• Leginkább a tesztoszteron és a rajongói láz tartja egyben ezt a játékot.

Az én generációm (a harminc körüliek) sráckorának talán legmeghatározóbb délutáni elfoglaltsága volt a Dragon Ball, és természetesen annak módszeres kibeszélése / utánzása másnap reggel, becsengetés előtt. Később némi megvetéssel néztük, hogy a következő és az azután következő generációknak már csak ilyen... Naruto és... agh, Yu-Gi-Oh! jutott, hát hová tart a világ? Pedig ez nem egy degeneráció története, és nem is új jelenség. Ezek a fiatal fiúknak szóló, kompetitív izmozásról és indokolatlanul sok gyűjtögetnivalóról szóló, történeteknél is nagyobb történetek közös forrásból erednek: az idén ötven éves Súkan Sónen Jump (Weekly Shonen Jump) mangaantológiából.

Ebben a legendás sónen-gyűjteményben jelent meg (bocsi, muszáj egy Wikipediát felcsapnom) a Black Cover, a Bleach, a Boruto, a City Hunter, a Death Note, a Dragon Ball, a Fist of the North Star, a Hunter x Hunter, a JoJo's Bizarre Adventure, a My Hero Academia, a Naruto, a One Piece, a Rurouni Kenshin, a Saint Seiya, a Yu-Gi-Oh! és a Yu Yu Hakusho, és ez a lista csak azért ilyen rövid, mert ezekből kapunk válogatott szereplőket a Jump Force nevű 3D-s verekedős játékban. Szóval, ha valaki a generációs frusztrációit most ki akarja élni, Son Gokuval simán agyonverheti Narutót.

Tehát ambíciózus fan service, amely sónen-olvasó fiúk és fiatal férfiak generációit célozza meg, ha máshogy nem is, a "Valamelyik animét csak nézted valamikor, nem?" retorikai kérdéssel. Sónen ide vagy oda, sajnos igazak azok a hírek, miszerint női harcost aligha találunk itt: a negyven szereplős palettán mindössze hárman vannak (ha nem számoljuk az Ultimate Edition és esetleges későbbi DLC-k extra karaktereit).

Szerencsére lehet saját avatart készíteni, nevetségesen aprólékos testreszabhatósággal, szóval ebből a szempontból jól kezdődik a játék. Más szempontból pedig nagyon rosszul... Átugorhatatlan átvezetők és hosszú töltési idők váltakoznak tűrhetetlenül hosszú időn keresztül, mire egy tutorialnyit harcolhatunk. Ezt az egészségtelen arányt később szerencsére levedli, és állítólag a következő patch átugorhatóvá teszi az átvezetőket is, de azért megkeseríti az élményt.

A Jump Force hosszas felvezetője után elérkezünk a játék központi terébe, amely egy tágas, de annál üresebb "hub", ahol különféle bódéknál tudunk küldetéseket vállalni, tárgyakat venni, online és offline harcokban részt venni, illetve találkozni a sztori kulcskaraktereivel, akik fontosabb sztori-küldetéseket adnak. Ez az egész tér nekem teljesen nonszensz, tekintve, hogy néhány játékban ezt az egészet egy menüből is el lehetne érni, itt pedig egy tárgy megvásárlása és egy küldetés felvétele között percekig kell futkároznunk egy üres téren. Ennek a hub-nak semmiféle funkciója sincs, még online módban sem, ahol a többiek is szaladgálnak, nincs benne közösségi élmény, és nem adja egy működő, érdekes kis városnegyed illúzióját sem.

A küldetések és a harcok nem rosszak. Ha az ember megtalálja a flow-t, akkor élvezetes verekedős játék, még ha nem is alkalmas igazán mély, kifinomult kompetitív mérkőzésekre. A karakterek aligha nevezhetőek kiegyensúlyozottnak, találtam olyat, aki teljesen használhatatlan, és olyat is, akivel egy gombot nyomogatva vertem el el mindenkit. Ennek legfőbb oka, hogy harci arénákban nagyon messzire el lehet ütni a karaktert, és bár van dedikált gomb, hogy azonnal odarohanjunk, a közelharci karakterek szégyenletesen nagy hátrányba kerülnek a KAME-HAME-HAAA mestereivel szemben. Van egy "dobás" gomb is, amivel a védekező ellenfeleket is kipattinthatjuk makacs ácsorgásukból, de mintha nem mindig működött volna rendeltetésszerűen.

A 3D-s harctéren mindenféle extrém manővert bevethetünk, és itt nem 1v1, hanem 3v3 harcok vannak, tehát egy kicsit dinamikusabb is az egész, mint egy szimpla verekedős játék esetén. Ez persze nem azt jelenti, hogy hat karakter szaladgál egymás körül, mivel csak egymás helyett ugranak be, és egy HP-csíkon osztoznak, de bizonyos spéci támadásoknál előugorhat mindhárom csapattag. A speciális támadások elég változatosak, de alapvetően mindegyiknél egy fókusz-gyűjtő gombot kell nyomva tartani, és négy karakterspecifikus támadást indíthatunk, ha összegyűlt az elégséges mennyiségű fókusz.

