Shop menü

JÖN A MAGYARUL HASZNÁLHATÓ BARD, ÉS RENGETEG MÁS MI ÚJÍTÁST IS BEJELENTETT A GOOGLE

A Google I/O egyik központi témája a jelentősen megújuló, PaLM 2 alapú Bard, és a cég többi mesterséges intelligenciát használó funkciója lett.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Jön a magyarul használható Bard, és rengeteg más MI újítást is bejelentett a Google

Ahogy arra számítani lehetett, az idei Google I/O abból a szempontból máshogy alakult, mint a korábbiak, hogy a nyitóeseményen elhangzottak nem annyira a fejlesztőknek, mint inkább a széles közönségnek szóltak. Több új termék is a színpadra lépett, de a legnagyobb hangsúlyt a mesterséges intelligencia kapta.

A Google már sok éve foglalkozik az MI-vel, de eddig nem különösebben kapott ez nagy figyelmet, de az elmúlt fél év eseményei mindent megváltoztattak. Az OpenAI felborította a Google fejlődési menetrendjét. Biztosak vagyunk abban, hogy ha nincs a ChatGPT, akkor az idei Google I/O is egészen másként alakult volna, de az „MI háború” kitört, és ennek következtében a fejlesztői konferenciát nagyon sok izgalmas hírrel indította el a cég.

Sundar Pichai kijelentette, hogy itt az ideje minden terméket újragondolni, még a Keresőt is.

Merész, de ugyanakkor felőségteljes lesz a Google az MI fronton, hangoztatta a vállalat első ember, ugyanakkor azt könnyen beláthatjuk, hogy ez már mostanra megdőlt azzal, hogy a Bardot úgy kezdték tesztelni, hogy maguk a készítők kérték a céget arra, hogy ezt ne tegyék meg.

Az eseményen elhangzott például az, hogy a Gmail képes lesz a jövőben arra, hogy visszamondjon a felhasználó nevében egy korábban megvásárolt repjegyet. Elég lesz csak jelezni a szándékot az elállásra, és a generatív MI megírja majd a vázlatos lemondó levelet, amit elég lesz átolvasni, és már lehet is küldeni a légitársaság részére. Mivel a Gmail minden információhoz hozzáfér, könnyedén meg tudja oldani ezt a feladatot.

Galéria megnyitása

A Google Térképpel az emberek naponta 20 milliárd kilométernyi útvonalat terveznek meg. Az Immersive View beállításban gazdag vizuális látványt nyújt a szolgáltatás, és ezt a tervek szerint úgy fogja a vállalat ötvözni a tervezéssel, hogy a mesterséges intelligenciát felhasználva képes lesz egy „útikalauzt” összeállítani, végigvezetve az ember az útvonalán. Ez nagyon látványos lehet majd, és tényleg segíthet a forgalomban való eligazodásban is. Az előnézet még a várható időjáráshoz és forgalmi viszonyokhoz is igazodni fog.

Galéria megnyitása

Mint az ismeretes, az térbeli térképnézettel szolgáló Immersive View még nincs minden városban, és sajnos azt látni kell, hogy ez a fejlesztés is csak ott fog menni, ahol az opció támogatott. Szép lassan persze egyre több nagyvárosban működhet majd, de eleinte csak 15 településen lehet majd kipróbálni.

Galéria megnyitása

Már korábban az MI-t használva megalkotta a Google a fényképek manipulálására szolgáló Magic Eraser funkciót, de ez kizárólag a Pixeleken volt használható. Azonban a cég bejelentette, hogy a Google Fotók keretei között a jövőben már bárki alkalmazhatja majd ezt. Tehát a családi képekről az ismeretlen személyeket, oda nem illő dolgokat már bárki el tudja majd tüntetni a Fotók appot munkára fogva. Emellett pedig egyéb új képszerkesztési lehetőségek is bevezetésre kerülnek Magic Editor címszó alatt még ebben az évben.

Galéria megnyitása

A Google azt szeretné, ha az MI-vel mindenkinek tudna kedvezni valamilyen formában, és felhasználókból bizony nincs hiány. Elmondta a cég, hogy hat olyan terméke van már, ami több mint 2 milliárd felhasználóval rendelkezik globálisan, és 15, melyeknek a felhasználói bázisa meghaladja a 500 ezer főt.

