Évente több mint 230 komoly műtétet hajtanak végre világszerte, és ezek jelentős részében a beavatkozás méretes sebbel jár, mondja Xuanhe Zhao, az újfajta ragasztó egyik fejlesztője. Ezt a műtét végén össze kell varrni, ami stressznek teszi ki a szöveteket, elfertőződhet, fájdalmat okozhat és hegesedhet. A kétoldalú ragasztóval viszont pontosabban és szorosabban illeszthetők a sebszélek, ami jobban elősegíti a gyógyulást. A fejlesztés ráadásul a testen belül, a különböző beültethető eszközök szervekhez rögzítésére is alkalmas lehet, és sokkal gyorsabban működik, mint a jelenleg használt sebészeti ragasztók, amelyeknél perceket kell várni, mire kifejtik hatásukat, és ez idő alatt el is szivároghatnak az alkalmazás helyéről.
Az élő szövetek precíz összeragasztását sokáig megnehezítette, hogy azok felületének általában magas a víztartalma, ami gátolta a ragasztók működését. A jelenleg használt sebészeti ragasztók ezt a problémát már képesek orvosolni, ez viszont azzal jár, hogy amint már említettük, percekbe telik, míg megszilárdulnak. Az MIT kutatócsoportja viszont egy olyan megoldást akart kidolgozni, amely azonnal hat. Zhao és társai már korábban is előálltak forradalmian új ragasztókkal, például egy hidrogél pillanatragasztóval, amely erősebb rögzítést biztosít, mint ahogy a kagylók a sziklákhoz vagy a hajótörzsekhez tapadnak.
Legújabb fejlesztésükhöz szintén az élővilágból nyertek ötletet: azokat a pókfonalakat tanulmányozták, amelyeket a pókok kifejezetten áldozatuk elkapására használnak nedves körülmények között. A pókháló esetében ezt töltéssel rendelkező poliszacharidok teszik lehetővé, amelyek gyakorlatilag azonnal megkötik a rovar testén található vizet, az így létrejövő száraz foltokon pedig már képes megtapadni a pókfonál.
A kutatók ezt a mechanizmust másolták le, vagyis egy olyan ragasztót hoztak létre, amely először elnyeli a nedvességet, majd összeragasztja a szöveteket. Mindebben kulcsszerepet kap a pelenkákban is használt poliakrilsav, amely villámgyorsan megköti a vizet, és közben hidrogénkötéseket alakít ki a vele érintkező szövetekkel. A hidrogénkötések és a többi kialakuló gyenge interakció átmenetileg rögzítik a sebszéleket és a ragasztót, így az utóbbiban található NHS-észtereknek van idejük az erősebb kötések kialakítására a szövetek fehérjeösszetevőivel. Ez a folyamat sokkal gyorsabb, mint a hagyományos ragasztóknál, hiszen mindössze 5 másodpercet vesz igénybe, vagyis a kétoldalú ragasztó valóban gyakorlatilag azonnal teljes erősségű rögzítést biztosít.
A ragasztó hosszabb távú stabilizálásáról és formatartásáról az anyagába kevert zselatin, illetve kitozán gondoskodik. Ezek adagolása révén a ragasztó specifikusan az alkalmazás helyéhez igazítható, vagyis attól függően, hogy hol használják az anyagot, annak polimerösszetétele révén változtatható, hogy mennyi idő alatt bomlik le. A zselatin például mennyiségétől függően néhány nap vagy néhány hét alatt bomlik le, a kitozánnal kevert ragasztó viszont akár egy évig is a helyén marad.
A kutatók eddig különböző sertésszöveteken, illetve élő patkányokon tesztelték a ragasztót nagyon biztató eredményekkel. Az anyag különösen jól használhatónak tűnik a lágy, törékeny szövetek rögzítéséhez, így például a tüdőben vagy a belekben való alkalmazáshoz. Az egyik patkány esetében egy apró poliuretánok tapaszt ragasztottak az élő állat szívére a ragasztó segítségével. Ez alapesetben egy rendkívül bonyolult, nagy szakértelmet igénylő procedúra lenne, a ragasztóval viszont másodpercek alatt megoldották, és a tapasz több napig panaszmentesen a helyén maradt.
