December 8-án ohiói otthonában elhunyt John Glenn, az első amerikai űrhajós, aki megkerülte a Földet. Az Egyesült Államok egykori szenátora és az amerikai űrprogram első űrhajóscsoportja, a legendás Mercury Seven utolsó túlélő tagja 95 éves volt.
Glenn legemlékezetesebb tettére 1962. február 20-án került sor. Az akkor negyven éves űrhajóst az első amerikai emberes űrprogram, a Mercury-program keretében, Alan Shepard és Gus Grissom után a harmadik amerikaiként lőtték ki az űrbe. A floridai startot, amelyre kevesebb mint egy évvel Shepard úrrepülése után került sor, mind a rádió, mind a tévé élőben közvetítette.
Az emberes űrrepülés ebben az időszakban még annyira gyerekcipőben járt, hogy a mindössze négy évvel korábban alakult NASA vezetői szinte biztosak voltak abban, hogy az első csoportban kiválasztott hét űrhajós közül legalább egyet elveszítenek majd a kilövések során. (A Mercury-program ennek ellenére hat sikeres emberes küldetéssel, halálos áldozatok nélkül ért véget.) Glenn űrkapszuláját a hatodikként legyártott Atlas rakéta emelte a magasba, amelynek első két példánya a start során felrobbant.
Glenn azonban szerencsével járt: a kilövés zökkenőmentesen zajlott, és az űrhajós a következő közel öt óra alatt háromszor kerülte meg a Földet. Az asztronauta a kisebb jelentkező hibák ellenére mindvégig jókedvű volt, viccelődött az irányítóközpont munkatársaival, és megköszönte az ausztráloknak, hogy otthonaikat kivilágítva köszöntötték őt, miközben közel 28 ezer km/órás sebességgel elhúzott a földrész fölött. „Elképesztő látvány!” – mondta Glenn.
A Földre való visszatérés már korántsem telt ennyire nyugodtan. Az irányítóközpont már az első keringés alatt azt a jelzést kapta, hogy a kapszula hőpajzsa nincs rögzítve, ennek idő előtti elvesztése esetén pedig a jármű elégett volna a légkörben. Shepard ezért azt javasolta Glennek, hogy az eredeti tervekkel ellentétben ne válassza le a hőpajzs fölé erősített fékezőrakétákat azok használatát követően, és kézi irányítással térjen vissza a légkörbe. Az irányítók azt remélték, hogy a vázhoz bőrszíjakkal rögzített hajtóművek legalább addig a helyén tartják majd az alattuk található hőpajzsot, amíg ezt a légellenállás meg nem teszi helyettük.
Leszállás közben Glenn arról számolt be, hogy az ablakon kipillantva úgy érzi, mintha egy tűzgolyóban ülne. Menet közben látta leválni a fékezőrakétákat is, a hőpajzs azonban a helyén maradt, és az utólagos vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy valójában nem is volt vele probléma, csak az alkatrész helyzetét figyelő érzékelő mondta fel a szolgálatot. Glenn a Karib-tengerbe csobbanva érte el a felszínt, épségben átvészelve a kalandot.
Glennt, aki tengerészgyalogos pilótaként több tucat éles bevetésen repült a második világháborúban és a koreai háborúban, hat társával együtt 508 jelölt közül választották ki a NASA első űrhajósai közé. A pilóta 1957-ben azzal szerzett nagy hírnevet magának, hogy egy sugárhajtású géppel 3 óra 23 perc alatt tette meg a Los Angeles és New York közti utat, új rekordot állítva fel a transzkontinentális repülésben. Glenn még ugyanebben az évben kísérleti alanynak jelentkezett a NASA elődjénél, ahol többek közt nagysebességű centrifugákban vizsgálták, hogy a leendő űrhajósok fizikailag hogyan viselik majd a kilövéseket és a Földre való visszatérés során jelentkező terhelést.
Glenn két évvel első űrbéli repülése után nyugdíjba vonult a NASA-tól, és egy üdítőgyártó cégnél dolgozott mielőtt John F. Kennedy biztatására politikai karrierbe kezdett. Bár 1970-es első indulásakor még nem jutott be a szenátusba, négy évvel később már sikerrel járt. Glenn ezt követően egészen 1999-ig képviselte szülőállama, Ohio lakóit az Egyesült Államok törvényhozásában.
A kilencvenes évek második felében Glenn azzal az ötlettel fordult a NASA-hoz, hogy az űrügynökségnek az idős emberi testen is tanulmányoznia kellene az űrrepülés hatásait, és rögtön önként felajánlotta magát erre a célra. Így került 1998-ban, 77 évesen a Discovery űrsikló fedélzetére. Glenn a mai napig őrzi a legidősebb űrutazó címét.
Bár szándékaival ellentétben végül nem ő lett az első amerikai a világűrben, Glenn volt az első, aki honfitársai közül megtapasztalhatta a súlytalanság valódi élményét. Föld körüli keringése során folyamatosan figyelte saját vérnyomását és szeme állapotát, az eredményeket pedig jelentette a földi orvosoknak. Fejét forgatva azt is vizsgálta, hogy nem kezd-e émelyegni vagy szédülni. Sok tudós meglepetésére Glenn teljesen jól érezte magát a mikrogravitációban. „Ami azt illeti, rendkívül kellemesnek találtam a súlytalanságot” – írta le később emlékirataiban.
