A világegyetemmel kapcsolatban egyre inkább igaznak tűnik az nagyszerű megállapítás, hogy minden sokkal bonyolultabb, mint amire számítunk. Vegyük például a Dinkinesh aszteroidát, a NASA Lucy nevű küldetésének első célpontját. Ahogy az űrszonda közeledett, a csapat meglepődve tapasztalta, hogy a kis aszteroida körül egy hold képe bontakozott ki. Arra pedig végképp nem voltak felkészülve, hogy nem is egy holdról van szó, hanem kettőről.
A Selam nevű objektum ugyanis egy kontaktusos kettős aszteroida. Két, nagyjából azonos méretű lebenyből áll, és nem jelentősen kisebb, mint a rendszer központi égitestje. A Dinkinesh átmérője 720 méter, a Selam két lebenye pedig 210 és 230 méter átmérőjű. A Selam mindössze 3,1 kilométerre van a Dinkineshtől, és 52,7 óránként ér körbe pályáján.
„Sokkal nagyobb komplexitás rejlik ezekben a kis égitestekben, mint azt eredetileg gondoltuk” – mondja Jessica Sunshine, a Marylandi Egyetem professzora. „Az űrszonda által végzett további megfigyelésekkel elemezni tudtunk olyan jellemzőket, mint a Dinkinesh forgási sebessége és a Selam pályaadatai. Azt is jobban megértettük, hogy milyen anyagokból állhatnak, így egy lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan is jönnek létre a kőzetalapú, nagyobb égitestek.”
A Lucy által szolgáltatott részletes elemzés feltárta, hogy a Dinkinesh egyenlítőjén egy markáns völgy és gerinc található. A Selam keletkezése kapcsán az egyik lehetőség, hogy a Dinkinesh anyagot veszíthetett a forgása miatt, és talán a napfény nem egyenletesen érte a felszínt. A Selam két lebenye ebből a forrásból alakulhatott ki, és végül olyan lassú sebességgel ütköztek össze, hogy túlélték és összetapadtak.
A kutatócsoport nem biztos, hogy ez volt a tényleges forgatókönyv a Selam kialakulása kapcsán, de az új kutatás megnyitja az utat ahhoz, hogy ezt a kis rendszert más kettős rendszerekkel is összehasonlítsák. Fontos alap lehet a Didymos, amely a földközeli aszteroidák azon 15 százaléka közé tartozik, amelyek saját holddal rendelkeznek.
„Személy szerint nagyon izgatott vagyok, hogy összehasonlíthatom a Didymos kettős rendszerét ezzel, különösen azért, mert úgy tűnik, hogy sok hasonlóságot mutatnak, például méretben, általános formában és valószínűleg összetételben is, annak ellenére, hogy a Naprendszer teljesen különböző részein helyezkednek el” – magyarázza Sunshine. Sunshine részt vett a NASA DART küldetésében is, amely egy lövedékkel megpróbálták módosítani a Didymos Dimorphos nevű holdjának pályáját. A teszt megmutatta, hogy lehetséges egy aszteroida pályáját megváltoztatni egy kinetikus impaktor segítségével.
Az a tény, hogy a holdak gyakoriak a nagyon különböző környezetben lévő aszteroidák körül, fontos betekintést nyújt az aszteroidák fejlődésének módjába. „A Didymos kettős rendszere földközeli környezetben található, míg a Dinkinesh rendszer a Földtől sokkal távolabb, a fő aszteroidaövben van. Nagyon különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, de úgy gondoljuk, hogy hasonló folyamatokon mehettek keresztül, hogy olyanná váljanak, amilyennek ma ismerjük őket” – mondja Sunshine.
A Lucy az azonos nevű Australopithecus-fosszíliáról kapta a nevét, mivel a Naprendszer 11 különböző aszteroidáját tanulmányozza, és a fosszíliákhoz hasonlóan ezek is árulkodó maradványai a múltnak, vagyis hogy milyen volt a Naprendszer több milliárd évvel ezelőtt. Hasonló a darabokból alakultak ki a bolygók, így megismerésük a múlt megismerésük jelenti. A Dinkinesh a Lucy-kövület etióp neve, a Selam pedig egy másik Australopithecus-fosszília neve. A Dinkinesh és a Selam az első kettő a 11 aszteroida közül, amelyeket Lucy tanulmányoz küldetése során.
Az űrszonda jelenleg egyébként a Föld felé tart, decemberben ér vissza hozzánk. Bolygónk gravitációját kihasználva nagyobb sebességre tesz szert, és 2025 áprilisában visszarepül a fő aszteroidaövbe, hogy tanulmányozza a Donaldjohanson aszteroidát. Ezután a fő övön túlra megy, hogy 2027-ben elérje a Jupiter körül keringő trójai aszteroidákat.
„Az egyik legfontosabb dolog annak megértéséhez, hogy a Földhöz hasonló bolygók hogyan kerültek ide, az, hogy megértsük, hogyan viselkednek az objektumok, amikor egymásnak ütköznek, és ennek megértéséhez meg kell értenünk az erejüket” – mondta Hal Levison, a Southwest Research Institute vezető kutatója, a Lucy-küldetés vezetője. „A bolygók alapvetően úgy alakultak ki, hogy a Nap körül keringő kisebb objektumok, például aszteroidák egymásnak ütköztek. Annak, hogy az objektumok szétesnek-e az ütközéskor, vagy összetapadnak, sok köze van az erősségükhöz és a belső szerkezetükhöz.”
