capricorn
Capricorn
2015. júl. 4. 12:07
#4

Én úgy tudom, hogy mikor váltasz 7, 8 vagy 8.1-ről akkor amit leszedsz az egy ISO file lesz, és azt kiírhatod lemezre amivel tiszta telepítést is végrehajthatsz. Szerintem ez így korrekt.

SgScorpion
SgScorpion
2015. júl. 4. 17:41

Ez most van így....

siriq
siriq
2015. júl. 3. 16:36
#3

Eddig hiba nelkul ment minden frissites. Ez is. Igazabol mar szinte teljesen keszen van, egy ket hibajavitas es tokeletes.

http://postimg.org/image/46tnazkrh/full/

siriq
siriq
2015. júl. 4. 0:41

Privat ment.

lajcsi1975
lajcsi1975
2015. júl. 3. 16:15
#2

De azért a cikket elolvastad mert kíváncsi voltál rá??!! :-))

Kajafun
Kajafun
2015. júl. 3. 17:46

Úgy értem, az nem érdekel hogy hányadikként kapom meg, de ha késne fél évet az se izgatna igazán! :D

Kajafun
Kajafun
2015. júl. 3. 16:02
#1

Olyan jó még a win7, hogy nem is érdekel mikor érkezik! :D

Vissza az oldal tetejére