A megvalósításra két lehetséges terv is van, lényegileg mindkettő egy újgenerációs, szupravezetőkből álló elektromos cirkulátor, amelyben szabályozni lehet a mikrohullámú jelek haladási irányát. A rendszerben a részecskék és a hullámok a kvantum alagúthatásnak köszönhetően áthaladhatnak olyan akadályokon is, amelyeken a klasszikus fizika értelmében nem lenne szabad átjutniuk.

Ahogy már említettük, a kísérleti rendszer célja az időszimmetria sérülésének „biztosítása”. Számos jele van annak, hogy az univerzum csak nagyon korlátozott keretek között szimmetrikus az időtükrözésre. Makroszkópos szinten ennek az egyik nyilvánvaló jele a dolgok elhasználódása. A részecskék szintjén vizsgálva azonban már nem mindig lesz egyértelmű az idő iránya.

Ha például egyetlen részecske mozgását izoláltan vizsgáljuk, nehéz lesz különbséget tenni annak múltbeli és jövőbeli állapotai között. És ha filmszalagra vesszük ezt a mozgást, később teljesen mindegy lesz, hogy ezt melyik irányba fűzzük be a vetítőbe, hiszen a két lejátszási mód egymással szimmetrikus lesz, mintha a részecske az időtől függetlenül létezne.

Bár akadnak jelek arra is, hogy az időszimmetria gyakran kvantumszinten is sérül, úgy tűnik, hogy valóban vannak az időtől függetlenül létezni képes részecskék, ami viszont problémát jelenthet a kvantumszintű jeltovábbításban. A fluxuskondenzátor célja tehát az időszimmetria megakadályozása: a rendszer azt biztosítja, hogy a jelek csak egy irányba haladjanak, hasonlóan egy körforgalom működéséhez, magyarázza Tom Stace ausztrál szakértő.

A készülékkel tehát időutazásra sajnos nem lesz lehetőség, sőt: az egésznek pontosan az a célja, hogy megakadályozza a részecskék időben való bolyongását. A módszer alkalmazásával viszont a remények szerint jobb elektronikus rendszerek építhetők, és a fejlesztők szerint az általuk kiötlött megoldás egyenesen elengedhetetlen lesz a kvantumszámítógépek működéséhez, ennek révén lehet majd ugyanis pontosan irányítani és mérni az ilyen rendszerek jeleit.