KEVESEBBEN VÁLTOTTAK TAVALY ANDROIDRÓL IOS-RE, MINT EGY ÉVVEL KORÁBBAN

Ettől függetlenül azonban nem lehet nyugodt a Google és a partnerei, mert továbbra is folyamatos az elvándorlás.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. febr. 18. 18:13
Kevesebben váltottak tavaly Androidról iOS-re, mint egy évvel korábban

A Consumer Intelligence Research Partners (CIRP) elemzőcég minden évben felméri, hogy mennyi Android felhasználó vált évről évre iOS-re az Egyesült Államokban. Az elvándorlás folyamatos, noha ezúttal arra jutottak a szakemberek a számok alapján, hogy a tavaly drámai gyorsulást most egy visszaesés követte.

Egy évvel ezelőtt a CIRP arról számolt be, hogy 11 százalékról hirtelen 15%-ra emelkedett az androidos mobiltelefont iPhone-ra cserélők száma a vásárlók körében. Az aktuális adat azonban már „csak” 13 százalék. A korábbi években is 11-13% körül alakult ez a szám, tehát mondhatni átlagos szintre csökkent az Androidot elhagyó felhasználók száma.

Galéria megnyitása

Az USA-ban iPhone-t vásárló emberek 85 százaléka egyébként is egy iOS-es készüléket használt korábban, mondhatni márkahű, és mindössze 2%, akinek korábban még nem volt okostelefonja. Amerikában az elmúlt években elképesztően nagy piaci fölényre tett szert az Apple, ott már 60 százalék környékére tehető az aktív felhasználók körében az iOS-es mobillal rendelkezők köre. Ez alapján persze nem is meglepő, ha már csökken azoknak az az aránya, akik Androidról váltanak.

Globálisan továbbra is az Android az úr, nagyjából 70 százalék környékére tehető a felhasználói bázisa az interneteléréssel rendelkező, aktív használatban levő mobiltelefonok körében.

A Statcounter adatai alapján nagyjából 70/30 arányban osztozik a mobilpiacon az Android és az iOS operációs rendszer. Az olyan alternatívák, mint a KaiOS, csak a fejlődő régióban mozgatnak meg egy marginális réteget. Az Android és az iOS viszonyában lassú, de folyamatos eltolódást lehet látni az Apple rendszere felé.

2018-ban volt a csúcson az Android, akkor 76% felett volt a részesedése, az iOS pedig 19% alá is becsúszott. Ehhez képest a mostani helyzet már lényegesen jobb az Apple számára, és a jelenlegi számok alapján borítékolható, hogy az iPhone népszerűsége tovább fog emelkedni.

Galéria megnyitása

Ezt bizonyítja az is, hogy 2023-ban az Apple meg tudta szerezni a piacvezető helyet a Samsungtól, és egyáltalán nem úgy fest, hogy a Galaxy mobilok gyártójának lenne válasza erre. A dél-koreaiak a nagyobb profitot hajszolva a drágább eszközök eladásait igyekeznek fentebb tornázni. És más piaci szereplőknél sem igazán lehet azt látni, hogy próbálnának az Android számára kedvezőtlen trenden fordítani.

A Google folyamatosan halad előre a korábban kijelölt úton, és igyekszik az Androiddal minél többet nyújtani, de annak nincs nyoma, hogy komolyabb erőfeszítéseket tenne az elvándorlás fékezésére. Talán az emelhető ki ilyen szempontból, hogy néhány gyártóval szorosabb együttműködésre lépett, így próbál még szélesebb körben jobb élmény nyújtani a felhasználók számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2024. febr. 20. 9:11
#6

Találtam egy 2023-as cikket, ami szerint 18% váltott Androidról IOS-re, és 11% IOS-ről Androidra, ha már ezen ment a vita.

De igazából az összképet nyilván az OS-ek részaránya mondja meg, akkor nem kell matekolni.

Éves adatokat nézve 2018-ban még 75% volt az Android részaránya, és minden évben csökken kicsit, mára 70%.

Az IOS meg 20% körülről nőtt 29%-ra. Azaz nyilván mittomén blackberrysek, nokiások stb. oldaláról többen választották az IOS-t.

wildstorm
wildstorm
2024. febr. 19. 10:42
#5

Szóval az elmúlt 5 éveben elment a droidosok 63%-a, de még így is 70% maradt. Ebből is látszik, hogy túl van dramatizálva a cikk, hisz könnyű kapaszkodót találni olyasmin ami 137%-ot produkál. Onnan csak lefelé vezet az út...
(remélem érződik a fentebbi mondatból, hogy mennyire sántít ez a cikk, így 1 db adat alapján...)

humaniod
humaniod
2024. febr. 20. 0:26

@wildstorm Igazad lehet. Egyszerűen nem tudok lemenni egy giliszta szintjére. Már csak azt nem tudom megfejteni, hogy szövegértésből vagy ennyire rossz, vagy matematikából. Esetleg mindkettő?

feherneoh
feherneoh
2024. febr. 19. 8:07
#4

Lehet hogy ha nem lenne az Android is egyre zártabb minden egyes frissítéssel, nem veszítenék el a vásárlók az okot arra hogy NE cefrét vegyenek. Az ember csúnyán néz a beállításokra, és a banki alkalmazások már kitiltották (kérem szépen, milyen jogon látják egyáltalán adott beállításokat? Hol van itt a privacy?), a gyári fájlkezelőn kívül másnak ha megszakad az ember se lehet teljes SD kártya hozzáférést adni (persze, ki használ már SD-t, az annyira 2010...), Google áruházból való kitiltással fenyegetőzik, ha az fájlkezelőd enged bizonyos fájltípusokat az alapértelmezetten társított alkalmazásukkal megnyitni (khmm .APK fájlok telepítése áruházból letöltött fájlkezelővel, TotalCommander fejlesztője arccal belefutott ebbe)

Ja meg persze a marhajó egyik fájlrendszer tetején emulált kamu másik fájlrendszerük (sdcardfs vagy mifene volt a neve) amivel a belső tárhely működik olyan szinten képtelen pár száznál több fájlt tartalmazó mappákat kezelni, hogy az egy vicc, hát még ha almappák is vannak ott. DCIM-mel se mindig bír el, hát még ha az embernél van valami aranyos kis e-comic olvasó néhány ezer letöltött címmel.

girhes89
girhes89
2024. febr. 18. 23:39
#3

Az is erdekelne, hogy hanyan valtottak ios-rol androidra.

humaniod
humaniod
2024. febr. 18. 21:31
#2

Senkinek nem jó egy ekkora monopólium, vegyétek az Androidos telefonokat!

Resike
Resike
2024. febr. 18. 20:47
#1

Kár hogy ez ilyen semmitmondó andriska szerű érvelés, nemhogy a másik irány ismeretlen hanem csak a cerfefellegvár országban folyt a felmérés. Hallom már bégnek a birkák, mindjárt itt lesznek.

"CIRP has been tracking Apple for more than 10 years, surveying 500 recent Apple hardware buyers every quarter, and analyzing that data for meaningful insights."

"meaningful insights" 500 vásárló adataiból beszarok bazdmeg.

Grador
Grador
2024. febr. 19. 7:01

@Resike  Bég

Vissza az oldal tetejére