Galéria megnyitása

Az I/O keretei között bejelentette a Google a PaLM 2-t, ami a vég legújabb nagy nyelvi modellje. Több méretben lesz elérhető az új rendszer, és ezeket állatok után nevezték el a cégnél. A Gecko a legkevesebb paramétert használó megoldás lesz, ezt követi az Otter, a Bison és az Unicorn. Ezen a ponton fontos azt kiemelni, hogy a Gecko már úgy lett kialakítva, hogy elég kompakt legyen ahhoz, hogy mobiltelefonon tudjon üzemelni bármilyen online kapcsolat nélkül.

Galéria megnyitása

A PaLM 2 több mint 100 nyelvet tud majd használni, képes kódolni, debug feladatokat láthat el, és például meg tudja oldani, hogy egy kiválasztott nyelven írjon megjegyzéseket egy program kapcsán. Rengeteg leágazása lesz ennek a nagy nyelvi modellnek a különböző felhasználási formákhoz kapcsolódóan, a Med-PaLM 2 például az orvoslásban lesz bevethető, és ezt már orvosi engedélyeztetési teszteknek is alávetették, ami teljesen példa nélküli.

Mostantól előzetesen hozzáférhető a PaLM 2, akárcsak a Bard, szóval ebből a szempontból a jelek szerint nem lassít a Google. Ezen az LLM csomagon azok a szakemberek dolgoztak egyébként, akik a Bardon is, illetve a DeepMind csapata is jelentős mértékben járult hozzá. Mostanra a cég a különböző MI-vel foglalkozó részlegeket elkezdte összevonni, és elindult a Google DeepMind részleg, amiről nemrég egy külön hírben is beszámoltunk.

Galéria megnyitása

A megbízhatóság jegyében a Google ahol lehet vízjeleket fog használni, hogy lehessen látni a generatív MI által alkotott dolgoknál, hogy honnan származnak. Nemcsak vizuális, hanem metaadat szintű ismertető jegyei lesznek annak, hogy a képeket MI hívta életre.

Ezt is elmondta a cég a fejlesztői konferencián, hogy mostantól a Bard alatt a PaLM 2 dolgozik, ami elvileg egy óriási előrelépést jelent majd a szolgáltatás működésében és hatékonyságában. Sundar Pichai már korábban előre vetítette, hogy nagy újítással készülnek ezen a fronton. Lényegében minden feladatban jobb lesz a Bard mostantól, de persze majd a felhasználói tesztek fogják azt megmutatni, hogy ez valójában mennyire érzékelhető.

Galéria megnyitása

20 különböző programozási nyelven lesz képes kódolni az új Bard, és nagyobb tempóval hozza majd létre a válaszokat az eddiginél is, pedig a sebességre már így sem lehetett panasz, ebben jobb volt a riválisainál. Apróság, de már sötét módot is kapott a szolgáltatás – vizuálisan, nem a képességeit tekintve. A Bardból azonnal lehetőség lesz adatokat exportálni dokumentumokba vagy egy e-mailbe.

Galéria megnyitása

A Google Lens is kapcsolódni fog már a Bardhoz, szóval képes lesz a vizuális tartalmakat értelmezni, képes lesz például képek mellé leírásokat gyártani, amiket lehet használni a gyengénlátók számára komfortosabb felületek létrehozásához. Az Adobe Firefly-jal is képes lesz a Bard együttműködni, ezt bevonva tud képeket generálni.

Galéria megnyitása

Fontos bejelentés volt a Google részéről az is, hogy a Bard mostantól széles körben elérhető lesz, nem kell már a regionális megkötésekkel számolni. Több mint 180 országban jelentkezhetnek az emberek tesztelésre. Ami pedig a hazai közönségnek nagyon fontos, hogy 40-nél is több nyelv támogatása lesz hamarosan bevezetve, és ezek között szerepel már a magyar is. Ez egy fontos adóssága a Google-nek, hiszen a ChatGPT már az indulása óta „beszéli” a nyelvünket.

Galéria megnyitása

Rengeteg új funkcióval és kollaborációs lehetőséggel számolhatunk a továbbiakban, és a Google folyamatosan dolgozik azon, hogy tényleg minél kompetensebb legyen a Bard és az egész MI által támogatott ökoszisztémája. 25 különböző szolgáltatásában lehet számítani olyan funkciókra, amik valamilyen formán már az MI-vel kapcsolatosak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére