KEVÉS NOTEBOOK HASZNÁLJA AZ AMD ZEN 3+ ALAPÚ REMBRANDT APU-IT

Az újdonságokat szinte nagyítóval kell keresni a piacon, de van két egyéb termékkategória, amelynek képviselői még meg sem jelentek a notebookpartnerek kínálatában, pedig eléggé régen volt a rajtjuk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. ápr. 29. 14:25
Kevés notebook használja az AMD ZEN 3+ alapú Rembrandt APU-it

Az AMD Rembrand APU egységei, amelyek a noteszgépek szegmensében próbálnak érvényesülni, az elmúlt hónapok folyamán eléggé mérséklet mennyiségben bukkantak fel kereskedelmi forgalomban, amelynek okára egyelőre nincs magyarázat. Nincs kizárva, hogy a TSMC-nél lekötött véges gyártókapacitás miatt az AMD inkább a profitábilisabb termékkategóriákra koncentrál, így a noteszgépekbe szánt újdonságokból sokkal kevesebb készül, mint amennyire a piacnak igénye lenne, éppen ezért a notebookgyártó partnerek sem tolonganak értük, hiszen kis mennyiségben elérhető termékek köré nem lehet széles kínálatot építeni. A Rembrandt APU egységekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ebben az írásban foglaltuk össze.

A ComputerBase piaci körképe szerint jelenleg mindössze 11 olyan különböző notebook konfiguráció áll rendelkezésre a piacon, amelyekben valamelyik Rembrandt APU teljesít szolgálatot. Érdekes, hogy ezek gyártó szerinti bontásban miként oszlanak meg: az ASUS kínálatából származik a termékek oroszlánrésze, ugyanis a vállalat nem kevesebb, mint nyolcféle modellt dobott piacra, míg a maradék három konfiguráció a Razer, a Lenovo és az Alienware termékpalettáján található – minden vállalat egy-egy ilyen noteszgéppel büszkélkedhet.

Galéria megnyitása

Pedig a Rembrandt sorozat gamer noteszgépekbe szánt verziói eléggé ütőképesek, a RYZEN 9 6900HS például képes felvenni a versenyt az Alder Lake-H sorozat leggyorsabb tagjával, a Core i9-12900HK-val szemben is, már ami a teljesítmény/watt hányadost illeti. Egyszálú teljesítmény tekintetében inkább a Core i7-12700H számára jelenthet veszélyt a RYZEN 9 6900HS, míg többszálú teljesítmény tekintetében már alulmarad, ami a magszámok közötti különbségnek köszönhető.

A gyengébb többszálú teljesítményt parádés energiahatékonysággal igyekszik feledtetni a Rembrandt apu, amelynek eredményeként a 10 órás üzemidő sem elérhetetlen, míg a Core i7-12700H alapú megoldások esetében 4-5 órára rúghat ugyanez az érték. A végső teljesítmény és a végső akkumulátoros üzemidő persze sok mindentől függ, így nehéz tökéletesen egyenlő feltételek mellett összehasonlítani az egyes noteszgépek képességeit – az adott gyártó által választott dizájn nagy hatással van ezekre a paraméterekre.

Galéria megnyitása

Noha már az is érdekes, hogy a Rembrandt sorozat nagyobb teljesítményű noteszgépekbe szánt változatai 4-5 hónappal a hivatalos rajt után is csak elvétve bukkannak fel a notebookgyártók kínálatában, van ennél furább dolog is. A Rembrandt U sorozatú APU egységek lényegében egyáltalán nem jelentek meg eddig kereskedelmi forgalomba kapható noteszgépekben, és ugyanez a helyzet a Radeon RX 6000M sorozatú mobil videokártyákkal is.

A Radeon RX 6000S jelöléssel ellátott mobil videokártyák azért már felbukkantak a boltok polcain, azaz Radeon RX 6700S és Radeon RX 6800S alapú gamer noteszgépek már készültek az elmúlt időszakban, de másik két termékkategória képviselői még nem kezdték meg hódító útjukat a piacon.

Az AMD az Intellel szemben nehezebb helyzetben van, mivel utóbbi saját üzemeiben gyárthatja termékeit, méghozzá megfelelő mennyiségben, addig az AMD számára a TSMC-nél lefoglalt gyártókapacitással kell gazdálkodni, ami a piaci igények maradéktalan kielégítéséhez egyszerűen nem elég. Hogy a helyzet az elkövetkező hónapok folyamán javulhat-e? Alighanem igen, ám az egyelőre kérdéses, mikor és mekkora mennyiségben kerülhetnek majd forgalomba a most még hiánycikknek minősülő újdonságok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Perecke
Perecke
2022. ápr. 30. 0:48
#3

"a notebookgyártó partnerek sem tolonganak értük"

A chip hiány kellős közepén?

Dragon3k
Dragon3k
2022. máj. 1. 10:54

@Gpety Az, hogy voltak visszaélései ilyen téren az intelnek, nem jelenti, hogy most is van. Amikor az amd nem tud semmiből sem eleget gyártatni, akkor nem lehet, hogy egyszerűen annyi áll a háttérben, hogy nem tud akkora készletekkel szolgálni a partnereknek, amennyit ők szeretnének ezért inkább intelt választanak? Illetve az amd lehet többet is kér a több évnyi támogatásért (régebben mintha minimum 5 év támogatás szerepelt volna amd esetében), mint az intel a megszokott 1 évért, így előjönnek a spórolások is, ezért van az olcsóbb kategóriában, sok esetben, hogy hasonló áron az inteles gép jobb felszereltségű? Ez mellett sok helyen az intelt ismerik, így azt ajánlják.

j4ni
j4ni
2022. ápr. 29. 19:12
#2

Nagy kár, mert jó notik építhetőek belőle:. Erős, mégis kibír egy hosszú munkanapot, nem eszik sokat ezért nem kell hangos vagy nagy nehéz hűtés, tehát kényelmesen használható.

fekpat
fekpat
2022. ápr. 29. 14:39
#1

Mert egy rakás szar. Valamire való ember tudja, hogy csak is az intel.

fekpat
fekpat
2022. ápr. 29. 19:58

@miki82 szerinted ha amd procik működtetnék, akkor ilyen szép tiszta lenne az ég? Ne nevettes már.

Bár néhány helyen lehet elkezdték lecserélni az intelt amd-re, azért melegszik a hőmérséklet.

Vissza az oldal tetejére