Kevesebb kijelzőpanel készül a koronavírus hatásai miatt

A Covid-19 rengeteg problémát okoz az iparban és a gazdaságban, így egyebek mellett a kijelzőipar helyzetét is rontja.

Kevesebb kijelzőpanel készül a koronavírus hatásai miatt

A koronavírus (Covid-19) rengeteg területen okozott már problémákat: a beszállítói lánc néhol nem képes elegendő alkatrészt szállítani a gyártóknak, ugyanis nincs elég munkaerő a folyamatok elvégzéséhez, egyes gyártóknál pedig szintén a munkaerőhiány okoz problémákat, így kevesebb termék készül. A DigiTimes iparági informátorai szerint a kijelzőpanelek gyártói is nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt, amelynek eredményeként mintegy 20%-kal csökkent február folyamán a paneltermelés, ám márciusban már várhatóan javulni fog a helyzet, hiszen csak 5-10%-os kiesésre lehet számítani, amennyibe minden az előrejelzéseknek megfelelően alakul.

A beszámoló alapján az egyik legnagyobb panelgyártó, a BOE Technologies esetében a járvány miatt nem sikerült a 10.5G LCD üzem termelésének felfuttatása – az üzem egyébként pont Wuhan területén helyezkedik el. A termelés a Samsung Display Suzhou területén található üzemében is csökkent, csak úgy, ahogy a Guangzhou városában található LG Display LCD üzemében is. Kedvezőtlen helyzetről számoltak be az LCD modulok gyártásával foglalkozó AU Optronics és Innolux üzemek is, amelyekben egyszerűen nem érkezett vissza elegendő munkás a holdújév után.

Galéria megnyitásaA termelés csökkenése miatt a televíziókba szánt panelek árai is emelkedtek: az 55 hüvelykeseké 4-5 dollárral, míg a 32, 43 és 65 hüvelykeseké 2-3 dollárral. A monitorokba szánt panelek esetében a hírek szerint stabil maradt az árazás február folyamán, miután tavaly egész évben csökkenő trend jelentkezett.

Érdekesség, hogy a monitorokba szánt panelek esetében 20%-os termeléscsökkenés mutatkozott, ám arról nem esett szó, hogy ez hosszabb távon okoz-e majd drágulást a piacon. A noteszgépekbe való kijelzők árazása szintén stabil maradt, pedig ott még nagyobb mértékben, mintegy 30%-kal csökkent a termelés február hónapban. Arról ebben az esetben sincs információ, hogy a termeléskiesés okoz-e majd drágulást a piacon, és ha igen, mekkora változásra számíthatunk.

További probléma, hogy a kisebb kínai panelgyártók 30-40%-a egyelőre nem kapott jóváhagyást arra, hogy folytassák működésüket, így az alkatrészhiány várhatóan legalább két hónapig éreztetheti negatív hatását a piacon. A nagy okostelefongyártók szintén nehéz időszakot élnek át, ugyanis a Huawei, az Oppo, a Vivo és a Xiaomi esetében egyaránt magas raktárkészletek állnak a viszonteladóknál, így ezek a vállalatok csökkentik megrendeléseiket, hogy a raktárkészletek apadhassanak kissé.

Okostelefon-fronton további érdekesség, hogy a DigiTimes forrásai szerint idén csökkenhet az 5G támogatással rendelkező mobilok forgalma is ahhoz képest, mint amennyire a vállalatok számítottak. A Covid-19 miatt a tervezett 125 millió helyett csak 115 millió ilyen készülék találhat gazdára Kínában, míg a világpiaci előrejelzést 220 millióról 210 millióra mérsékelték.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap