Jól kiszúrt a független fejlesztőkkel a Valve

A nagy nyári akcióhoz kapcsolódó verseny volt a ludas.

Jól kiszúrt a független fejlesztőkkel a Valve

Az elmúlt napokban a független fejlesztők és kiadók elég nagy pánikba estek, ugyanis a Valve túlkomplikált, cserébe viszont gyengén elmagyarázott Steam Summer Sale Grand Prix eseménye gyakorlatilag arra ösztönözte a felhasználókat, hogy töröljék ki játékaik nagy részét a kívánságlistájukról.

A Grand Prix tulajdonképpen egy minijáték az áruházon belül, aminek a végén a felhasználók megnyerhetnek egy játékot a kívánságlistájukról. A Valve azt közölte, hogy a felhasználók nézzék meg a kívánságlistájukat, hogy biztosan rajta van-e az a játék, amit adott esetben meg akarnak nyerni. Azonban a pontosabb kifejtés hiánya miatt a felhasználók egy jelentős része azt hitte, hogy a Grand Prix végén egy véletlenszerű játékot kapnak majd meg a kívánságlistájukról, úgyhogy elkezdték kitörölni a független fejlesztésű anyagokat, és azokat hagyták bent, amivel a legnagyobb nyerhetnek, nevezetesen az AAA-kategóriáns holmikat.

Meg kell hagyni, hogy a Valve az apróbetűs részben azért leírta, hogy a rendszer úgy működik, hogy a nyertesek a kívánságlistájuk első helyén található játékot kapják meg, úgyhogy a tisztogatásra nem lett volna szükség. Ezt azonban nyilvánvalóan nagyon kevesen olvasták el. A Valve is elismerte, hogy hibázott, és mostanra egyértelműbbé tette, hogy mi a helyzet. 

Addigra azonban a baj már megtörtént, és a független fejlesztők kiakadtak. "Több ezer kívánságlistás jelölés elvesztése egy kéthetes periódus alatt nagyon káros a legtöbb indie fejlesztőnek, akik rengeteg munkaórát és pénzt fektettek abba, hogy felkerüljenek ezekre a kívánságlistákra" - mondta egy fejlesztő. "A kívánságlisták nagyon fontosak ezeknek a fejlesztőknek. A potenciális vevőkör nagy szeleteinek elvesztése tehet különbséget siker és bukás között számukra" - mondta egy másik. Meg kell hagyni, hogy a Valve elég gyorsan reagált, és egy blogposztban kértek elnézést, amiért az elég komplikált rendszerüket nem magyarázták el eléggé. Megerősítették, hogy semmit nem kell eltávolítani a kívánságlistáról, és még az alábbi videót is közzétették, amiben megmutatják, hogy kell valamit a lista elejére tenni:

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap