Kiderült, hogyan okoz súlynövekedést az elhízás génje

A GTO nevű gén elhízásra hajlamosító variánsát hordozók vérében jelentősen több az éhséghormon, emiatt gyakrabban és fokozottabban éhesek, illetve agyuk is másképp reagál a hormonra és az ételek látványára, mint a változatot nem hordozók agya.

Kiderült, hogyan okoz súlynövekedést az elhízás génje

Egy londoni egyetemek és kutatóközpontok szakértőiből álló tudóscsoport kísérleti úton demonstrálta, hogyan vált ki a súlygyarapodást az elhízás génjének is nevezett FTO. Kiderült, hogy a génvariánst hordozók vérében jóval magasabb az éhséghormon (ghrelin) szintje, illetve agyuk is fokozott érzékenységgel reagál ez utóbbi anyag jelenlétére. Ez az első valódi magyarázat arra, hogy az elhízásra genetikailag hajlamosított egyének miért esznek többet és miért preferálják a kalóriadúsabb étkeket.

Rachel Batterham, a University College London kutatójának elmondása szerint az régóta ismeretes a szakértők előtt, hogy az FTO jelű gén egyik variánsa szoros kapcsolatban van a túlsúly kialakulásával, mindeddig azonban senki sem tudta, hogy ez pontosan hogyan fejti ki hatását. A kutatás eredményeiből egyértelműen kiderül, hogy a génvariánst hordozók eleve nagyobb étvágyra vannak programozva a variánst nem hordozó társaiknál. A vérükben jelenlevő éhséghormon-többlet miatt gyakrabban és fokozottabban éreznek éhséget, és agyuk is eltérően reagál a hormon jelenlétére, illetve az ételek látványára is.

A kutatócsoport kísérletében 359 önkéntes vett részt, akiknek egyik része az FTO elhízásra hajlamosító variánsát hordozta, a többiek pedig egy másik változatot. A résztvevőknek értékelniük kellett éhségérzetük mértékét étkezés előtt és után is, és mindkét alkalommal vért is vettek tőlük a ghrelin szintjének megállapítása érdekében. Alapesetben az éhséghormon szintje az evést megelőzően megnövekszik, majd étkezés után visszaesik, az elhízás génjét hordozók vérében azonban sokkal magasabb evés előtti hormonszintet mértek a kutatók, és evés után is meglehetősen magas maradt a ghrelin mennyisége. Ez utóbbi csoport tagjai saját megítélésük szerint is éhesebbek voltak étkezés előtt, és kevésbé laktak jól, mint a génvariánst nem hordozó társaik.

A szakértők funkcionális MR vizsgálatoknak is alávetették az önkéntesek egy részét. Ennek során azt tanulmányozták, hogyan reagál az agy különféle magas és alacsony kalóriatartalmú ételek, illetve nem ehető dolgok látványára közvetlenül evés előtt és után. A résztvevőktől vért is vettek, illetve szubjektív értékelést kértek tőlük arról, hogy a látottak mennyire tűnnek ízletesnek számukra.

Az elhízáshoz kapcsolt génvariánssal rendelkezők sokkal kívánatosabbnak találták a magas kalóriatartalmú étkeket, mint a másik génváltozatot hordozó csoport tagjai. Az fMRI-eredmények szerint agyuk is másként reagál a különféle tápértékű ételek látványára, illetve a vérükben keringő éhséghormon mennyiségére is. A legnagyobb működési különbségeket az agy jutalmazásért felelős régiójában, illetve az éhségérzetet kontrolláló hipotalamuszban figyelték meg a szakértők. A kutatók végül sejtszinten is megvizsgálták a génvariáns működését. Kiderült, hogy a génváltozat megváltoztatja a ghrelin mRNS-ének kémiai szerkezetét, és ezáltal fokozza a hormon termelődését.

A kutatás eredményei rendkívül fontosak, hiszen utat mutatnak arra vonatkozóan, hogy mely pontokon lehetne megzabolázni a gén túlműködését, így hatékonyabb megoldások dolgozhatók ki az elhízással szembeni harcban.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward