• Szabályok és következmények.

Az első rész szikár és némiképp egyszerű világképe egy olyan filmet szült, ami határozott és erős lenyomatát adta John Wick világának. De mivel a központi gondolat a tettek és a következmények láncolata, így tudni lehetett, hogy a mozgásba lendült dolgok nem egyhamar fognak nyugvópontra jutni. A folytatás magán viselte a középső részek, folytatások néhány gyermekbetegségét, de átkötőnek megfelelt, tovább bővítve a bérgyilkosok univerzumának részleteit, újabb rejtélyekről és apróságokról lerántva a leplet.

Ha trilógiában gondolkodunk, akkor a szálak elvarrása, a sorsok betetőzése következne John Wick számára, azonban a menekülő szuper-bérgyilkos koránt sem végzett még. Vagy lehetne úgy is mondani, hogy vele nem végeztek még, ugyanis a harmadik rész percre pontosan ott folytatja a történetet, ahol abbamaradt. Wick menekül és a 1 órányi egérút nem sok mindenre elég, főleg, ha New York kellős közepén fogócskázik a trófeára és pénzre éhes bérgyilkosok hadaival.

Az eddigi filmek sikerét az is jelzi, hogy a főszereplő megjelent a Payday 2-ben és a Fortnite Battle Royaleban is, de fejlesztés alatt van egy taktikai szerepjáték is ahol John Wick bőrébe bújva kell majd szerződéseket teljesítenünk. Emellett egy spinoff is készül Ballerina néven, valamint egy sorozat The Continental címmel. Ha ilyen nagy figyelmet kapott a Keanu Reeves által alakított gyilkológép, akkor csakis jó lehet a recept, igaz?

Szétesnek a keretek

Az igazat megvallva a filmet nézve néhol nehéz volt eldönteni mi is járt a készítők fejében. Addig rendben van, hogy akciófilm és látványos, véres verekedések, lövöldözések kellenek bele, lehetőleg úgy, hogy ne fulladjon a dolog ismétlésbe vagy unalomba. Egyre jobban belelátunk a John Wick világba is, ahol szabályok, kötelességek és a hűség uralkodik, nagyjából úgy, mint egy maffia filmben. A probléma csak ott kezdődik, amikor a film maga kezd önellentmondásokba és sekélyes apróságokba belefutni.

Hősünk menekül, ellene van az egész világ és senki nem segíthet neki, különben a Felső Kör – a bérgyilkosok világának vezetői – haragját vonja magára. Mégis vannak olyan nagyhatalmú figurák, akik korábbi események miatt Wick lekötelezettjei és így kényszerűségből segíteni fognak neki. Persze nagyon ellenkeznek, de megteszik és ezzel apránként elveszik a hitelesség az önellentmondások következtében. Lassan az a komor, néhol merev és brutális univerzum, amit az első film sejttet darabjaira hullik.

A legsúlyosabb fejpénz és büntetés kijátszhatóvá válik, a tiltások kivételeket kapnak, a következmények láncolatát pedig ide-oda csavarja a cselekmény. Szerintem sokat veszített a Parabellum azzal, hogy bonyolult és filozofikus akar lenni, ugyanis nagyon sekélyesen adagolja ezeket, mert így hiteltelen és ripacskodó lesz csak végül. Kiderül, hogy minden újra tárgyalható, a megfelelő érvekkel ez pedig sokkal zavaróbb, minthogy a főszereplő mindent túlél és mindenkit legyőz. Ezzel tisztában voltunk.

Si vis pacem

A harci jeleneteknél érződik a lelkesedés, de a kreativitás néhol túlságosan is elszabadult. Egy-egy nagyobb küzdelem vagy a záró harci jelenet pillanatok alatt vált a komor túlélésről szóló körömszakadtáig harcoló hangulatból komikussá és ezzel megöli az élményt egy időre. Az is nehezen érthető, hogy a hatékonyságáról híres Wick miért pazarol 5-6 lövést egy zuhanó hullára, vagy fél sorozatot az egyszer fejbelőtt áldozatra hacsaknem a látványt akarták kihangsúlyozni.

Olyan érzésem volt, hogy a harmadik résznek nagyon meg kellett mutatnia, hogy itt aztán hatalmas csata zajlik, pedig nem lett volna szükség rá. Megint csak az első résszel példálózok, ahol Wick a házába betörő ellenséget profin, gyorsan és sallangoktól mentesen végzi ki – ez teszi azzá aki, nem pedig az elnyújtott, túlpörgetett jelenetek. És ez a hullám még szegény Mark Dacascost is elérte, aki a főgonosz ninja/bérgyilkos Zero-t játssza és nem egyszer faragnak bohócot belőle egy lapos poén kedvéért.

Valószínűleg nehéz lesz elhinni, hogy a sok kritika ellenére a film amúgy nem rossz. Igaz, hogy jónak se mondanám, de Chad Stahelski és Derek Kolstad egy eredeti, sötét (egyesek szerint neo-noir), kellően összetett és izgalmas világot talált ki a John Wich univerzummal. Elegendő izgalmat, fordulatot pakoltak bele, hogy hamar elteljen a több mint 2 óra és már csak azon kell túltenniük magukat a folytatásoknál, hogy nagyon bizonyítani akarjanak valamit. Legyen megnyugtató a tudat, hogy letettek már az asztalra valamit és túlpörgetés helyett elég lenne szépen nevelgetni azt.