Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

77
2611 - iPon Black Friday - All-in

Bár a második világháború csípős szatírák, keserédes dramedy-k és kissé morbid módon habkönnyű bohóságok ezreit ihlette, ezek java csak biztos sikert hozó kulisszaként használja a világégést. A valóban a konfliktus visszásságára, és annak kirobbantóira vagy elszenvedőire fókuszáló, nem pedig bevett rutintémák újracsomagolására építő filmek szerény kisebbséget képviselnek a bőséges felhozatalon belül. Ergo nem csoda, hogy miután a klisék kiforgatásáról ismert Taika Waititi bejelentette, hogy erre az ingoványos terepre merészkedik, milliók figyeltek fel új projektjére. Elvégre azzal kecsegtette az érdeklődőket, hogy egy, a náci párt hazugságain felnevelkedett, és legjobb barátjának egy, csupán a fejében létező, idealizált-infantilis Adolf Hitler-ábrándképet tartó gyermek szemszögéből fogja kipellengérezni a rezsimet.

Kezdetben úgy tűnhet, hogy a jeles wellingtoni férfiú hű maradt ígéretéhez, ugyanis a tíz esztendős Johannes „Jojo” Betzler ( Roman Griffin Davis) a földkerekség legcukibb náci fanatikusa. A pöttöm, szőke kisfiú imádja a fajelméletet, megveszik a közös menetelésekért, és ha egy probléma árnyékolja be a napját, azt az elképzelt Führer-pótlékkal (Taika Waititi) vitatja meg. De ezzel együtt majomszeretettel csüng a rendszer csendes kritikusaihoz sorolt, titokban viszont az aktív ellenállók közé tartozó édesanyján, (Scarlett Johansson), és egészen egyszerű feladatok is meghaladják szerény képességeit. Ráadásul társai az általa hangoztatott jelszavakra rácáfoló, szelíd-pacifista természete miatt Nyuszinak csúfolják, és kitaszított páriaként kezelik.

Ő azonban megfogadja, hogy előnyére fordítja jámbor külsejét, és a kellő pillanatban egy répára vadászó tapsifüles kérlelhetetlen könyörtelenségével csap majd le a harmadik birodalom ellenségeire. Így mikor véletlenül belefut az édesanyja jóvoltából a házuk egy rejtett szobájában bujkáló zsidó Elsába (Thomasin McKenzie) kizárólag azért nem adja fel, mert azzal szerettét is bajba sodorná. Inkább eltökéli, hogy megfigyeli a misztikus kreatúraként kezelt, kéretlen vendéget, és értékes, kötetbe gyűjtött információival segíti hazáját. Elhatározását tettek követik. Ellenérzését legyűrve beszédbe elegyedik az őt kezdetben unalmában a Völkischer Beobachterben is megütközést keltő, hajmeresztő dajkamesékkel traktáló kamaszlánnyal – nem is sejtve, hogy furcsa kapcsolatuk nagy változások előhírnöke.

Ígéretes koncepció, és fényét tovább emeli, hogy szereposztásért felelős szakemberek az utóbbi pár hónap egyik, ha nem egyenesen a legerősebb gárdáját szerződtették a produkcióhoz. Az egyből a mély vízbe dobott, kezdő Davis ösztönös tehetséggel, túlzások és manírok nélkül formálja meg a gyűlölettől fröcsögő szavú, ám tetteivel a légynek sem ártó, naiv-zavart kisfiút. Johansson maga a körülményekre fittyet hányó, lelkiismerete parancsára hallgató, tömény életigenlés, és McKenzie szabályosan lubickol a halállal napról napra farkasszemet néző, szarkasztikus lány bőrébe bújva. Példájuk a jelek szerint a mellékszereplőket is inspirálta.

Archie Yates-nek hála, Jojo barátja, a náci eszményképre vicc szintjén se hajazó kövér, szemüveges és örökké joviális Yorki pusztán a megjelenésével is mosolyt csal az arcunkra. Míg a döntően harmadvonalbeli komikának beskatulyázott Rebel Wilson a komolyabb oldaláról mutatkozik be kőostoba mániákusként, és Waititi Chaplin óta a legszórakoztatóbb, gumiarcú Hitler-paródiával örvendezteti meg a közönséget. De a prímet nem vitás, hogy nem ő, hanem a pályáját megkoronázó csúcsteljesítményt nyújtó Sam Rockwell viszi. Totálisan kiábrándult, véleményét Svejket megszégyenítő, rafinált fortélyokkal leplező Klenzendorf kapitánya még ebből a parádés mezőnyből is toronymagasan kiemelkedik.

Vagyis elvileg nem is lehetnénk elégedettebbek – ám ahogy telik-múlik az idő, óhatatlanul is hiányérzetünk támad. Mivel hiába az elsőrangú alapötlet, a máskor a sablonokat vígan megfricskázó rendező ezúttal nem akart, mert vagy tudott kellő bátorsággal hozzányúlni a sokat ígérő témához. Fáradozásainak gyümölcse ezért nem érdemli ki, hogy maró gúnyrajzként, vagy groteszk-abszurd komédiaként hivatkozzunk rá. Ezek helyett, de egy, kilencvenöt százalékban kategóriája tankönyvi dramaturgiájához igazodó, szirupos fejlődéstörténetet kapunk a szeretet erejéről, nyakon öntve némi humanista generálszósszal.

Csak éppen itt náci karlendítéssel köszönnek egymásnak az emberek, illetve időnként elhangzik, hogy a zsidók denevérként lógnak le a plafonról és olvasnak mások gondolataiban. Egy első kézből szerzett tapasztalat hatására megingó meggyőződés, táguló világkép, nagy felismerések, eszmélés, aztán a megtisztító katarzis: ezerszer végigültük korábban, és már a második alkalommal is rettenetesen untuk. Magyarán egy olyan, elcsépelt sztorit kapunk a pénzünkért, ami mellé téve a faék is Voynich-kéziratba oltott kvantumhipotézis, egy leheletnyi agysebészettel megbolondítva.

Mindez pedig azon túl, hogy hatalmas csalódás, mivel pont a direktorra jellemző, sajátos-karakteres többlet vész el, gyakorlatilag érthetetlen is. Hiszen az elkerülhetetlen összeomlást körül forgó, a maga területén az A diktátor földgömb-jelenetével vetekedő csúcspont tíz kurta perc alatt több egyedi ötletet vonultat fel, mint harminc független-alternatív vígjáték együttvéve. Szinte  tocsogunk a vérfagyasztó, éjfekete humorban, tetőfokára hág az őrület, és egy, a valósággal laza viszonyt ápoló, megtévesztett gyermek kénytelen-kelletlen ráébred arra, hogy egy aljas-hazug álomvilágban élt. Ám ezután újra a Hollywood-kompatibilis álfordulatoké és negédeskedésé a terep. Holott ahogy ez a kurta kitérő is ékesen jelzi, Waititi új fejezetet nyithatott volna a háborúellenes műalkotások történelmében.

A Jojo nyuszi tehát egy ígéretesen induló, de eseti-egyedi felvillanásoktól eltekintve fájóan közepes, papundekli-ízű tanmese: egyedül a szívüket is kitevő színészek mentik meg attól, hogy az érdektelenség mocsarába süllyedjen. Kár érte: többet érdemelt volna.

Összefoglalás

Szerzői értékelés

Taika Waititi legújabb vígjátéka.
A színészek remek munkát végeztek, és egyik-másik jelenete zseniális.
Összességében nem több egy sablonos fejlődéstörténetnél.

Olvasói értékelés (31 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
AaReE
AaReE
2020. febr. 1. 14:10
#3

Beteg történet... 28ezer bőrt húzni a nácikról... rettentő unalmas... vannak már náci zombik, náci idegenek... és most már ez is...

gabushi
gabushi
2020. febr. 1. 13:36
#2

Vicces feldolgozása egy mai napig kemény témának egy másik szempontból... nekem ez jött le ebből a filmkritikából.

Ez a film egy olyan korszakról ami a globálils manipuláció és emberi tévedések sorozatait tartamazta.. bár egyes dolgok máig velünk maradtak belőle újra és újra felhasználva...

Zsidók egyébkén nem léteznek (mint faj). Ők is csak emberek és csupán csak egy vallás az amit vallanak. De genetikailag kb. akkora a különbség, mint ha azokat kezdenéd el üldözni az emberiségen belül mint, hogy "akinek anyajegy van az arcán"... De egyébként is minden rasztnak megvan a maga előnyösebb tulajdonsága. De mindig is könnyű célpont az "aki kicsit különbözik".. De nehéz téma ez, főleg beszélni róla olyan keretek között amit a fórum is megenged (és nem sért meg vele senkit). És talán nem is egy film kritikához tartozik hozá, és nem hiszem (így láttatlanban), hogy ilyen mélységekbe belemegy a film, de talán egy-két embert elgondolkodtat. Ha el is akarja mosni az ember a "határokat" akkor is megsért majd valakit mert van aki "elvárja a megkülönböztetést" és szereti azt magára vonatkozólag, hogy ő mondjuk arab vagy eszkimó génekkel rendelkezik...

CzGobe
CzGobe
2020. febr. 1. 13:28
#1

Hát nekünk nagyon tetszett!
A témaválasztás és a poénkodás lehet valakinek bizarr, de ha ezen felül tudsz emelkedni, akkor remekül szórakoztat! Nem egy szokványos film, Átlag Béla soha nem fog beülni rá az előítéletei és a berögzött gondolkodása miatt, de aki képes kicsit tágabb térből befogadni a történet és elmesélését, annak egy felejthetetlen egyedi élmény lesz, még ha "ez is csak egy újabb sablonos fejlődéstörténet". Az érzelmi hullámvasút itt is megvolt, igaz nem csilliárd dolláros CGI effektekkel szórakoztatnak, hanem olcsó, hagyományos színészi játékkal és remek volt a rendezői munka is!

Vissza az oldal tetejére