- Sok az akció, kevés a robbanás!
A Just Cause sorozat legnagyobb vonzereje, – főként a legutóbbi rész óta – a pusztítás, az egyszemélyes hadsereg életérzés és a töménytelen fegyver, a rengeteg robbanás, a vég nélküli száguldozás, ami jól adagolt adrenalin fröccsként kísért minket, bárhová is mentünk az óriási, nyílt világú térképen. A főszereplő Rico Rodriguez a némiképp sablonos vagány macsó, aki előbb lő, aztán még odahajít 4 gránátot egy csomag c4-gyel és lazán elsétál miközben a háta mögött a robbanás sárgára és vörösre festi az égboltot. Szabotőr, kém, bérgyilkos, magasan képzett fegyverspecialista, volt F1 pilóta, akinek a mottója ez lehetne a Macskajaj idézetét elferdítve: „Ha bajod van, és nem tudod megoldani erővel, akkor oldd meg még több erővel!”
Rico legutóbb (is) egy diktátor megbuktatásán dolgozott (aki arany színű harci helikopterrel dőlt az endbossok tömegsírjába – bocs a spoilerért!), az olasz/mediterrán jellegű Mediciben és természetesen a Black Hand nevű zsoldossereggel is összeakasztotta a bajszát. Mégha a hivatalos adatok szerint nem is Mediciben született, mégis ezt az országot tekinteti hazájának, hiszen itt nőtt fel, és innen menekült el, amikor Di Ravelo tábornok katonai puccsal hatalomra került.
Mindez a múltba vész, a következmények viszont a Just Cause 4 történetébe is utat találtak. Először is – hogy, hogy nem – ismét a Black Hand serege az eszköz, ami elnyomásban tartja a dél-amerikai/őserdős, hegyvidékes Solíst. Itt már a zsoldosok vezetőjével és alapítójával kerülünk komoly összetűzésbe, de ami még fontosabb, elvarratlan családi szálak után is nyomozunk – apánk örökségét kutatva, aki oroszlánrészt vállalt az időjárás feletti kontroll céljából létrehozott Illapa project megépítésében és megtervezésében. Békés célokra szánta, mostanra azonban tornádót, hatalmas viharokat generáló szuperfegyver lett. Vajon képesek leszünk legyőzni a természet őserejét egymagunkban?
A pontból B pontba
Három fő közlekedési eszközünk lesz, az ejtőernyő, a szárnyasruha és a grappling hook (jobb híján hívjuk csáklyának). Ezek mind régi ismerősök, a kezelésük és működési elvük ugyanaz maradt és gyorsan váltogatni tudjuk őket, tehát a játék ezen részéhez, szerencsére, nem igazán nyúltak hozzá.
A járművek kezelése nem lett jobb, bár a helikopterekkel, repülőkkel még el lehet manőverezni, de az autók jó része fejnehéz, a motorok pedig olyanok, mintha jeges úton, egy tömb szappanon ülve akarnánk száguldozni – lehet, hogy érdekes élmény, de inkább frusztráló.
Éppen ezért minimális időt töltöttem járműveket vezetve, inkább bíztam magam az elsőként említett hármasra, gyorsabb és problémamentesebb volt az egész utazgatás.
Az alkarunkra szíjazott szuper-kütyü nagyot változott. Eddig maximum 5 huzalt (tether) használhattunk a tornyok ledöntéséhez, mindenféle jármű elvontatásához és még számos kreatív feladathoz, de az új részben már 9 a maximum. Azért is lett így, mert a kezünkre szerelt hipermodern csáklyával immár speciális modulokat is kilőhetünk (az ezekhez kapcsolódó extrákra később térek ki). Így lesz autókat (vagy teheneket) felemelő léggömbünk, sugárhajtást produkáló mini hajtóművünk és tárgyakat egymás felé húzó acélhuzalunk. Ezekből kettő is ismerős lehet az előző részből, és sajnos van egy rossz hír azok számára, akik úgy gondolják, a továbbfejlesztett alkar-fegyver az Assassin’s Creedhez hasonlóan szintet lépett a negyedik részre.
Lő, robban, pusztít
A magunkkal hordozható felszerelések közül eltűntek a gránátok és az egyéb ártó- és robbanószerek is. Úgyhogy itt az idő, hogy beszélgessünk a fegyverekről! Az első órákban lenyűgözött, hogy milyen kreatív fegyvereket kaptam kézhez. Mesterlövész puska, ami automatikus célpont befogás után megszórja lövedékekkel? Pipa! Hordozható könnyű géppuska, ami saját pajzsot hajtogat Rico elé fix pozícióban? Az is van! Sima mesterlövész puska, ami másodlagos támadásként kis rakétákat lő? Naná!
A vadászpuskákkal és a sima karabélyokkal is gránátokat, aknákat lőhetünk, de ha ez nem lenne elég, rakétavetők és egyéb gyilokszerszámok is a rendelkezésünkre állnak. Viszont ha nem a megfelelő fegyver van nálunk, vagy épp kifogyott, akkor ennyi, nincs robbanószerünk. A kettő magunkkal hordozható fegyverből pedig a 4-5 lőszert elbíró rakétavetők is nagyon hamar kifogynak, és ilyenkor jönne jól egy kis c4 vagy gránátok, de az nincs. Egy darab sem.
Kompaktabbá akarták tenni az arzenált, de érzésem szerint ez is a játékélmény rovására ment és a már sokat emlegetett pusztítás lehetőségét is leredukálta.
No de várjunk csak! Az előző részben (igen, sokszor fogom ezt így emlegetni) bázisokat lehetett porig rombolni hatalmas tűzeső és robbanások közepette. Milyen jó lenne itt is ezt csinálni! Hiszen mire is lehetne ezt a remek arzenált használni? Bázisok felrobbantására, ellenségek likvidálására. Csak épp nem ezt tesszük – azaz pontosabban, elég kevésszer. Túl kevésszer! És ha leesett az állunk a természet pusztítását bemutató trailerektől, van egy rossz hírem: alig találkozunk majd ilyen jelenetekkel...
Az a bizonyos mellékszál
A fő küldetésekben néhányszor (és a néhányszoron van a hangsúly), elég rendesen szórjuk az ólmot és kielégítő az akció is. Három segítőnk/szövetségesünk azonban remek mellékküldetésekkel lát el minket és mini feladatokkal. Ebből pozitív és negatív értelemben is kiemelkedik a (szerintem) őrült filmrendező, Garland, aki a vicces küldetések mellett a játék legunalmasabb és legfeleslegesebb részét is képviseli. Az adott terület 100%-os felszabadításához ugyanis olyan feladatokat kell végrehajtanunk, amik elméletileg a készülő filmjéhez szükséges kaszkadőr és egyéb veszélyes mutatványokat szimbolizálná.
A repülő ruhával suhanjunk keresztül 3 karikán a megadott idő alatt, egy ponton hajtsunk át X sebességgel vagy épp egy másik ponton a megfelelő típusú járművel. Ezek sablonosak, sekélyesek és egész konkrétan időrabló feladatok, amik csak unalmasabbá teszik az amúgy sem akciódús játékot. Két másik szövetségesünkkel kicsit jobban jártunk. A katonai kiképzésben segítséget kérő Sargento küldetései kísérgetésből, emberek/pontok megvédéséből állnak, de legalább izgalmasok. Javí az archeológus pedig a sziget őslakosait kutatja, a sírhelyek feltérképezése érdekes színfolt és kitekintés a kultúra és a múlt hatásaira.
Amikor a kevesebb több lenne
De mire jó mindez nekünk? Minél több mellékküldetést csinálunk meg, annál több mod pontot kapunk, amivel a korábban emlegetett csáklyánkra szerelt 3 féle (léggömb, sodrony, kis hajtómű) eszközt fejleszthetjük. Többek között az erejét, hogy milyen extra hatásokat produkáljon és egyebeket. Azért nem írok többet róla, mert nem vettem túl nagy hasznukat. Persze kreatív és őrült dolgokat lehetne velük művelni, de érdektelen az egész nagyrészt. Olyasmit fejlesztgetünk, amit az előző részben két kütyüvel megoldottunk és nem kellett küldetéssorozat, fejlesztgetés, mindenféle extra beállítás és bütykölés hozzá.
Túlbonyolításnak érzem és izzadtságszagú erőlködésnek, hogy a negyedik részre mutathassanak valami újat, extrát, csak épp visszafelé sült el az egész.
Velünk vagy ellenünk
Mit lehet elmondani az ellenségeinkről? Főleg, ha némelyikük a segítőink közül kerül ki… Az AI néha félelmetesen ostoba. Ha csapattársakat viszünk egy autóval, megesik, hogy ki kell szállnunk lövöldözni. Ez rendben is van, de a visszaszállás már nehézkes lehet. Gyakran előfordult, hogy 1 percig könyököltem a dudán – ezzel jelezzük ugyanis, hogy szálljanak be, mire oda méltóztattak jönni. Máskor felkelésünk egy dicső katonája elkezdett rohanni a kocsi felé, majd megállt. Újra 5 méter rohanás, újabb megtorpanás. Mindezt vagy 5x játszotta el mire odaért a kocsihoz, végre beszállt, és mehettünk tovább. Ha nem lett volna megvédendő, kiképzés alatt álló újonc, aki a küldetés szerves részét képezte, akkor biztos, hogy a motorháztetőn vagy a hűtőrácson végzi.
Meséljek még az AI-ról? Teljesen véletlenszerűen robbannak és esnek le légi járművek körülöttem (eskü nem én voltam!). Időnként az autósok is megkergülnek és padlógázzal, sikítva menekülnek a szélrózsa minden irányába (és megint csak nem csináltam semmit). Békésen mászkáló tehenek, ha nekimennek a vörösre festett robbanásveszélyes hordónak, akkor egy óriási robbanás közepette repülnek arrébb. A pilóta, aki felszerelést vagy járművet dob le nekem, a szállító konténer kioldása után pörögni kezd és lezuhan (nem, nem segítettem neki benne!). Szóval káosz a köbön, ami még jól ki is egészítené a káosz mérőt (ez számolja a pusztításért kapott pontokat) valamint a Káosz serege nevet kapott lázadásunkat… de így inkább ott billeg a zavaró és az irritáló között valahol.
De van egy történetem arról is, amikor egy robotika/drón kutatólaborba és gyárba vezetett az egyik küldetés. Az egy dolog, hogy a bázis közepén úgy szálltam le ejtőernyővel, hogy senki a füle botját se mozdította meg rá. 3 célpontom volt csupán, a konzolok ahonnan drón és okos-fegyver tervrajzokat tölthettem le. Ez már beindította a lövegtornyokat és a drónokat, de miután lelőttem őket a bázis ismét csendbe borult és a tudós kinézetű NPC-k is békésen sétálgattak és beszélgettek mellettem. Eljött a második konzol ideje, a letöltés kb. 20 másodpercet igényel, és ha meglőnek, akkor kezdhetem előröl.
Egy katona futott felém és elkezdett fegyvert cserélgetni, majd békésen állt, újra fegyvert cserélt és csak utána kezdett el lőni. Nem talált el, pont befejeztem, amiért odamentem és akkor érkeztek meg a drónok is. Szóval igazán kedves volt tőlük, hogy hagytak dolgozni, de egy katonai kutatással foglalkozó, riadóztatott és amúgy is jól bevédett bázison hogy is mondjam… másra számítottam? Az már csak hab a tortán, hogy a korábbi részben bázisok lerombolása volt a fő feladat, ami egyben remek szórakozás is, de itt semmit nem kell lerombolni. Persze felrobbanthatok radarokat, generátorokat és a többi, de lényegében a játék köszöni, megvan nélküle is. Kioszt néhány káosz pontot érte, de mellékesnek, fakónak tűnik az egész.
Csapataink harcban állnak
A korábban emlegetett káosz pontok után kapunk egységeket, amiket újabb és újabb tartományok elfoglalására használhatunk. Ez úgy működik, hogy az ottani főküldetés megnyitja a tartományt, majd ezek után 1-4 egység (squad) kell ahhoz, hogy kitoljuk a lázadás határait és befoglaljuk a területet, megnyitva a mellék és egyéb küldetéseket itt.
A frontvonal így folyamatosan vándorol, de valójában egy passzív, egy folyó vagy terület két oldaláról egymásra lövöldöző, kifogyhatatlan NPC csapatok egymás elleni harcát jelenti. Izgalmasan hangzik ugye? Felesleges beleavatkoznunk az itteni harcokba, ugyanis a frontvonal úgysem ezen a módon mozog és bármennyit ölünk, a program folyamatosan új egységeket rendel oda. Külön megjegyezném, hogy a civil vagy szövetséges emberek lelövését nem bünteti semmi, még csak egy „Bocs!” sem hangzik el, miután lekaszáltam 4 civilt, de a felrobbantott baráti teherautó és helikopter pusztulását is sztoikus nyugalommal viseli mindenki. Belefér.
Könnyű is és nehéz is összegzést írni a játékról. Rico némiképp árnyaltabb karakter lett, már kicsit többre is képes, minthogy lelőjön, felrobbantson mindent, és azt szajkózza, hogy „majd én megoldom”. Néhol egész elgondolkodtató eszmefuttatásai vannak és gondolkodik is. Szarkazmust félretéve, a karakterek a JC sorozathoz képest jók, a probléma a játékmenettel és a változásokkal van. Eleget nyavalyogtam a cikkben, de röviden újra összefoglalom, hátha valaki a TL:DR verzióra utazik. A fegyverek közül hiányoznak a robbanószerek, a pusztítás másodhegedűsnek érződik egy erre kihegyezett akció játékban, az AI olyan dolgokat produkál, hogy a hajunkat téphetjük. És akkor még nem szóltam arról, ami a tesztelést leginkább hátráltatta. A játék ugyanis előszeretettel fagyott ki és/vagy dobott infinite loop hibakódot úgy 20 percenként. Ezzel pedig nehéz küldetéseket lefutni, a fórumokat és a Steamet átböngészve pedig látható volt, hogy nem voltam egyedül a problémámmal. Annyi játékosnál jelentkezett ugyanez, hogy az már félelmetes. Videokártya driver, DirectX beállítások, újratelepítés, grafikai beállítások bütykölése, élő áldozat, fekete mágia, ima és a többi is kellhetett ahhoz, hogy ez a cikk elkészüljön.
Kiforratlan, összecsapott munkának tűnik a negyedik Just Cause és a játékélményt is kopottasnak érzem. Technikai értelemben összekaphatja magát 2-3 patch múlva, de kíváncsi leszek, ki vállalkozik arra, hogy végigjátssza ilyen feltételek mellett. Nem tudom, mi járt a Square Enix döntéshozóinak a fejében, de úgy érzem, nem ezt akarták. És a játékosok sem.