Ezek a támadások hosszan animáltak, és nem lehet őket megszakítani, szóval ha a gépi ellenfél nekiáll sorozatban ilyeneket ellőni, akkor a játékos csak malmozik közben. A csapattag-cserés támadások szintén alkalmasak, hogy összezavarjuk az ellenfelet, mert teljesen máshol teleportálnak be, mint ahol az előző karakter állt.

Nem új ez a harcrendszer (aki játszott a Dragon Ball Xenoverse vagy Naruto Shippuden játékokkal, otthon érezheti magát), de azért újszerűnek érződik, csiszolt és elegáns, noha annyira gyors, hogy keményen meg kellett dolgoznom, hogy ne csak elmosódott pacákat lőjek, amikor screenshotolok. Ha a gépi ellenfél nem kattan be valamiféle véget nem érő ismétlődésbe, a harc tényleg jó, élvezetes, jó móka. A küldetések (Free Missions, Extra Missions, Key Missions), a sima harcok, a sztoriközpontú bossharcok, mind-mind ugyanazt a harcmódot hozzák, csak más-más körítéssel és jutalmakkal. XP-ből szinteket léphetünk (főkarakterrel és a többiekkel is), az arannyal pedig különféle képességeket vehetünk avatárunknak, ezeket pedig fejleszthetjük is, amivel meg is van a hosszú távú játékmenet lényege. És a jutalmak gyűjtögetése... egész kellemes élmény.

Sokáig tart továbbá kiismerni az összes választható karaktert, és ha valakit a kissé erőltetett Avengers-szindrómás sztori is leköt, jól fog szórakozni, bár én ezt sem tartom igazi erősségének. A játék elején választani kell három csapat közül (Alfa, Béta, Gamma, de tulajdonképpen Dragon Ball-, One Piece- és Naruto-centrikus bandák), de nem egészen értettem, miben is befolyásolja ez a sztorit (most tényleg három külön sztori lenne? kezdjem elölről több tucat óra után, hogy kiderítsem?), de gyanítom, semennyiben, legfeljebb néhány átvezető íze más.

A harc jó - a körítés nonszensz, talán ennyivel lehetne elintézni röviden. Nem értem az egyes elemekről, hogy minek vannak ott, minek terhelik a két harc közötti időt várakozással, üresjárattal, az egészről lerí, hogy kétségbeesetten próbálják kitolni a játékidőt több száz órára, holott az ember esélyesen simán eltöltene több száz órát csak a harccal, ha nem lenne közte semmi más. Miért is ne? De az, hogy a harcok között kötelezően két töltőképernyőt és egy több perces szaladgálást kelljen lerendezni, az egészet masszívan tönkrevágja.

Az átvezető videók kriminálisan rosszak, mereven animáltak, és a kedvenc anime-karaktereink rémesen bután néznek ki a plasztik-fotorealisztik fejükkel (különösen Luffy a One Piece-ből fog rémálmokat okozni). Még a pályák csak-csak csinosabbak 3D-ben (Namek a kis kapszula-űrhajóval, a Matterhorn, New York, jól néznek ki, szépek), de ez így nagyon bizarr.

Jó, van bennem némi optimizmus is. Ha tényleg javítanak a közeljövőben a töltési időkön és az átvezetők átugorhatóságán, az nagyon megdobja majd a játékélményt. Kicsit gördülékenyebben lehet majd haladni, és jobban tudunk koncentrálni a játék erősségeire. Aztán remélhetőleg a karakterek is bővülnek, valamint a hub is kaphat valamiféle gazdagabb körítést. A Monster Hunter World központja is tulajdonképpen menüpontok szétcsapása egy területen, de az legalább tele van élettel, animációkkal, és jól néz ki. Itt? Sivár és sótlan. Még sok meló van vele, de azt sem mondanám, hogy lehetetlen feldobni, némi kreativitással.

A Jump Force tehát még lehet jó, mert a központi elemei rendben vannak. Minden más félkész, elkapkodott vagy csak simán számítóan megköveteli a játékostól, hogy tovább játsszon, mint kéne, de ami még fontosabb: mindezek javíthatók, egyértelműen. Jelen állapotában kerüljétek, várjatok javításokat, egy jóval olcsóbb árat, mert megjelenésekor, a teljes árán ez a játék több fronton sem elég versenyképes. Valahol a középszerűség alatt viszont ott egy szórakoztató, hosszú időre lekötő játék ígérete, csak reménykedem, hogy nem hagyják elveszni.